A flörtölő Kafka – beszélgetés Michael Kumpfmüller “Az élet gyönyörűsége” című könyvének fordítójával


image

Ritka élmény egy szerkesztő életében, amikor egy friss fordítást olvasva folyton emlékeztetnie kell magát a munkájára, hogy a lehetséges hibákat és javítanivalókat keresse a szövegben, és ne ragadja magával túlságosan a könyv szépsége, a magyar szöveg szinte hibátlanul gördülékeny és hajlékony mozgása. Nádori Lídia fordítása viszont, amit Michael Kumpfmüller Az élet gyönyörűsége című regényéből készített, ilyen kivételes munka. A fordítóval beszélgettünk a könyvről és annak főhőseiről, Franz Kafkáról és Dora Diamantról.

Egy interjúban korábban “jutalomjátéknak” nevezted Kumpfmüller könyvének fordítását. Mit jelent ez egy fordító esetében? Könnyű munkát, vagy nehezet, ami viszont az átlagnál jobban illik az adott fordító stílusához, világlátásához?

Olyan munkát jelent, amit várva várok, mert tudom, hogy jó a könyv és közel áll hozzám. Akár nyelvileg is – de a nehézség irreleváns. Erről a könyvről sok mindent tudtam előre, mert 2011 őszén, amikor szokásom szerint kérdezgettem német irodalmár ismerőseimet, hogy mit tudnának ajánlani, többektől  hallottam, hogy a Kumpfmüller jó. Azután jelölték is a Német Könyvdíjra, bár őszintén szólva folyton elfelejtem, hogy kinek melyik könyve milyen díjat kapott. Azt hiszem, ez a regény a Német Könyvdíj shortlistjén volt rajta, aztán nem kapta meg. Mindenesetre van olyan, hogy hallasz egy könyvről, és valami miatt úgy érzed, el kell olvasnod, hív téged, neked való. Ez a regény is ilyen volt.

Amikor elkezdtem olvasni, már tudtam, hogy az enyém, és boldog lennék, ha lefordíthatnám, de még mielőtt komolyabb erőfeszítést tettem volna és házalni kezdtem volna vele a kiadóknál, felkért rá a Libri. Ezért mondtam, hogy jutalomjáték. A nyelve nagyon visszafogott, egyszerű, puritán. Azoknak a magánnaplóknak a nyelvéhez tudom hasonlítani, amelyek szerzője nem akar irodalmiaskodni, csak leírja, mi történt vele. Ugyanakkor egyszerű mondatokat fordítani igen nehéz tud lenni, mert mégiscsak kell, hogy testük legyen, elfoglaljanak valamilyen helyet a szöveg terében. Amikor először olvastam a könyvet, még nem éreztem igazán, hogy mindezek mellett mennyire nőies. Ami azért érdekes, mert hol Franz, hol Dora szemszögéből beszél el egy történetet, mindig egyes szám harmadik személyben jelenítve meg őket, ugyanakkor mindig belülről narrál. És mivel nőies, a mérleg Dora felé billen el. Nem programszerűen, hanem a nyelve révén lesz inkább Dora könyve, mint Franzé.

Eleve tudtam, hogy dokufikció, és hogy a világirodalom egyik legszebb szerelmi történetét dolgozza fel. Hogy az egyik főszereplője történetesen Franz Kafka, az őszintén szólva majdhogynem hidegen hagyott. A kortárs német próza (amelynek fordításával foglalkozom) nem kényezteti el az olvasót mindent elsöprő, minden akadályt legyőző, romantikus szerelmi történetekkel. Ilyenre már régóta vágytam, és most megkaptam.
 
A szöveg nagyon könnyen olvasható, nincsenek benne hatalmas nyelvi vagy formai játékok, ugyanakkor minden fordításnak vannak olyan rejtett nehézségei, amik akár teljesen rejtve maradnak az olvasó előtt. Itt szerintem ilyenek lehettek a szövegben elrejtett Kafka-idézetek és -átiratok. Ezeket hogyan sikerül lenyomozni egy ilyen esetben? Az internet mennyire változtatta meg ebből a szempontból a fordítók munkáját?

Pimaszul könnyű dolgom volt, és egyértelműen az internetnek köszönhetően. Kafka magyarul megjelent levelei és naplói elérhetők az interneten, Györffy Miklós fordításában. Ez egy válogatás, nem minden idézetet találtam meg magyarul (ezért a német eredetit is használnom kellett), de a legtöbb megvolt. Nem szó szerinti idézetekről van szó, mivel Kafka a leveleiben és a beszélgetőfüzeteiben értelemszerűen egyes szám első személyben beszél, míg a regényszöveg egyes szám harmadik személyűvé alakítja ezeket a sorokat. Ráadásul jelöletlenek. Ugyanakkor jól felismerhetőek Kafka képei, sajátos logikája miatt. Amikor egy megszólalás gyanús volt, próbaképpen rákerestem a szövegben, és tényleg, amire rákerestem, majdnem mind Kafka-szöveg volt. Kérdés, hogy felismertem-e az összeset. Remélem, hogy igen.

A könyvben egy egészen más Kafkát láthatunk, mint ami a hagyományosan kialakult kép róla: általában a szorongás szuperhőseként gondolunk rá, aki a legártatlanabbnak tűnő dolgokból kiindulva is képes két lépésben eljutni a legmélyebb egzisztenciális válságokig, itt viszont egy kíváncsi, bizakodó figurát látunk, aki például nagyonis tud és akar szeretni. Téged mennyire lepett meg ez a Kafka-kép?

Ez a lány annyira magától értetődően várta, elfogadta és adta a szerelmet, hogy Kafkának nem sok aggódni valója maradt. Hogy Felicének vagy Milenának miért nem sikerült ugyanez, nem tudom. Talán túlságosan komolyan vették, túlságosan értették Kafkát? Ha így van, az fájdalmasan ironikus. Az is lehet, hogy Kafka viselkedett másképpen Dorával, mint az előző szerelmeivel, mert érezte, hamarosan véget ér az élete, nincs idő lacafacázni, és megadta magát.

Igen, számomra meglepő volt a Kumpfmüller által közvetített (és valószínűleg hiteles) kép, szó szerint értve is: miután először olvastam, minden Kafka-portrét újra megnéztem. Később, fordítás közben újra, már a dátumokra ügyelve. Már csak azért is, mert néhány fényképeszkedés körülményei meg vannak örökítve a könyvben. Nekem is az egzisztenciális szorongás írója volt, de közben  nézd meg a szemét a képeken, meg az egész kisugárzását. Nyilvánvalóan fontos volt neki például a külseje, az öltözéke. Fontos volt, hogy tessen a nőknek, vagy kissé emelkedettebben: fontos volt neki az erotikus fluidum, élt vele, mint a levegővel meg a vízzel. Megkockáztatom a feltételezést, hogy szívesen flörtölt, csak gyengeségnek tartotta és szégyellte maga előtt. 

image

Magyarországon mennyire ismert Kafka és Dora Diamant, és Kafka magyar barátja, Klopstock Róbert története?

Szerintem semennyire. Nem tudom például, hány százan tudnak Forgách András és Szemző Tibor közös művéről, Az üzenetről, amely Kafka-szövegekből és fiktív Dora- meg Klopstock-szövegekből áll, középpontjában A császár üzenete című enigmatikus, rövid novellával. Úgy tudom, Forgáchnak is, Szemzőnek is fontos volt az a motívum, hogy Klopstock Róbert, a magyar orvos, aki szintén tüdőbeteg volt (csak kigyógyult), az egyik szanatóriumi tartózkodása alatt összebarátkozott Kafkával, és onnantól végigkísérte az életét, utolsó heteiben pedig kifejezetten szorossá vált a barátságuk. De azt hiszem, Kafkát kevéssé érdekelte Klopstock magyarsága. Ez valószínűleg összefügg a saját összetett identitásával: nem kötődött kizárólagosan egyetlen nyelvhez, etnikumhoz, néphez, nemzethez, kultúrához sem. Akkor már Dora zsidósága sokkal inkább izgatta, a saját gyökértelen, vallástalan zsidósága miatt. Dora vallásos, hagyománytisztelő, szegény sziléziai lengyel családból származott, és Kafkát valószínűleg egyszerre vonzotta a “keleti” egzotikum és a hagyományos zsidóság nyoma a lány kultúrájában – miközben Dora éppen ezek elől menekült szigorú apjától Berlinbe.

A regénynek milyen volt a fogadtatása Németországban? Mit szóltak hozzá a német Kafka-szakértők, akik – gondolom – minden sorát nagyítóval vizsgálták, hogy mennyire hiteles?

A recenziók nagyjából egyöntetűen lelkesek. Úgy tudom, a legfinnyásabb Kafka-szakértők sem találtak benne semmi kivetnivalót filológiai vagy bármilyen más szempontból. Kumpfmüller úgy írja le az európai irodalomtörténet egyik legismertebb alakjának utolsó életévét, hogy  a bélműködésig, a szexualitásig menően szemérmetlen, ugyanakkor egy pillanatra sem érzed, hogy túl közel lennél, nem viszolyogsz, nem feszélyez. Úgy simítja rá a fikció rétegét a dokumentarista hűséggel megírt történetre, olyan arányérzékkel, eleganciával, hogy nem érzed a billegést a hitelesség és a regényszerűség között. Talán mert olyan elfogulatlan és szeretetteljes az attitűdje, mármint Kumpfmüllernek, mint Doráé lehetett, amikor megismerte Kafkát.

Legközelebb milyen könyvet olvashatunk majd a fordításodban nálunk?

Ha ti is úgy akarjátok, Timur Vermes Er ist wieder da című regényét. A munkacíme egyelőre: Nicsak, ki van itt?. Arról szól, hogy Adolf Hitler föltámad a kétezres évek Berlinjében, és meghódítja a német médiát. Ehhez a könyvhöz sokkal problematikusabb a viszonyom, mint Az élet gyönyörűségéhez, de majd a maga helyén biztosan beszélgetünk róla.

(Nádori Lídia portréját Rick Zsófia készítette.)