Drakula újra és újra és újra


„Üdvözlöm a hajlékomban! Lépjen be bátran és a saját, szabad akaratából!” – így köszönti Drakula gróf kastélya bejáratánál a frissen érkezett Jonathan Harkert. Az idén 124. születésnapját ünneplő Drakula 2021 kora tavaszán új fordításban jelent meg a Helikon Kiadónál.

Káli-Rozmis Károly írása a Nyugati tér blognak

Napjainkban Drakula gróf már archetípusos alaknak számít, annak ellenére, hogy nem ő az első „sztárvámpír” a történelemben. Életesszenciát vagy vért fogyasztó élőhalottak számtalan kultúrában megtalálhatók, az ókori egyiptomiaktól kezdve a görögökön, a rómaiakon át a kelta és szláv törzsekig, sőt Afrikában és Kelet-Ázsiában is találkozhatunk vámpírszerű lényekkel a térség mítoszaiban és legendáiban. A szó eredetére több elképzelés létezik, melyek közül a délszláv teória a legbiztosabb, melyben a vámpír boszorkányt jelent. A kereszténység megjelenése ezeket a démoni lényeket a képzelet és a rémálmok határain túlra űzte, azonban az élőhalottak továbbra is meghatározták a vidéki, főleg elzárt közösségekben élő emberek babonavilágát. A vámpír szó a tizennyolcadik század első felében került be a köztudatba, majd alig száz évvel később már a szépirodalomban is megjelent.

John William Polidori 1819-es A vámpír című kisregénye volt az első a sorban, amit az 1845 és 1847 között a Varney, a vámpír sorozat követett James Malcolm Rymer és Thomas Peckett Prest tollából. Ezek, valamint Joseph Sheridan LeFanu 1872-es Carmilla című műve gyakorolták a legnagyobb hatást Drakula alakjára. Ezeken túl Bram Stokerre még édesanyja ír népmeséi hatottak, ahogy Emily Gerard skót írónő és William Wilkinson Erdélyről szóló írásai is. Vámbéry Árminról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen hatalmas szerepet játszik abban, hogy Stoker hitelesen és korhűen ábrázolta a Kárpátok népeinek történelmét, valamint hiedelem- és babonavilágát.


A regény Drakula grófjáról és III. Vlad havasalföldi fejedelemről nagyon sokan azt gondolják, hogy azonosak, azonban Stoker saját Drakulája megteremtéséhez a történelmi Vlad család története mellett más forrásokat is felhasznált. A két alak összeolvadása az 1992-es filmadaptációnak köszönhető, és ezt azóta több vámpírokkal foglalkozó film is tényként kezelte.

Bram Stoker már 1890-ben elkezdett dolgozni a Drakulán, azonban a mű csak 1897-ben került az olvasók elé. A fejezetek egy részét a yorkshire-i Whitby városában vetette papírra, a mű nagy része azonban a skóciai Port Errolban született meg. Mindkét helyszín jelentős inspirációs forrással szolgált, Bram Stoker sok ötletet merített a helyi levéltárak feljegyzéseiből, az ott élő emberek legendáiból, valamint a Port Errol-i halászok elbeszéléseiből, szerette volna, hogy regénye minden tekintetben hiteles legyen.

Az eredetileg Az élőhalott (The Dead Un-Dead) című regényt az Archibald Constable & Company először visszautasította. Azt javasolták, a szerző változtasson címet, dolgozza át az előszót, amely „megtörténtként” ábrázolta Drakulát, és a történetet is jelentősen megcsonkították. Dacre Stoker, az író dédunokaöccse – a 2018-as Dracul című sikerregény egyik társszerzője – saját elmondása szerint látta az elveszettnek hitt, eredeti kéziratot, és emlékszik, hogy az tartalmazta a posztumuszként megjelent Drakula vendégét is.

Ahhoz, hogy el tudjuk képzelni, milyen lehetett a Drakula első, átdolgozatlan kiadása, érdemes megismerkedni az 1901-ben megjelent Makt Myrkrannával (A Sötétség erői), amely ugyan nem a végleges mű, hanem annak az Izlandra került, a fordító, Valdimar Ásmundsson által átdolgozott változata. Annak ellenére, hogy ma már nagyon nehéz elkülöníteni a fordító kiegészítéseit az eredeti mű kiadatlan részeitől, ebben olyan érdekes és újszerű történetszálakat és karaktereket ismerhetünk meg, amelyek nem jelennek meg az általunk ismert Drakulában, mégis a szöveg szerves részeinek tekinthetők.

Magyarországon az első magyar fordítás Rákosi Jenő nevéhez fűződik, aki 1898-ban publikálta a művet folytatásokban a Budapesti Hírlapban, majd ugyanabban az évben könyvként is megjelentette. Erre, valamint az 1925-ös Tar Ferenc-féle rövidített változatra is jellemző volt, hogy a korszak nehézkés, pátoszosan régies hangvételű szófordulatait használta, így ezek nem adják vissza azt a könnyedséget, amely Stoker eredetijét jellemezte.

A harmadik magyarítás Bartos Tibor nevéhez fűződik, aki több helyen is átdolgozta a regényt saját szájíze és a korszak elvárásai szerint; sok történetszálat kivágott, valamint a mű végét is teljesen átírta. Ez először 1985-ben jelent meg Drakula gróf válogatott rémtettei címmel. Az első modern nyelvezetű teljes fordításra – Sóvágó Katalin érdeme –, amely már méltó volt Stoker eredetijéhez, egészen 2006-ig kellett várni.

A 2021-es Bartók Imre-féle magyar változat pedig még közelebb hozza az egész művet az olvasókhoz: világosan, közérthetően fogalmaz, ugyanakkor sikeresen adja vissza azt a XIX. századi angol irodalmi nyelvet is, amely az eredeti angol kiadás fő jellegzetessége. Így azok a finom utalások, stílusváltások, szófordulatok, amelyek Stoker eredetijében jelen vannak, de az eddigi fordításokban szinte teljesen észrevétlenek maradtak, itt felszínre kerülnek, és sokkal szebbé teszik a szöveg nyelvezetét.


A Drakula jóval több, mint egy tizenkilencedik század végi horrorregény, mivel több különböző stílus- és műfajbeli réteget tár az olvasók elé, amelyek koherens egésszé állnak a naplóregényekre jellemző szerkezeti felépítés és a gótikus keretek között. Ez utóbbi kelléktár rendkívül gazdag; benne van minden, ami a műfajhoz méltóvá teszi: egy titokzatos, komor várkastély, benne az időtlen gonosszal, aki csak szépen lassan fedi fel magát, neves népi babonákhoz köthető ünnepek, a megmentésre váró nő, az éjszaka és a sötétség gyakori szerepeltetése, a szokatlan időjárási jelenségek… Ezeket első pillantásra akár közhelyesnek is érezhetjük, de az a mód, ahogyan Stoker építkezik, játszik a szereplőkkel és fokozza a hangulatot, teljesen új meglátásba helyezi a gótikus regény fogalmát.

Annak ellenére, hogy a Drakula megjelenésekor még nem aratott akkora sikert, mint évtizedekkel később, mégis sikerült felráznia az akkortájt már kissé gépiessé és modorossá vált gótikus irodalmat. Bram Stoker 1901-ben egy rövidített változatot is készített művéből a papírborítós kiadáshoz, sőt, színpadon is bemutatták, kultuszművé mégis csak a 1920-as években vált az első filmadaptációknak köszönhetően. Azóta számtalan színpadi változat, filmek, sorozatok, hivatalos és nem hivatalos folytatások születtek; ezek nagyszerű bizonyítékai annak, hogy a Drakula a mai napig is egy olyan klasszikus, amit jó újra és újra elővenni, mert minden olvasáskor újabb és újabb, eddig fel nem fedezett részlete tárul fel az olvasó előtt. Ehhez az élményhez minden segítséget megad Bartók Imre fordítása, így igazi részesei lehetünk az izgalmas és korántsem hétköznapi hajszának, amelynek végén eldől, mi lesz a sorsa hőseinknek és Drakula grófnak. Tehát, kedves Olvasó, nyissa ki a könyvet, és „Lépjen be bátran és a saját, szabad akaratából!”.