Akinek az orra pisze


Gyereknap van. Remek alkalom arra, hogy az egész család a legkisebbeket ünnepelve együtt mókázhasson, kacaghasson. Ilyenkor még a felnőttek előtt is ott a lehetőség, hogy gyermeki énjüket szabadon engedhessék – legalább egy napra. A kisgyerekkel élők azonban tudják, rengeteg ilyen alkalom kínálkozik erre a hétköznapokban is: rácsodálkozhatnak egy katicabogárra vagy egy szürke, esős hétköznapon páros lábbal toccsanhatnak a pocsolyákba. De szülőként annyiszor adódik úgy, hogy – akár kínunkban, de – saját magunkon is nevethetünk. Varró Dániel korszerű mondókái kisbabáknak erre is lehetőséget adnak.

Öltöztetés, büfiztetés, pelenkázás, fürdetés. Előbújó fogak és taknyos, pisze orrok. A világ felfedezése, testrészeink megismerése vagy a hónapok tanulása. Minden fontos élethelyzetre, bánatos és örömteli pillanatra akad kisbabáknak szóló mondókája Varró Dánielnek, aki maga is gyakorló háromgyerekes apuka.

Egy kötetben olvasható minden korszerű vers, amit annak idején az Akinek a lába hatos és az Akinek a foga kijött című könyvekből megismerhettünk. Az Akinek az orra pisze című, javított és gyűjteményes kiadásban több mint 50 mondókából válogathatunk a magunk és kisbabáink kedvére, ünnep- és hétköznapokra.

Varró Dániel: Patentolgató
ezt nótáskedvűen kell mondogatni

Három darab patent van az ufós body alján,
aki félrepatentolja, annak bizony jajj ám!
Arra bizony, arra bizony rá lesz ezért szólva:
„mért van a babán a body félrepatentolva?”

Kötő van a babasapkán, tépőzáras féle,
áll alatt köll rögzíteni, ne fújja a szél le.
Hej, nehezen ér az össze, rövidke a hossza!
Azé lesz a szívem, ki azt betépőzározza.



Ha szeretnétek még inspirálódni, lapozzatok bele most az Akinek az orra piszébe, nézzétek meg Maros Krisztina bájos rajzait is itt, a Nyugati tér blogon: