Kate Elizabeth Russell Szép sötét Vanessám című regénye a tavalyi év könyves szenzációja volt Amerikában. Stephen Kingtől Hilary Mantelig sokan méltatták ezt a nagyon személyes hangvételű, bizonyos értelemben paradigma-, illetve korszakváltó regényt, amelyet a #metoo-korszak Lolita-történetének is mondanak. Tulajdonképpen fordított Lolita-történet, amelyet a lány, Vanessa nézőpontjából ismerünk meg, és amelynek olvasásakor el kell gondolkodnunk, mennyire összetettek is a bántalmazás, a kényszerítés, a trauma és az áldozattá válás kérdései.
A regény magyarországi megjelenése alkalmából a szerző személyes sorait közöljük.
Kate Elizabeth Russell írása a Nyugati tér blognak
Szeretném megosztani az olvasóimmal, hogy a Szép sötét Vanessám című regényt, amelyen közel 20 évig dolgoztam, a saját, tinédzserkori élményeim inspirálták. Mindenekelőtt úgy, hogy végiggondoltam az idősebb férfiakkal folytatott kapcsolataimat és azt, hogyan hatottak ezek a kapcsolatok a Szép sötét Vanessám megírására. De nem hiszem, hogy arra kellene kényszerítenünk az áldozatokat, hogy megosszák személyes traumáik részleteit a nagyközönséggel. A döntés, hogy kiállnak-e, vagy sem a történetükkel, mindig személyes választásuk eredménye kell hogy legyen. Attól féltem, hogy ha teljesen feltárom a múltat, az olyan érdeklődést válthat ki, amely újra traumatizálhat, és a kiadóm is védeni szeretné a határaimat, azzal is, hogy belefoglaltunk a könyvbe egy emlékeztetőt az olvasónak: ez a regény fikció.
A szexuális bántalmazás bonyolult téma, amelyről vagy nem beszélnek, vagy félreértik vagy túlságosan leegyszerűsítik. Úgy gondolom, a regények teret nyitnak az olvasóknak, hogy megismerjenek és megvitassanak érzékeny vagy nehéz témákat. A legnagyobb kívánságom, hogy a Szép sötét Vanessám elindítson egy párbeszédet a kényszerítés, a trauma és az áldozati lét összetettségéről, mert miközben úgy érezhetjük, hogy ezek a történetek már túlságosan is ismerősek, az áldozatok mégsem egyformák, és a szexuális erőszakról nem létezik egyetemes tapasztalat.
Aki követte az elmúlt évek híradásait, gyakran találkozhatott ahhoz hasonló történetekkel, mint amely e regényt is ihlette. De máshonnan is merítettem, egyebek közt a traumaelméletből, a kétezres évek eleji popkultúrából és posztfeminizmusból, valamint saját, összetett érzéseimből a Lolitát illetően. Mindez szervesen hozzátartozik a fikcióíráshoz. Ugyanakkor nem győzöm hangsúlyozni, hogy regényemnek nem valóban megtörtént események számbavétele a célja. A fent említett szélesebb párhuzamoktól eltekintve ez nem az én személyes történetem, nem is a tanáraimé, sem senki másé, akit ismerek.
A könyv iránt érdeklődőknek érdemes ellátogatni Kate Elizabeth Russell honlapjára, ahol összegyűjtötte például azokat a zenéket és olvasnivalókat, amelyek a regény megírása közben hatással voltak rá.