Fűzők, apró topánok, több rétegnyi selyem, frizuraköltemények és a mesebeli herceg… Ezek lennének egy királylány leghőbb vágyai? Hát nem éppen! Legalábbis Philippa Gregory gyerekeknek szóló új könyvében egyáltalán nem. Florizella hercegnő előbb menti meg saját magát, mint hogy arra várjon, mikor jár épp a közelben egy ügyeletes herceg. Lóra pattan, és kalandvágyó barátaival keresztül-kasul bebarangolja a birodalmat, hogy óriásokkal és farkasokkal küzdjenek meg, miközben még jól is szórakoznak.
A könyvről már olvashattatok itt, de ha arra is kíváncsiak vagytok, hogyan kezdődik ez a rendhagyó mese, akkor olvassátok el az exkluzív részletet itt, a Nyugati tér blogon.
Philippa Gregory: Hercegnők kézikönyve (részlet)
Egyszer volt, hol nem volt (fogalmam sincs, hogy mikor, de nem lehetett olyan régen), egy Hét Királyság nevű vidéken a király és a királyné fiúgyermek után epekedtek. Csak vártak és vártak, mígnem egy napon a királyné így szólt a férjéhez:
– Jó hírem van! Lesz egy gyönyörű szép kisfiunk!
– És ha felnő, ő lesz a király – szólt a király boldogan. – Milyen kellemes meglepetés!
Csakhogy amikor megérkezett a kisbaba, kiderült, hogy nem fiú. Hanem kislány.
A királynak és a királynénak leesett az álla, de uralkodóhoz méltóan mosolyt erőltettek az arcukra, fogták a babát, és kivitték a palota erkélyére, hogy megmutassák a népnek. Úgy tettek, mintha cseppet sem bánnák, hogy lányuk született, noha fiúra számítottak, és kis idő elteltével a kicsi tényleg belopta magát a szívükbe.
– Különben is – mondta a király –, biztos hozzámegy egy jóképű, gazdag herceghez, és akkor együtt uralkodhatnak az ő királyságán meg a miénken. Bizony ám!
– Florizella hercegnő.
A király és a királyné a legjobb szándékkal álltak a szülői megmérettetéshez, mégis hihetetlenül figyelmetlennek bizonyultak. A keresztelőt például rögvest tönkretették azzal, hogy mindenkit meghívtak, így senki sem tudott rendesen megsértődni, ahogyan kell. Nem rontott be dühödt boszorka, hogy megátkozza a kisbabát, és senki sem változtatta őt kisegérré sem. A király és a királyné elfelejtették bezárni lányukat a legmagasabb toronyba, hogy egy herceg felmászhasson leeresztett haján, és kiszabadíthassa, nem tiltották meg neki a fonást, és nem óvták a hegyes tűktől. Persze rászóltak, hogy ne szaladgáljon ollóval a kezében, de egy mesebeli hercegnőnek ez smafu – ez egy teljesen hétköznapi szabály. Nem préselték bele a legszorosabb fűzőkbe, hogy vékony darázsderekát a hercegek fél kézzel is átérjék. Nem etették mérgezett almával, és nem fektették üvegkoporsóba.
A királyné különösen hanyag volt: teljesen kiment a fejéből, hogy meghaljon, és egy kegyetlen mostohaanyára hagyja a lányát, aki libákat tereltetne vagy naphosszat házimunkát végeztetne vele.
Mindent ráhagytak Florizellára, így részben ők tehettek arról, hogy a lányuk nem magolta be a Hercegnők kézikönyvét, és harsány, életvidám, kiegyensúlyozott és cserfes leányzóvá cseperedett, aki reggelenként kilovagolt Gumicukor nevű lován, délután pedig a szülei körül tüsténkedett a királyi irodában. Imádott válaszolni a királyi család pazarlásait és feleslegességét ecsetelő levelekre.
– Így nem lehet elküldeni! – méltatlankodott a király.
– Nagyon aranyos! – jegyezte meg a királyné, majd kidobta a levelet a papírkosárba.
*
Florizella jóban volt néhány hercegnővel, akik tanulmányozták a Hercegnők kézikönyvét, és megszállottan követték az előírásokat. Florizella nagyon szépnek találta hosszú, aranyló hajukat és a készséges alattvalók hímzéseivel díszített, gyönyörű ruháikat. Elragadó cipőket hordtak: kézzel készített, icipici selyemtopánkákat. Az életük azonban dögunalmas volt.
Reggel felkeltek, megmosakodtak, majd bekrémezték az arcukat, a kezüket és az orruk hegyét. Ezután következett a reggeli.
Csak forró vizet ittak, néha zöld teát. Elvégre a Hercegnők kézikönyve világosan előírta: „A hercegnők levegőn élnek.” A reggeli befejeztével felöltöztek, ami órákig eltartott, mert számtalan alsószoknyát, fehérneműt, valamint gyönyörű ruhákat meg palástokat viseltek, sőt még olyan hosszú, hegyes sipkát is, amire fátylat is tettek. Delet harangoztak, mire az összes göncöt magukra aggatták, és belőtték a hajukat.
Délutánra már annyira elfáradtak, hogy csak arra maradt erejük, hogy kiszedjék a szemöldöküket.
Esténként nyafogtak, hogy unatkoznak.
– Te mit csinálsz egész nap? – faggatták Florizellát, és értetlenül bámultak rá. A hercegnő nadrágot és inget hordott a lovagláshoz, a szoknyákat és a ruhákat különleges alkalmakra tartogatta.
– Tanulom, hogyan vezessem majd a Hét Királyságot, ha nagy leszek – felelte. – Van egy csomó ötletem.
Florizella úgy vélte, hogy mindenkinek akkora házban kellene élnie, amekkorára szüksége van. A sokgyerekes családoknak járnának például a legnagyobb házak, míg a kisebb családoknak elég volna a kisebb ház.
– Ebben azért van ráció – szólt közbe a királyné, akinek már elege volt abból, hogy a királyi palota mind a százharmincnégy szobájában port kell törölgetnie.
Florizella úgy vélte, mindenki megérdemli a fizetést, akár van munkája, akár nincsen. Azon a véleményen volt, hogy meg kell fizetni az embereket a kertészkedésért és a töprengésért, a festésért és a futásért, és jó lenne, ha az apák is otthon maradhatnának vigyázni a gyerekeikre, így amikor az anyák hazajönnek az izgalmas munkahelyükről, tiszta, rendes otthon fogadná őket.
– Á, ez sosem működne! – legyintett a király, akinek esze ágában sem volt port törölni egy-két palotaszobában, nemhogy százharmincnégyben.
Florizella nevetett, és kiszaladt kenuzni a várárokba.
– Tudod, egyáltalán nem szokványos hercegnő ez a lány – panaszkodott a király a királynénak. – Szerintem te nagyon elrontottál valamit.
– Idővel majd csak megtalálja a helyét – vont vállat a királyné. – Különben is, királyi vér, és mi hercegnőnek neveltük, előbb-utóbb magától is ráérez a szabályokra. Nem igaz?
Philippa Gregory Hercegnők kézikönyve című könyvéből a fenti részletet Horváth Zsanett fordításában közöltük.