Még bele sem merültem a Hol vagy Madison Culver? című könyvbe, már egy csomó minden átcikázott rajtam. A magyar címről eszembe jutott „a Madeleine-sztori”. Az eredeti címről (The Child Finder) pedig a Rozsban a fogó, alias Zabhegyező (The Catcher in the Rye) és főhősének ábrándja arról, hogy egész nap mást sem csinálna, csak elkapná a mezőn a szakadék felé rohanó gyerekeket. Aztán egy egyáltalán nem tipikus Angelina Jolie-film, az Elcserélt életek képkockái villantak fel a lelki szemeim előtt, és persze eszembe jutott, hogy az én lányom is ötéves. Jaj.
Az ötéves Madison Culver egy szempillantás alatt tűnik el a hóborította erdőben, amíg anyja és apja a tökéletes karácsonyfát keresi. A kislányt nem találják meg. Három év telik el. A szülők még mindig nem adják fel, és végül Naomi „Nyomkereső” Cottle magánnyomozóhoz fordulnak, akinek az eltűnt gyerekek felkutatása a fő profilja. „Tudja, hogy Madison nagy valószínűséggel már nem él.” És: „Ha valaki elrabolta, és sikerül megtalálnunk, Madison nem lesz ugyanaz a kislány, mint aki előtte volt.” Kemény mondatok a fiatal nyomozónő szájából.
A helyszín Oregon, az örök tél birodalma, ahol a semmiből jönnek a hóviharok, és ha nem vigyázol, az erdőben könnyen egy gleccserszakadékba csúszhatsz. Ahol a nyár csupán két hónapnyi bágyadt napsütés, és ahol a barázdált arcú vadászok fémcsapdákkal ejtik el a nyesteket, rókákat és prérifarkasokat, hogy a szőrmével fizessenek a helyi boltban.
Mi volt előbb? Madison álmodta Hópelyhecskét, vagy Hópelyhecske teremtette meg azt a másik kislányt abban a másik világban? Betűk a falon, rózsaszínű cérnaszálak a bokrokon, egy anya alakú rajz a padlón, amibe bele lehet feküdni…
Miközben Naomi nyomoz, a saját múltjában is kutat. Ő is elveszett egyszer régen, és megtalálták. De mi volt azelőtt? Elméje kitörölte a korábbi emlékeit, amelyek azonban lassacskán kezdik megmutatni magukat. Mikor lesz képes Naomi szembenézni ezekkel? El tudja-e fogadni a történetét? Miért olyan nehéz kinyitni az ajtót, amikor a szerelem áll a küszöbön?
Lehet-e lírai szépséggel írni a brutalitásról? Rene Denfeld – akinek munkáiról Margaret Atwood azt nyilatkozta, hogy bámulatosak –, képes rá. Rene pontosan tudja, hogy miről beszél. Maga is bántalmazott gyerek volt, ma pedig – írói munkája mellett – nyomozóként dolgozik. Nevelő- és örökbe fogadó szülő. Elbűvölő krimije óda a képzelet hatalmáról, a túlélésről, a belső erőről és a szeretetről, amely vékonyka, de szívós kis gyökereivel a legkeményebb földben is megtalálja a maga útját.
Mint a szerző mondja, a regény talán legfőbb üzenete az, hogy megérdemled, hogy szeressenek a traumáddal együtt – és nem annak ellenére. Valamint hogy soha nem késő, hogy megtaláljanak. Bárcsak mindannyiunknak lenne egy Naomije, hogy megtaláljon. Talán létezik valahol.
Dudics Emese