A visszaadott lány


Donatella Di Pietrantonio A visszaadott lány című regényéről olvashatjátok a fordító, Todero Anna szubjektív ajánlóját, aki a fordítás kulisszatitkaiba is beavatja a blog olvasóit.

Todero Anna írása a Nyugati tér blognak

Tizenhárom éves lány áll zavarodottan, rémülten, értetlenül egy lakás ajtaja előtt, és várja, hogy megismerkedjen az ott lakó családdal. Amely mostantól az ő családja. A szüleitől költözik át a szüleihez. A szüleitől, akikkel egy tengerparti városban élt, és akikről most tudta meg, hogy nem a szülei, csak távoli rokonai, és most visszaküldik a vér szerinti szülőkhöz. Új környezetében pedig ettől kezdve csak úgy emlegetik – vagy ha akarjuk, úgy csúfolják: a visszaadott lány.

Így kezdődik Donatella Di Pietrantonio regénye, amely 2017-ben elnyerte az egyik legjelentősebb olasz irodalmi díjat, a Premio Campiellót, és azóta számos nyelvre lefordították. És valószínűleg minden fordítónak a cím átültetése okozta a legnagyobb gondot. De nézzük előbb a helyszínt: a regény Abruzzóban játszódik, abban a délolasz tartományban, amely sok más olasz régiótól eltérően nem számít különösebben ismert és népszerű turistacélpontnak. Érdekes, kétarcú vidék, a tengerparti rész fejlettebb, városiasabb, az Appenninek mélyén fekvő kis falvak inkább a hagyományaikat őrzik. A regény történetének idején, az 1970-es években pedig még elzártabb volt ez a rész, mert még nem épültek meg a tartományt átszelő autópályák. A főszereplő, aki egyben a regény narrátora is, egészen másfajta világba érkezik, amikor a tengerpartról a hegyvidékre csöppen. Ezt a különös, zárt, szegényes, ősi szokásokkal és babonákkal átszőtt világot idézi fel a könyv eredeti – lényegében lefordíthatatlan – címe: „L’Arminuta”.

Abruzzo régió Dél-Olaszországban, Rómától keletre

Az abruzzói dialektusból átvett szó megértése a nem abruzzói olasz olvasónak is gondot okozhat. Szó szerinti jelentése „visszaadott/visszaküldött” (arra, hogy lányról van szó, a nőnemű -a végződés utal). A fordító ilyenkor kompromisszumra kényszerül: vagy a szó értelméhez, vagy sajátos, kicsit talán egzotikus hangzásához ragaszkodik. Az angol kiadásnál az előbbi utat választották: „A Girl Returned” lett a cím. A németnél a másodikat, ott egyszerűen „Arminuta”, mintha ez tulajdonnév lenne. A szerkesztővel mi is az első megoldás mellett döntöttünk. „A visszaadott lány” pontosan tükrözi az eredeti cím jelentését, csak azt a sajátos hangulatot, ízt, színt nem tudja közvetíteni, amit a „L’Arminuta” sugall egy olasz olvasónak. Érdekesség egyébként, hogy bizonyos értelemben az Arminuta csakugyan a főszereplő neve, mert a valódi nevét nem tudjuk. Mintha az identitását teljes egészében ez a „visszaadottság” határozná meg.

A szövegben is vannak tájnyelvi szavak, mondatok, de itt már könnyebb a fordító dolga: néhány jól megválasztott, „ízesen” hangzó szóval, nyelvtani elemmel érzékeltetni lehet azt a távolságot, ami a hibátlan olaszsággal beszélő főszereplőt és dialektust használó környezetét elválasztja. Szerencsére a neten több abruzzói tájszótár, szószedet is elérhető, a helyi ételspecialitások nevére rákeresve pedig még a recepteket is megtaláljuk. Persze, itt néha egy kicsit csalni kell, mert bizonyos hozzávalók nálunk ismeretlenek, így lett például a „cime di rapa” a fordításban brokkoli.

Abruzzo, 70-es évek
Fotó: Carrie Lewis, Pinterest

Ugyancsak érdekes és visszatérő fordítási probléma, hogy magyarul a falu/város szavak jelentéstartománya egészen más, mint olaszul. Az olasz szövegben nagyon hangsúlyos a tengerparti város és a hegyi falu ellentéte. Csakhogy ebben a „falu”-ban társasházak vannak, főtér, ruhabolt, cukrászda, alsó-felső tagozatos iskola, kisüzem, ahol az apa dolgozik, nincs viszont semmiféle mezőgazdasági tevékenység. Amikor a szereplők olyan helyre mennek, ahol növénytermesztés, állattenyésztés folyik, ki kell mozdulniuk a „falu”-ból, hogy elmenjenek „vidékre”. Ilyenkor megint csak mérlegelni kell, mivel nyerünk többet: ha a kétféle település különbözőségét hangsúlyozva mégis falunak nevezzük ezt a kis hegyi települést, vagy ha magyar ésszel gondolkodva inkább kisvárosnak, városkának emlegetjük. Én itt inkább a falu-város ellentét érzékeltetését tartottam fontosnak.

Ezektől a kisebb-nagyobb nehézségektől eltekintve azt mondhatom, nagyszerű munka, igazi, jó értelemben vett kihívás volt lefordítani ezt a szikár, szóvirágoktól mentes szöveget, amelynek költőiségét a feszes ritmus és az itt-ott felszikrázó metaforák adják. Donatella Di Pietrantonio végletes érzelmekről ír, érzelgősség nélkül. Kevés szóval tud sokat mondani, és még többet sugallni. Az utóbbi évek egyik legfigyelemreméltóbb olasz szerzője. Remélem, A visszaadott lány szívszorító története a magyar olvasókat is megérinti.