Romain Gary/Émile Ajar, litvániai zsidó származású francia író élete kész regény. Anyja annak szentelte életét, hogy nagy embert neveljen belőle, és fia nem okozott csalódást. A vilniusi gyerekkor után Nizzába költöztek, ahol Gary jogot tanult, majd a második világháborúban repülőpilóta volt, 1946-tól 1960-ig pedig diplomataként szolgált. Gazdag írói életművének egyik különlegessége, hogy a szabályzattal ellentétben kétszer nyerte el a híres Goncourt-díjat. 1956-ban Az éj gyökerei című regényért, 1977-ben pedig az Előttem az életért, amelyet Émile Ajar álnéven írt. Hiába próbálta visszautasítani a díjat, a zsűri elnöke ezt válaszolta: „A Goncourt-díj olyan, mint a születés vagy a halál, sem elutasítani, sem elfogadni nem lehet.”.
Az Előttem az élet egy kivételes felnövéstörténet, amelyet két évvel megjelenése után Moshé Mizrahi vitt filmre, a főszerepet Simon Signore játszotta. A betegeskedő zsidó asszonyt alakító legendás színésznő Césár-díjat kapott, a film pedig 1978-ban elhozta a Legjobb külföldi filmnek járó Oscart. 43 év után egy olasz rendező merte újra filmvászonra álmodni Rosa mama, Momó és a többi kurvagyerek történetét. Edoardo Ponti édesanyját, Sophia Lorent kérte fel Rosa mama szerepére, az ő kedvéért Loren hosszú kihagyás után újra visszatért a filmezéshez. Hogy a regényt számos helyen megváltoztató film – november 13-tól elérhető a Netflix műsorán – vajon arat-e majd akkora sikert, mint az 1977-es változat, azt a nézők döntik el. Egyvalamit azonban bizton állíthatunk: Romain Gary/Émile Ajar Előttem az élet című regényét ma is érdemes olvasni és újra olvasni.
Romain Gary/Émile Ajar: Előttem az élet (részlet)
„A kiskrapekok, azok mind nagyon ragályosak, ha már van egy, jön a többi is. Akkoriban heten voltunk Rosa mamánál, ebből kettő csak napközbenre, azokat Mussza úr, a neves utcaseprő tette letétbe a szemeteléssel egy időben, reggel hat órakor, a felesége híján, aki belehalt valamibe. Délután jött értük, azután már ő foglalkozott velük. Ott volt Mojse, aki még nálam is kiskorúbb volt, Banania, aki folyton vigyorgott, mert jókedvében született, Michel, akinek régen vietnamiak voltak a szülei, és akit Rosa mama egyetlen nappal sem tartana tovább már egy év óta, amióta nem fizetnek érte. Ez a zsidó nő derék egy asszony volt, de megvoltak a maga korlátai. Gyakran előfordult, hogy a strikkes nők elutaztak messzire, ahol jól megy az üzlet, és nagy a kereslet, és akkor Rosa mamára bízták a kölküket, hogy aztán vissza se jöjjenek érte. Elmentek, slussz, passz. Mert sok olyan kiskrapek van, aki nem tudta idejében elküreteltetni magát, és nem kellett. Rosa mama időnként olyan családoknál helyezte el őket, akik magányosnak érezték magukat, és szükséget láttak, de ez nem ment könnyen, mert arra vannak a törvények. Ha egy nő kénytelen strikkelni, akkor nem gyakorolhatja a gondviselői apaságát, ezt írja elő a prostitúció. És akkor fél, hogy kisemmizik, és eldugja a kölkét, nehogy gyámnak adják. Napközibe teszi olyan illetőhöz, akit ismer, és ahol van biztos diszkréció. Nem tudom elsorolni az összes kurvagyereket, aki mind előfordult Rosa mamánál az én időmben, de kevés olyan volt, mint én, aki végleges jogcímen voltam ott. Utánam a leghosszabb Mojse, Banania és a vietnami volt, akit végül egy Monsieurle-Prince utcai vendéglő vett át, ma már meg se ismerném, ha találkoznék vele, olyan messze van az egész.
Amikor elkezdtem anyámat hiányolni, Rosa mama kis követelőzőnek nevezett, és hogy minden arab ilyen, az ember a kisujját nyújtja nekik, ők meg mindjárt az egész kezét akarják. Rosa mama igazából nem ilyen volt, csak az előítéletek miatt mondta, én úgyis tudtam, hogy én vagyok a kedvence. Amikor ordítani kezdtem, a többiek is velem ordítottak, és Rosa mama ott találta magát hét kölökkel, akik tiszta erejükből üvöltve az anyjukat követelték, és ettől ő valóságos kollektív hisztériarohamot kapott. Tépte a haját, pedig már nem nagyon volt neki, és a hálátlanság könnyei hullottak a szeméből. Kezébe temette az arcát, és csak sírt, de hát a gyerekben nincs könyörület. Még a vakolat is hullott a falról, na nem azért, mert Rosa mama sírt, ez csak anyagi kár volt.
Fotó: Netflix
Rosa mamának ősz haja volt, ami szintén hullott, mint a vakolat, mert már nem nagyon tartott. Nagyon félt, hogy megkopaszodik, az szörnyű dolog egy asszonynak, akinek már különben se igen van semmije. Fenékből és mellből több volt neki, mint másnak, és amikor a tükörbe nézett, belemosolygott a képébe, mintha tetszeni akarna magának. Vasárnap felöltözött, feltette a vörös parókáját, elment hazulról, kiült a Beaulieu térre, és teljes eleganciájában órákig ott üldögélt. Napjában többször kifestette magát, de hát mit csinált volna. A paróka meg a festék alól kevésbé látszott ki, és mindig teletette virággal a lakást, hogy csinosabb legyen körülötte.
Amikor Rosa mama megnyugodott, kicipelt a mellékhelyiségbe, és lefőkolomposozott, és azt mondta, hogy a főkolomposokat börtönnel büntetik. Elmagyarázta, hogy az anyám mindig látja, mit csinálok, és ha viszont akarom látni valaha, akkor tiszta és becsületes életet kell élnem, minden ifjúkori bűnözés nélkül. A mellékhelyiség olyan kicsi volt, hogy na, és Rosa mama bele se fért teljes egészében a kiterjedése miatt, és még csodálkoztam is, hogy mekkora nagy ahhoz képest, hogy csak egy személy egyedül. Azt hiszem, amikor kint volt a vécében, még magányosabbnak érezhette magát.
Ha valamelyikünkért nem jött több pénzesutalvány, Rosa mama akkor se rúgta ki a bűnöst. Ez volt a helyzet a kis Bananiával, az apja ismeretlen volt, és semmit sem lehetett a szemére hányni; az anyja fél évben ha egyszer küldött egy kis pénzt. Rosa mama lehordta Bananiát, de az tojt rá, mert csak hároméves és mosolygós volt. Rosa mama Bananiát csak-csak odaadta volna a Gyámhatóságnak, de a mosolyát, azt nem, és mivel az egyik nem ment a másik nélkül, kénytelen volt tartani mind a kettőt. Nekem kellett Bananiát a Bisson utcai afrikai fészekbe vinni, hogy szokjon a feketékhez, Rosa mama ehhez nagyon ragaszkodott.
– Szoknia kell a feketékhez, máskülönben később nem fog beilleszkedni.”
Romain Gary/Émile Ajar Előttem az élet című regényének részletét Bognár Róbert fordításában közöljük.