A barátság az egyik legnagyobb kincs a világon. Lehetnek gyerekkori, életre szóló kapcsolatok, amelyeknél – akármerre sodor az élet – mindig bármikor fel tudjuk venni a fonalat, és mindegy, mennyi idő telik el két találkozás között, ugyanott folytatjuk, ahol abbahagytuk. De lehetnek váratlan helyzetek szülte erős szövetségek, amelyek akkor köttetnek, mikor a legnagyobb szükségünk van egy baráti szóra. Bárhogyan és bármeddig is tartsanak, fontos kötelékek ezek, amelyek nélkül senki sem lenne az, aki.
Heti 5 könyves válogatásunkban a barátság témát járjuk körbe hagyományos és rendhagyó kapcsolatokról szóló történetekkel, melyekben akadnak titkok, kalandok, óriások, növények és cápák is. Ja, és mindenképp osszátok meg a nektek tetszőket a legjobb barátotokkal is!
Summer Rayne Oakes: Barátom, a filodendron
(Bookline Könyvek, fordította: Lévai Márta)
A barátságról szóló összeállításban biztosan egyedülálló ez a könyv, amely rendhagyó módon az ember és növényei kapcsolatáról szól. A Barátom, a filodendron annak metaforája, hogyan látjuk az embereket, illetve annak, hogy sokszor hogyan bánunk velük. A könyv szókimondóan, ugyanakkor finoman figyelmeztet bennünket, gondoljuk át, milyen óriási szerepe van a környezetnek az életünkben. Arra buzdít, gondoljuk át, hogyan gondoskodunk az otthoni növényeinkről: mindenekelőtt meg kell értenünk a növényt, hogy aztán meg tudjuk teremteni számára azokat a körülményeket, amelyek között képes virágzásnak indulni – és ugyanez áll az emberekre is.
Vannak, akik egyszerű szakkönyvként olvassák ezt a kötetet, eligazítást keresve, hogyan kell megfelelően gondoskodnunk növényeinkről, ám, ha magunkévá tesszük a szöveg mögött rejlő filozófiát, további értékes leckéket kaphatunk az életre vonatkozóan is, kiderül, hogyan forduljunk értőbben az emberek felé, és hogyan bánjunk jobban velük – kezdve saját magunkkal.
Morten A. Strøksnes: Tengerkönyv
(Jelenkor Kiadó, fordította: Szöllősi Adrienne)
„Strøksnes többször felteszi a kérdést, hogy vajon mi késztet két jólszituált negyvenes férfit arra, hogy ilyen mostoha körülmények között vegyék fel a harcot ezzel az őskorból itt ragadt élőlénnyel. A kérdés persze nem válaszolható meg túl könnyen, de minden bizonnyal köze van az ember ismeretlen utáni vágyakozásához, és ahhoz, hogy időnként késztetést érez arra, hogy túllépje a saját határait. És ahogy követjük a hosszú ideig tartó és többször megszakított horgászás monoton eseményeit, nemcsak a két férfi barátságának anatómiájába pillanthatunk be, hanem mindenbe, ami a roppant csavaros asszociációkra képes szerző agyában felsejlik.” – írta Bak Róbert az ekultura.hu-n Morten A. Strøksnes Tengerkönyvéről.
Adott két elszánt férfi, egy gumicsónak és egy legendás mélytengeri fenevad, a grönlandi cápa. Ennek a szörnynek a hagyományos, kézműves módszerekkel való kifogására szövetkezik két barát, Hugo Aasjord, a különc festő és az elbeszélő, de a könyv valójában több, mint egy vad halászkaland. Strøksnes lenyűgöző portrét fest Észak-Norvégiáról, költészetről, mitológiáról, történelemről, társadalomról, és nem utolsósorban az óceán mélyén lévő élővilág sokféleségéről. A világsikert a szerző számára kilencedik kötete, a Tengerkönyv hozta el, több mint 20 nyelvre fordították le, és megjelenése óta számos díjat nyert el.
Agatha Christie: A titokzatos stylesi eset
(Helikon Kiadó, fordította: Dezsényi Katalin)
Agatha Christie páratlan tehetségét mutatja, hogy nemcsak a főszereplők karakterábrázolásában alkotott bravúrosat, hanem regényeinek legapróbb részleteit is gondosan kidolgozta, így rajzolódik ki életművéből Hercule Poirot és Arthur Hastings kapitány különleges barátsága. A Christie-regényekben felbukkanó figurák közül minden bizonnyal Hastings az egyik legfoglalkoztatottabb, már-már Sherlock Holmes Watsonához méltó, állandó társa a belga detektívnek, számtalan nyomozás asszisztense, némelyik történetnek még narrátora is.
Hastings és Poirot még az első világháborúból ismeri egymást, jóval az első – és idén éppen százéves – Christie-regény, A titokzatos stylesi eset előtt találkoznak Belgiumban. Sorsuk akkor fonódik újra össze, amikor Poirot menekültként Angliába költözik, és egy rejtélyes mérgezés szálait bogozzák ki együtt a fent említett 1916-os debütregényben. Bár Hastings egyáltalán nem rendelkezik olyan kiváló képességekkel, mint Poirot, a detektív szerint túlságosan érzelgős és romantikus, sok esetben azonban mégis Hastings naiv megnyilvánulásai vezetnek a rejtély megoldásához. A különc és piperkőc külföldi, Poirot karaktere mellett Hastings a tipikus angol gentleman figuráját testesíti meg, aki mindig lovagias, segítőkész, főleg ha sanyarú sorsú ifjú hölgyek megmentéséről van szó. Poirot-val szemben Hastings mindig tisztességes, sohasem vetemedik trükkökre és manipulációra, gyakran még az is megfekszi a gyomrát, ha mások holmijában kutakodnak vagy mások leveleit olvassák el.
Agatha Christie csodálatosan keretbe foglalta életművét, Poirot karakterét, és ezzel együtt Hastinghez kötődő barátságát is. Ahogy az első, úgy a Függöny című utolsó regényben is a kapitány segíti a már öreg és betegeskedő detektívet. A drámai, Poirot történetét véglegesen lezáró regényben barátságukra és közös kalandjaikra is megható nosztalgiával gondol vissza a két jó barát. Hastings megözvegyülten tér vissza Argentínából, ekkor már négy gyermeke van, akik Argentínában, Indiában, Afrikában élnek férjeikkel és feleségeikkel. Christie mesteri búcsúja még azt is sejteti, hogy Hastings újból megnősült, ahogy Poirot tanácsolta neki, ám ez a regényből már nem derül ki.
Guillaume Musso: Az éjszaka és a lányka
(Park Könyvkiadó, fordította: Füsi Lídia)
„A lelkem mélyén mindvégig tudtam, van esély rá, hogy ez a nap egyszer elérkezzen. Majdnem huszonöt évig úgy éltem – vagy úgy tettem, mintha élnék –, hogy Damoklész kardja ott függött a fejem fölött. (…)
– Valamit ki kell találnunk – ismételte a barátom.
Tudtam, hogy illúziókba ringatja magát. Mert ezt a bombát, amely egész eddigi életünk elpusztításával fenyegetett, mi magunk élesítettük 1992-ben, egy decemberi estén.
És mindketten tudtuk, hogy semmi módon nem lehet hatástalanítani.”
„Guillaume Musso a legizgalmasabb regényírónk.” – írja a Le Parisien Giullaume Mussóról, aki Magyarországon is nagy népszerűségre tett szert fordulatokban bővelkedő regényeivel.
Az éjszaka és a lányka című története sem hagyja unatkozni az olvasót. Fanny, Thomas és Maxime elválaszthatatlan barátok voltak, de érettségi óta nem beszéltek egymással. A régi szép időkön kívül rettentő tettük is összeköti őket, amelyre banális módon 25 év után a régi tornacsarnok lebontásával fény derülhet… Vajon egyszer valóban minden titokról lehull a lepel? Mit bír ki egy barátság és mire képes a szerelem? A feszültségkeltés nagymestere ezekre a kérdésekre is választ ad lebilincselő regényében.
Roald Dahl: A barátságos óriás
(Kolibri Kiadó, fordította: Nagy Sándor)
„– Szóval ezt a szutymós, rottyadék nyákosztát szokod enni, he? – bömbölte a Vértunkoló a félig rágott orrborkát szorongatva. – Neked elment a meszed, hogy ilyen sárbarékával tömöd a fejed!
Egy pillanatig úgy tűnt, mintha a Vértunkoló megfeledkezett volna Szofiról.
A HABÓ úgy érezte, itt az idő, hogy még inkább kizökkentse a keresésből.
– Az orrborka nagyon fincsámcsi dolog – mondta. – Éjjel-nappal ezt falom, annyira harapom. Kóstoltál már valaha orrborkát, Vértunkoló?
– Az emberbab zaftosabb – mondta a Vértunkoló.”
Van, akinek megadatott, hogy már gyerekkorában megismerje Roald Dahl mesterműveit, melyek legtöbbször egy felnőtt és gyerek kivételes kapcsolatára épül. Jelen esetben két különc figura, egy Szofi nevű kislány „emberbab” és HABÓ, a Hatalmagos Azonáltal Barátságos Óriás sorsa fonódik össze egy meseregényben: félelmek, humor és persze a barátság köti össze a két távoli világot. Dahl mondatai azonnal beindítják a fantáziát, a kíváncsiságnak pedig nem lehet gátat szabni, a könyvet pedig letenni. Álomország, az óriások földje, London, sőt a királynő palotája is helyet kap a történetben: mindenhol vicces-rémisztő-kalandos eseményeknek lehetünk tanúi, melyek tökéletes ritmusban váltakoznak a kötetben. A regény nyelvi humora és zsenialitása Nagy Sándor fordítónak köszönhető, aki elősegítette, hogy jó néhány család szókincsében helyet kapjon a „ropipoppolás”, „orrborka” vagy az „igaz vagy zagi” kifejezés. A barátságos óriás nem egy hétköznapi történet, kiemelkedő szerepet kap benne az elfogadás, és képes arra is, hogy sallangok nélkül mutassa be, hogy a jó győzhet a rossz felett. Kortalan, kihagyhatatlan mese sok nevetéssel gyereklelkű felnőtteknek, kicsiknek és nagyoknak, és tulajdonképpen mindenkinek.