A világgá mentek története


Jön Tompa Andrea új regénye, a Haza

Mától előjegyezhető Tompa Andrea negyedik regénye, a Haza.

A könyvet az idei Ünnepi Könyvhétre tervezte megjelentetni a Jelenkor Kiadó, de ahogy a 27. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, úgy sajnos ez a rendezvény is elmarad. A regény viszont elkészült, és mi örömmel jelentjük be, hogy legkésőbb július 1-én kézbe vehetik az olvasók az új kötetet, amelyből itt, a Nyugati tér blogon olvashatnak belőle exkluzív részletet.

„Bő tíz éve merült fel először, hogy e történet mellé oda kellene ülnöm. Akkor még természetesen nem volt történet, ha lett volna, talán nem kerülgetem ennyi ideig” – mondta Tompa Andrea. „Csak a kérdés volt: mi lesz, mi lett azokkal, akik elhagyták (elhagytuk) a hazájukat. Ehelyett száz évvel korábbi mesét kezdtem mondani (ebből lett a Fejtől s lábtól), azután az Omertát. Kétszer léptem el tehát előle, mint ami túl személyes, terhelt történet, ugyanakkor kibeszéletlen, amihez nem tudok, nem akarok közel kerülni. Még ha ez a könyv nem lett is könnyű suhanás, mégis természetes volt aztán odaülni, és meghallgatni a világgá mentek történetét. Az elbeszélést mindig nehezítik és árnyalják a külső világ eseményei, a migrációs hullámok, a »haza« fogalmának kisajátításai, én a történeteket belülről, inkább az érzelmek és álmok felől hallgatom, ahogy eddig is.”

Elsőként itt olvasható részlet Tompa Andrea július elsején megjelenő regényéből, melynek címe: Haza.

Rézvirág

A test elmegy, de nincs már ideje megérkezni. Míg anyag az anyaggal, a test a látható világgal egyezkedik, elfogy a gyorsan pergő, sokat követelő idő. Ez a test már nem tud megérkezni. Pedig mindenki csodálja: az anyja hatvanhét évesen érkezett meg az új hazába. A gyermeke biztatta, segítette, bár a pakolásban, felszámolásban nem lehetett segíteni. Az anyja tíz hónappal korábban kezdett el csomagolni, mint ahogy végül teherautóra tették a kevés, jól kiválogatott bútort, néhány doboz könyvet, konyhai eszközt, végül kocsiba ültették, és egy februári napon megérkezett rendezett körülmények közé, egy másfél szoba-hallos, frissen kifestett lakótelepi lakásba. Rendezett körülményekből más rendezett körülményekbe. Pince is járt az új lakáshoz.

– Rézvirág. Itt úgy hívják, rézvirág – mondja, amikor az új lakásban meglátogatja, és visz neki egy csokor cinniát.

– Rézvirág – feleli az anyja még csak nem is kérdőn, hanem kijelentő módban, egy hajszálnyi felháborodással, mint aki valami képtelenséget ejt ki a száján, valami félreértést vagy ostobaságot.

Hogyan lehetne rézvirágnak hívni valamit, ami cinnia. Színházi felháborodás, megjátszott megütközés. Ez az új, itteni hangja: a csodálkozás és elutasítás hangja.

Fokozhatná a rézvirágot. A cinniát, amit másutt, a keleti vidéken egyenesen törökkontynak neveznek. Ezzel a csöppnyi teátrális felhorgadással az anyja egyértelműen megüzeni, hogy ha már ide megérkezett, örökre, attól ő még nem fogja rézvirágnak nevezni a cinniát. A víz is ihatatlan itt. I-ha-tat-lan, tagolja keményen.

Az osztálytalálkozón a Szabó házaspár meséli ugyanezzel a teátrális szótagolással, hogy ihatatlan. És megdöbbentő, hogy egy nagyvárosnyi ember issza, önmaguk gyilkosai, mert fogalmuk sincs arról, hogy milyen a jó ivóvíz. Holt, ízetlen víz az itteni.

Szüleik egyébként osztálytársak voltak, Szabó néni és az anyja.

Szabóék még a levesfőzéshez is forrásvizet használnak, mondják, egyszer egy héten mennek ki kannákkal a Szentlélek-forráshoz. Na az víz, rendes víz, mondják, báránylevest is abból főznek. Egyszer gyere el hozzánk, hívják, abból tényleg olyan, mint otthon, már hogyha, teszik hozzá, sikerül rendes húst és zöldséget venni, mert itt azt sem egyszerű, nem ismerik a szopósbárányt meg a pasztinákot, a peszternákot. Nem hiszed el, de a halal boltban kell megvásárolni! Hálál, így ejti. Te, nálunk, a mi környékünkön minden utcában van egy halal, nem hiszed el. Mikor lettek ennyien? És ami a legkülönösebb, erre nemrég jöttünk rá, mesélik a találkozón Szabóék, hogy a tárkony az teljesen más itt. Kiderült, hogy kétféle van, az egyik semmit sem ér, egyszerűen nincs tárkonyíze, rakhatsz öt szálat egy báránylevesbe, annak semmi íze, magyarázza Mária, egyszer gyere el hozzánk, legalább dedikálnád a könyveid, és főzünk neked igazi otthoni báránylevest.

Szabóék egy évtizeddel később jöttek, mint ő. A gyerekük még otthon született, mondják.

A látható világ mint bogáncs viteti magát az utazóval. Vigyél magaddal, kiált a víz. Az otthoni levegő. Az otthoni tél. Vigyél magaddal, szalad a tejföl, a túró, a cinnia. Vigyél magaddal, ne adj oda senkinek. Ne ismerj mást. Nincs másik világ.

Az anyja pedig beköltözik új, másfél szoba-hallos lakásába. Másfél?, kérdezte új hangján, a megütközésén, lszoba?, kérdezte, amikor megvették a lakást. Ő még soha a nehéz és hosszú hatvan, pontosabban hatvanhét év alatt nem hallott félszobáról. Szuterénről, nagyszobáról, kisszobáról, tisztaszobáról, manzártról, kovártélyról hallott, de félszobáról soha az életben. Az anyja belép a félszobába, imbolyogva, kezében a váza a rézvirággal, és visszaszól olyan hangosan, mintha a szemközti tömbház lakóihoz kiáltana át, mert ég a háza és menekülni kell, hogy mit is mondott, hogy hívják itt ezt a virágot, a cinniát. Amit amúgy sose látott a piacon, pedig ő aztán volt ezen a piacon is, azon is, az összes kerületekben, hát itt aztán semmi olyasmit nem árulnak, amit ő ismerne. Harci kiáltások egy új, ellenséges világban.

– Rézvirág – mondja színtelen hangon. Rézvirág, vagyis cinnia, az ország keleti felében törökkonty. Van, ahol legényrózsának nevezik. Pompás rézvirág. Ezer neve van, mint mindennek, ami teremtett.

Talán nem kellett volna éppen ezt venni, nem a régit, amit az anyja ismer. És amiből elköltözött. Hamarosan hét éve, hogy az anyja elköltözött otthonról.

A testek elköltöznek. A sejtek pedig kicserélődnek ennyi idő alatt. Az ő teste már sokadszor cseréli sejtjeit az új hazájában. Talán teljesen kicserélődött. Adaptálódott. Már nem is az az ember, aki elment? Sejtszinten is egészen más? Az anyja sejtjeinek mennyi ideje van? És a lélek? A léleknek mennyi idő kell?

A szerző fotóját Szarka Zoltán készítette, a Haza  borítóját – Vachter János fotójának felhasználásával Tillai Tamás készítette.