5 könyv – nyugatról


Jártunk már északon, délen és keleten az elmúlt pár hétben, nem maradt más hátra, mint hogy a negyedik égtáj felé is kalandozzunk, és felfedezzük az igazi vadnyugatot vagy annak szelídebb arcát. A levegő egy kicsit fülledt, puskaporos a hangulat, a vér a fülünkben dobol, különböző eszmék és illúziók feszülnek egymáshoz. Indiánok, az amerikai álmot kergető mintapolgárok, kubai bohémek és furcsa zöld étkek. Ezek a kalandok várnak most minden olvasóra, akik együtt utaznak az e heti 5 könyvvel – nyugatra.

Érdemes becsatlakozni, minden új arcot szívesen látunk, immár a szélrózsa minden irányába indítunk járatokat, melyekre korlátlan számú utas felfér.

David Grann: Megfojtott virágok
(Bookline Könyvek, fordította: Babits Péter)

A vadnyugat kimeríthetetlen téma Hollywood számára. Nem meglepő, hogy Martin Scorsese legújabb óriásbüdzséből forgatott filmje, a Killers of the Flower Moon (Leonardo DiCaprio és Robert De Niro főszereplésével), David Grann azonos című dokumentarista bűnügyi westernje alapján készül.

Amikor az 1920-as években kiderült, hogy az oklahomai oszázs indián törzs „művelésre alkalmatlan”-nak nyilvánított földje alatt az Egyesült Államok legnagyobb olajkészlete húzódik, a törzs tagjai hirtelen a világ leggazdagabb embereivé váltak. Kalandorok és vállalkozók sokasága lepte el a vidéket, hogy a korabeli sajtót idézve a „rézbőrű milliárdosoktól” bérbe vett földeken meggazdagodjon. Ám egyszer csak valami egészen hátborzongató történt. A törzs tagjait egymás után meggyilkolták – volt, akit megmérgeztek vagy lelőttek, mást a vonat elé löktek. És azok is meghaltak, akik kérdéseket tettek fel vagy nyomozni próbáltak a rejtélyes halálesetek után.

David Grann hosszú éveken át kutatott levéltárakban és nyomozott a helyszínen, hogy megismerje az amerikai bűnüldözés legsötétebb fejezetét, amely összefonódott az FBI megszületésével is. A nyomozóiroda első jelentős gyilkossági ügyében a fiatal és ambiciózus új igazgató, J. Edgar Hoover a legújabb technológiától kezdve a fedett ügynökökön át mindent bevetett, hogy sikert tudjon felmutatni, és ezzel igazolja az FBI létét. A nyomozás során felszínre került bűnök még a legedzettebb ügynökök gyomrát is megfeküdték.

Guillermo Cabrera Infante: Trükkös tigristrió
(Jelenkor Kiadó, fordította: Kutasy Mercédesz)

„Igaz ugyan, hogy a kubai zene primitív, de van benne valami derűs báj, mindig visszafogott, heves meglepetés, és valami meghatározhatatlan, költői, ami fönt, magasan szárnyal a rumbatökkel meg a gitárral, miközben a dob földhöz köti, és a claves – két zenélő ritmusbot – olyan, akár ez a szilárd látóhatár.”

Guillermo Cabrera Infante 1929-ben született Kubában, újságíró-iskolában tanult, majd filmkritikus, lapszerkesztő lett, 1962 és 1965 között pedig Brüsszelben kulturális attasé. Legjelentősebb regényében, a Trükkös tigristrióban feltárul az ötvenes évekbeli Havanna: kultúra, moziklasszikusok és lüktető muzsika – a város kakofóniája és az élet szabadesése. Elsőre úgy tűnhet, hogy a mű néhány kubai bohém éjszakai kalandjait beszéli el, ám valódi főszereplője maga a nyelv: elsősorban a beszélt nyelv, a nyelvi játékok, kétértelműségek, szimmetriák (eredeti címe: a Tres tristes tigres már eleve egy nyelvtörő). A hazájától és fiatalkorától eltávolodott szerző az emlékeit összegyűjtve teremti meg Havanna Fidel Castro előtti, szexuálisan túlfűtött kabarévilágának elbűvölő látomását és színes alakjait. Miközben a karibi szigetország történetének egyik legvéresebb időszakában játszódik a regény – korrupt elit, amerikai nagyvállalatok szabadrablása, diktatúra, maffia, nyomor és prostitúció –, Cabrera Infante távolságot tart a politikától, és ezáltal valami sokkal izgalmasabbat és lényegibbet mutat fel: örökérvényű irodalmat és káprázatos életet.

Ez a remekmű az egyik legjátékosabb regény, amely Latin-Amerikából valaha eljutott a világba. Guillermo Cabrera Infantét egy csapásra a spanyol ajkú halhatatlanok sorába repítette, a magyar fordítás (amelyről Kutasy Mercédesz írt blogunkon) mégis több mint ötven évet váratott magára.

Philip Roth: Amerikai pasztorál
(Helikon Kiadó, fordította: Sóvágó Katalin)

Hogyan válhatott az amerikai álom egy csapásra rémálommá? Ezzel a kérdéssel kényszerül szembenézni az Amerikai pasztorál főszereplője, a gimnáziumi sztársportolóból sikeres üzletemberré lett Seymour Levov, a Svéd, aki egykori szépségkirálynő felesége oldalán éli mintaszerű, gondtalan életét, mígnem 1968-ban rebellis kamasz gyermekük, Merry felrobbantja a helyi vegyesboltot. A gyilkos merénylet összezúzza a Levov család idilli látszatvilágát, és a lányát elkeseredetten kereső Svédnek már nincs hová menekülnie a valóság tébolya elől.

Philip Roth nagyszabású Amerikai-trilógiájának 1997-ben megjelent nyitánya különleges helyet foglal el ebben az egyedülálló írói életműben. A szerző ezen regényében rajzolódik ki talán legélesebben az Egyesült Államok (generációs, kulturális, etnikai és számos más ellentétekkel terhelt) politikai-társadalmi horizontja; a vietnami háború elleni mozgalmak és a hozzájuk kapcsolódó belföldi terrorcselekmények ugyanúgy felbukkannak benne, mint a véres 1967-es newarki lázongások, vagy a Nixon elnök bukásához vezető Watergate-botrány. Az Amerikai pasztorál elgondolkodtató, őszinte számvetés egy össznemzeti illúzió elvesztéséről és a radikális eszmék jelentette veszélyekről – napjainkban is aktuális figyelmeztetés a rend és biztonság ábrándja mögött, a (nem csak az amerikai) társadalom mélyén időzített bombaként ketyegő, robbanásra kész feszültségekről.

Philip Roth Amerikai pasztorál című könyvével 1997-ben elnyerte a Pulitzer-díjat. A regényből 2016-ban filmes feldolgozás készült, Ewan McGregor, Jennifer Connelly és Dakota Fanning szereplésével.

James F. Cooper: Az utolsó mohikán – Elbeszélés 1757-ből
(Park Könyvkiadó, fordította: Gy. Horváth László)

Az utolsó mohikán. Gyerekkorunk „indiános” könyveinek klasszikus darabját veheti kezébe az olvasó. Cooper öt részből (Vadölő, Az utolsó mohikán, Nyomkereső, Bőrharisnya, A préri) álló Bőrharisnya-sorozatát korábban a Nagy indiánkönyv című kötetben generációk olvasták. Ezek úgymond az „ifjúság számára” átdolgozott, rövidített kiadások voltak. Az utolsó mohikán Parknál megjelent változata a teljes szöveget vette alapul: gyilkosságok, skalpolások, baljós csöndek és zajok – ezúttal az eredetinél sokkal feszültebb, kegyetlenebb történetet ismerhetünk meg.

Igaz történet áll az esemény központjában: 1757-ben a franciák indián szövetségesei a William Henry-erődöt feladó brit katonák és családtagjaik százait mészárolták le. E köré a véres incidens köré építi Cooper romantikus történetét fogságról, szerelmes vonzalomról és hősiességről, amelyben a mohikán Chingachgook és fia, Uncas sorsa elválaszthatatlanul összefonódik a parancsnok lányai, Alice és Cora Munro, valamint Sólyomszem, a határvidéki felderítő életével…

„A felfordulás közepette a legkegyetlenebb háborús cselekedeteket hajtották végre a fa szilánkjain, mégpedig olyan dühödten, mintha eleven áldozatai volnának vérszomjuknak. Egyiket megskalpolták, másikat bárddal forgácsolták, ismét mások halálos késdöféseket kaptak. Röviden szólva, a buzgalom és a szilaj öröm megnyilvánulásai olyan ádázak és egyértelműek voltak, hogy a hadjárat valóságos népi háborúvá változott.”

Dr. Seuss: Zöld sonkás tojás
(Kolibri Kiadó, fordította: Szabó T. Anna)

„Zöldeket én nem eszem.
Dehogy ment el az eszem!
Ne adj zöld tojást nekem,
sonkát se, nem szeretem!”

Dr. Seuss a gyerekirodalom egyik legnépszerűbb alakja, a Zöld sonkás tojás pedig a leghíresebb láncmeséje. A Theodor Seuss Geisel néven született amerikai író nemcsak írt, de ő maga illusztrálta világszerte népszerű mesekönyveit is. Írói álneve szüleinek szánt jelzés volt, hiszen a Seuss édesanyja leánykor neve, míg a Dr. előtagot azért vette fel, mert édesapja azt remélte, fiából egyszer orvos lesz. Dr. Seuss kreativitása és rajztehetsége már gyerekkorában megmutatkozott, hiszen amikor az alkoholtilalom idején – az eredetileg sörfőző mester – apja egy állatkert vezetésére kényszerült, a kis Theodor sok időt töltött vele és előszeretettel rajzolta le az intézmény lakóit, sőt szívesen kreált új, elképesztő lényeket.

Zöld sonkás tojást bárhol, bármikor lehet enni. Vagy mégsem? A történetben záporoznak a furábbnál furább ötletek, helyszínek és társak, ahol és akikkel a furcsa külsejű ételt elfogyaszthatná hősünk, ám ő fintorogva ellenáll. Végül mégis győz az igazság: jobb mindent megkóstolni, mert kellemes meglepetés érhet minket…