A koronavírus bestsellere


Déri Ákos rohamtempóban szerkesztette a jövőkutató, Alessandro Vespignani könyvét, hogy május végén minden érdeklődő olvashassa A jóslás algoritmusát, ami Barabási Albert-László szerint „a koronavírus bestsellere”.

Addig is, míg megjelenik, olvassatok arról, hogyan dolgozott Ákos.

Megint kihűlt a teám. Rendre hideg, keserű teával nehezítem a dolgom. Jobban tenném, ha megbarátkoznék a helyzettel. Karantén és kihűlt, keserű tea. Kivéve ha a telefonom, mondjuk, jelezne, amikor iható hőmérsékletű. Épp itt lenne ennek is az ideje.

Aki egyszer megsegíti a kihűlt teájukat szürcsölő munkásokat, hogy hozzájussanak eredendően meleg italukhoz, nos, az minden bizonnyal ismeri Alessandro Vespignaninak a komplex rendszerek és az algoritmusok területén végzett eddigi munkáját. Ő ugyanis ezzel foglalkozik. Én meg az ő könyvével. Képzeletbeli megmentőm feltehetőleg a cellainformációk, az online bankom adatai és az e-mailjeim alapján azt is kiszámítaná, hol vásárolom és mennyit költök teára hónapokra lebontva; a vöröset, a puerh-t vagy a zöldet szeretem leginkább. Így a nem túl távoli jövőben, egy másik világjárvány idején a Teafy, a Teaflix, az iTea, a TeaNOW nevű techóriás egy jelképes előfizetői díjért cserébe személyre szabottan küldi az eddigi döntéseim alapján kiszámított, igen kedvezményes ajánlatait. Kosárba, érintésmentes szállítás. Akkor ezzel mindenki nyer. Ízlett a tea, egyre gyorsabb a világ.

Ám egyelőre ebben a járványban kellene jutnom valamire, ráadásul Vespignani a világjárványok globalizációjával is foglalkozott. Nem is akárhogy! Olyan tudást szerezhetek, amivel igazán bennfentesnek tűnök majd, ha újra találkozom emberekkel, és esetleg felületesen átbeszélnénk ezt az egész ügyet különféle véleménycikkek és statisztikák halvány emlékeire hagyatkozva. Gyorsan kell dolgozni, hogy mások is bennfenteseknek tűnhessenek. Gyorsan, de közben meg pontosan. A kettő néha nem zárja ki egymást? Az ilyesmit hajnalban nincs kivel megbeszélni.

Déri Ákos, a Libri Könyvkiadó szerkesztője itt dolgozik a könyvön

Amikor új fejezetet küld István, a hangjelzés felvillanyoz, amikor a javaslataimra érkezett választ várom, kiver a víz. Csak nehogy valami javítás miatt beguruljon! Az végtelenül kellemetlen lenne. Kellemetlenkedni meg aztán végképp nincs időnk. Igazság szerint Balázs Istvánnál jobb fordítót nehéz elképzelnem. Megy vissza a nyugtató e-mail, lehetőleg azonnal, ezzel csak egymás felé jelzünk, ez a mi füstjelünk arra, hogy szabályosan, épen és egészségesen ülünk az íróasztalnál. Amíg a monitor előtt alakulok az olasz szórenddel, az algoritmus is dolgozik. Tervezgeti a jövőmet. Szövögeti a céljaimat, olyan célokat, amelyeket még meg sem fogalmaztam magamban. Számolgat, mérlegel, és az információs múltamból kínál egy lehetséges megoldást. Igaz, hogy a karanténban már elvesztettem az időérzékem, de a jövőm attól még fontos. Az én kis algoritmusaim újratermelnek egy jövőt a szemmozgásom, az arcom, a keresési előzményeim alapján. A mechanizmusok megtanulnak belőlem valamit, és reprodukálnak. Megtanítom nekik, milyen vagyok, ők pedig szelíden figyelnek rám.

Egy ideje a saját mentális egészségem érdekében nem fürkészem a hírt, nem kell a friss kutatás, lesz, ami lesz, a végéről úgyis értesülök. Nincs több keresés, csak türelem. Olyan hatásos ez a gyakorlat, hogy néha már kezdek meglepődni a kihalt utcán, a jó levegőn, a belvárosi fauna hangjain. A kukások is valahogy csöndesebben járnak. Nem ébresztenek fel.

A ragályos eszmék ellen a megelőzés a legjobb megoldás. Ki kell tépni a kábelt a falból. És amennyiben a hírek ráadásul még nem is igazak? Botok és algoritmusok összetüsszögik a legzsúfoltabb helyeket, mi meg jól széthordjuk, ráadásul mindenkinél más szövődménnyel számolhatunk. És egyelőre nincsen olyan szappan, amivel a lebenyeinket moshatnánk.

Ezennel elkezdem tökéletes szublimálódásom a tömegben! A terveim, az öltözködésem, az érveim, az ideológiám, minden egyes léptem csupán valamelyik korábbi ragályos kórság maradéka. Na nem kell megint túlzásba esni, de ez a társadalmi fertőzés a maga nyilvánvalóságában a legnyugtalanítóbb. A náthát sem én nevelem ki magamban. Ahogy Bourdieu is írja, az ízlést például mint a társadalmi egyenlőtlenségek állandó továbbörökítőjét a megszokás útján sajátítjuk el. Nem tudom, kitől kapom, nem tudom, kinek adom tovább. Kényelmesen befúrja magát az agyamba. Észre se vettem. Vagy csak megszoktam, de a megszokást se vettem észre. Már csak a tüneteket érzékelem. Mint a most pillanata, amit mindig úgy veszek észre, hogy az már éppen elmúlt.

Sűrű. Csak egy-két dolog még. Azt mondják, holnap esni fog. Mindig valakik mondják, és többes számban mondják. Sok légnemű Aigner Szilárd a horizontra ráhajolva egyszerre szól, hogy esni fog. De hát ezek komplex rendszerek, ha meg komplex, akkor ez kevés. Megboldogult meteorológusok helyett szuperszámítógépek. Amire mi már nem vagyunk képesek, arra a szuperszámítógépek nagyon is. A szuperszámítógép több száz petabájt adat feldolgozása után talán a klímakatasztrófára is kidob majd egy választ. Ezeket a ragadós, komplex rendszereket, hipertárgyakat még Kant sem tudná apprehendálni. Túl tágasak, kiterjednek meg szétáradnak.

És akkor még csak annyi, hogy voltaképpen mennyire big az a data? Eléggé? A deep learning pedig igenis egy ijesztő szóösszetétel, főleg miután elmagyarázzák. Már émelygek, ahogy a mesterséges intelligencia, a big data és az influenza karakterológiái keverednek. Mert jól hangzik, hogy tervezhetővé válik a jövő, csak jó eséllyel kevesek számára. Ám túl fontosak ezek az információk ahhoz, hogy csak kevesek tudása legyen. Hiszen minél felfoghatatlanabb valami, annál aggályosabb, ez csak természetes. De kezd úgy tűnni, mintha már egyre kevesebb felfogható dolgunk maradt volna, ezek a komplex rendszerek rázós ügyek. És ha esetleg eddig nem éreztem volna úgy magam, mintha egy cyberpunk disztópiában élnék, ezután erre talán nagyobb a sansz.

A jóslás algoritmusa, a koronavírus bestsellere

„Alessandro Vespignani könyve a koronavírus bestsellere. Vespignani hálózatelméletre épülő előrejelzései alapján döntenek ma a világ kormányai arról, milyen intézkedéseket vessenek be a koronavírus ellen. Vespignani volt az, aki húsz évvel ezelőtt megteremtette a modern vírusterjedést leíró modellezés eszköztárát. Az általa tervezett algoritmusokat vetették be minden jelentős vírus esetén, az Ebolától a koronavírusig. A WHO és más nemzetközi intézmények számára Vespignani készít előrejelzéseket arról, pontosan mikor és hány ember fog megbetegedni a világ nagyobb városaiban, és hogy a különböző megszorító intézkedések hogyan befolyásolják majd a vírus terjedését. A jóslás algoritmusa című kötetében Vespignani közérthetően mutatja be a jósolhatóság problematikáját, illetve az előrejelzésekben rejlő lehetőségek és az ehhez kapcsolódó felelősség kérdését.”Barabási Albert-László


2014 augusztusában a hálózatkutató Alessandro Vespignani váratlan telefonhívást kap: példátlan járvány pusztít Guineában, amely hamarosan a világ többi részén is szétterjedhet. A vírus nevét ma már mindenki ismeri: Ebola. Vespignani és csapata rákapcsolódik egy szuperszámítógépre, és algoritmusoknak, valamint szimulációknak köszönhetően sikerül a vírus terjedését hónapokkal előre megjósolni.
Az idők hajnala óta megszállottan igyekszünk megjövendölni az elkövetkezendő eseményeket. Mi történne, ha lehetséges lenne jó előre látni nem pusztán az olyan jelenségeket, mint az időjárás, hanem az egész életünket? Az új, mesterséges jövendőmondók már ezt teszik.
Alessandro Vespignani jövendőmondó tudományával nem bízza magát a természet jelzéseire – a datifikálás matematikai módszereit alkalmazza. És hogy kik látják őt el adatokkal? Mi magunk. A bankkártyánkkal kiegyenlített összegek elárulják, mit engedhetünk meg magunknak és hogy mi tetszik nekünk. Az okostelefonunkba beépített GPS rögzíti minden helyváltozatásunkat, a Facebookban lévő algoritmus megtanulja, milyen az ízlésünk filmek és zene, divat és ételek tekintetében, sőt a megszerzett adatok birtokában képes kikövetkeztetni, kire szavazunk majd a következő választáson.
A mindenfelé széthintett információk jelentik a kiindulási pontot, a forrást, amelyből a jövő szimulációja érdekében meríteni lehet. Olyan fontos jelenségek megjövendölésére lehetünk ezáltal képesek, mint a világméretű járványok, a háborúk, a gazdasági és politikai összeomlások vagy épp a természeti katasztrófák. A jóslás algoritmusa nem azt árulja el, mindez hogyan következhet be egy napon, hanem arról számol be, miként működik ez már most is – anélkül, hogy tudomást szereznénk róla.