élete a zene, ahogy másnak a levegő


A régi barát, a Vígszínház dramaturgja, Radnóti Zsuzsa – akinek közbenjárása segített, hogy a Presser könyve elkészüljön –, korábban már pár sorban ajánlotta a megjelenése napján Presser Gábor életrajzát. Exkluzív, kifejezetten a blognak készült írásából az is kiderül, neki mint olvasónak hogy tetszett a könyv.

Radnóti Zsuzsa írása a Nyugati tér blognak

Micsoda krónika! Micsoda történet!

A múlt század hatvanas éveiben zenei forradalom robbant a világon, pontosabban Angliában és az Egyesült Államokban. Megszületett az új nemzedék zenéje, amely több volt, mint zene, életérzés volt, világlátás és életfilozófia: ez volt, és ez lett a beatzene korszaka.

A régi mondás szerint Magyarország zenei nagyhatalom. Talán ennek köszönhető, hogy ez az új generációs zenei korszak kimagasló képességű alkotókkal gazdagította a magyar könnyűzenei életet.

Közülük is az egyik legjelentősebb: Presser Gábor, aki zenésztársaival együtt 1971-ben megalakította a máig legendás LGT zenekart. És most, a Helikon Kiadó igazgatójának, Szász Zsoltnak a felkérésére Presser megírta, elmesélte eddigi pályáját, életútját, az LGT létrejöttét, a Presser-dalok születését, koncertek, fesztiválok, turnék, utazások történetét, és így bontakozik ki ebből a könyvből az elmúlt évtizedek egyik emlékezetes története. A skála roppant széles. Presser Gábor – vagy ahogy szinte mindenki nevezi, „Pici” vagy „Pici bácsi” – egy szál zongorán előadott egyszemélyes dalaitól (a Vígszínház Házi Színpadán indult ez a történet, Dalok a színházról címen) tágul a kör a több tízezres, hatalmas volumenű koncertekig, amelyeknek egyik felejthetetlen állomása a 2007-es Sziget Fesztivál a több tízezres, ujjongó, boldog embertömeggel, a bűvölő örömzenélés eufóriájában.

A róla és a vele készült könyv azért is izgalmas dokumentum, mert ez a személyesen elmesélt élettörténet sokkal több egy személyes életút dokumentálásánál. A személyesség mögött kirajzolódik előttünk egy tágabb szegmense is közös történelmünknek, közös emlékeinknek a hatvanas évektől a rendszerváltáson át az ezredforduló évein keresztül szinte máig.

Epizódok sora idézi fel a hatvanas-hetvenes évek nyomasztóan szűkös, tiltásokkal, kihallgatásokkal, cenzúrázásokkal teli országának légkörét, társadalmi közérzetét, ami azonban még ebben a formájában is „a legvidámabb barakk” elnevezést nyerte el az itthoni és a nemzetközi köztudatban. Ez valamiféle kettősségét jelezte a hatalomnak. A tiltások, a megszorítások és az óvatos nyitások kettősségét. Presser Gábornak például többször kellett megjelennie kihallgatásokon a rendőrség Deák téri Főkapitányságán, koncertjeikről besúgók hada jelentett, viszont külföldi meghívásaikat a környező „vasfüggöny mögötti” keleti blokkban még a Szovjetunióba is engedélyezték. Fogadtatásuk mindenütt leírhatatlan volt. Jelenlétük a szabadság röpke illúzióját nyújtotta mindenkinek.

És 1973-ban elindult Presser Gábor színpadi zeneszerzői életútja is, mégpedig a Vígszínházban. Marton László, a Vígszínház rendezője felkérte őt a Déry Tibor regényéből készült színpadi adaptáció (Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról) megzenésítésére. A kultikussá vált dalok és a csoportszínház akkor különleges előadási formája máig él a közösségi és a kulturális emlékezetben (szövegíró: Adamis Anna), mert egy nemzedéki életérzést, közérzetet, a mainstreamtől való elkülönülést, tehát egyfajta ellenállást tudott először és markánsan megfogalmazni a zene és az előadás együttesében, ahogy valami hasonló történt Amerikában, a többezres Woodstocki Fesztiválon is, és természetesen Presser koncertjein és dalaiban. A vígszínházi előadásra való bejutásért tömegek ostromolták a színházat. Ahogy ez történt az 1977-es prágai vendégjátékon is, amikor is éjfél körül ismételni kellett az előadást, ahová Václav Havel későbbi államelnököt is csak nagy nehezen tudták bepréselni a nézőtérre.

Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról Budapest, 1973.február 26. Sörös Sándor (b), Lukács Sándor (b2), Szalay Edit (b3), Kern András (térdelve-k), Sasvári Annamária (j2-áll), Ernyey Béla (térdelve-j)színművészek jelenete Déry Tibor Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című darabjában, a Vígszínház színpadán. Az előadást Marton László rendezte.
(fotó: Benkő Imre/MTI)

És ezzel az előadással kezdődött Presser Gábor és Marton László közös és emlékezetes munkáinak sorozata – amelyben szerencsémre én is részt vehettem mint dramaturg –, amelyben Marton különleges zenedramaturgiai érzékkel mutatott rá a szövegkönyvek kulminációs helyeire, helyzeteire, ahol a legerősebben szólalhattak meg a dalok, vagyis az előadásban a prózai szöveg a legtermészetesebb módon a zene nyelvén folytatódhatott tovább. Harmincéves vagyok, Jó estét nyár, jó estét szerelem, Szent István krt. 14., vagy az évtizedek óta tartó csodás mesemusical, A padlás, amelynek a napokban volt a 999. előadása, sajnos zárt kapuk mögött, online, pedig az 1000. megünneplésére hatalmas ünnepséggel készült a társulat.

Dalok a színházról, dalok a színpadról, dalok az éterből, dalok a fesztiválokon, a koncerteken és egy szál zongorán. Ezek az állomások idézik fel Presser Gábor, a legendás „Pici bácsi” élettörténetét, és mindez most kiegészül egy új műfajjal, egy könyvvel, amelynek címe: Presser könyve. És ezt olvasva újból kiderül, hogy: Gábor élete a zene úgy, ahogy másnak a levegő.

A nyitóképhez MTI/Czimbal Gyula fotóját használtuk Radnóti Zsuzsáról.