Az idei karácsony inkább az elcsendesedés, a meghittség ideje, amikor tökéletes alkalom kínálkozik együtt lenni, és főszerep juthat a meséknek és a varázslatnak is. Ezért mi is arra buzdítunk minden olvasót, hogy főzzetek egy finom teát, kanyarítsatok a gyerekek és magatok köré egy pihe-puha plédet, vegyétek kézbe ezt az ünnepi, igazán nagyon humoros mesét Agyas professzorról és az ő elszabadult (robot)karácsonyfájáról, mert nevetni és szórakozni most ér! Reméljük, nálatok sokkal kisebb kalamajkával zajlik a karácsony. Exkluzív részletet olvashattok A karácsony nagy könyvéből itt, a Nyugati tér blogon.
A karácsony nagy könyve (részlet)
Norman Hunter: Agyas professzor karácsonyfája
Agyas professzort és jó barátját – Célratarcs ezredest – mindig kalamajkába keverik a professzor fantasztikus találmányai.
Agyas professzor házában sosem volt még karácsonyi ünnepség. A professzor állandóan az új találmányain töprengett, és nem volt ideje a régimódi szokásokkal foglalkozni. Ezúttal azonban eltökélte, hogy mindenképpen megünnepli a karácsonyt, mivel egy ajándékozó találmánnyal rukkolt elő.
– Mindig is úgy gondoltam, Célratarcs – mondta a professzor az ezredesnek –, hogy az, izére, hagyományos karácsonyfára, hogy is mondjam, ráférne némi fejlesztés. – Ezen persze azt értette, hogy érdemes lenne még elpiszmogni vele.
A professzor körbeforgatta az új találmányát, és a gépezet kiálló részével úgy fejbe vágta az ezredest, hogy annak csengeni kezdett a füle.
– A találmányom alapja egy teljesen automatikus karácsonyfa, amelyet felszereltem egy mechanikus ajándékosztóval, egy köszöntőt mondó készülékkel és egy ajándékcsomagoló kiegészítővel, hogy az, izé, megajándékozott megfelelően becsomagolva és karácsonyi üdvözlet kíséretében kapja meg az ajándékát.
Erre meghúzott egy kart, megnyomott egy gombot, és eltekert egy tekerentyűt.
– Vigyázzon! – kiáltotta a professzor, amikor a gép egy alaposan feldíszített csomagot lőtt az ezredes ölébe.
– Boldog karácsonyt! – harsogta a gép.
– A kiskésit! – szakadt ki az ezredesből.
– Nagyon ügyes – morogta az ezredes. – Hogy működik?
Amint feltette a kérdést, nyomban megbánta. Ilyenkor mindig az következett, hogy a professzor bonyolult magyarázatba fogott, amitől pedig az ő feje zúgni kezdett. Ezúttal azonban elmaradt a magyarázat.
Ehelyett a professzor titokzatos mosollyal csak annyit mondott:
– Várjon csak a karácsonyi ünnepségig, Célratarcs.
A professzor karácsonyi ünnepsége hagyományos módon indult, azt az apróságot leszámítva, hogy novemberben rendezte meg, mivel képtelen volt tovább várni a találmánya bemutatásával. Sorban érkeztek a vendégek, és mindannyian készültek a professzornak ajándékkal.
Röpkekukucs kisasszony egy akasztót hozott, amin öt kis kampó volt, hogy a professzor oda akassza a szemüvegeit. Eredetileg kulcsok számára készült, de mindegy is volt, mert a professzor a kabátját tette rá, és leszakadt az egész.
Célratarcs ezredes egy ágyút mintázó papírnehezékkel nehezítette tovább a dolgokat. Olyan élethű volt a kis ágyú, az ember azt várta, mikor dörren el. De persze azt várhatta.
A polgármester egy utcajelenetet ábrázoló képet adott neki aranyozott zöld bársonykeretben. Annak az utcának a képe volt ez, ahol a polgármester boltja található.
A lelkész a saját imáinak elegáns gyűjteményes kötetét ajándékozta a professzornak. Cirkalmas papi írással még dedikálta is neki mályvaszínű tintával.
Aggie néni kislányának lett volna a dolga a professzornak szánt ajándékuk – egy doboz vajkaramella – átadása. Ő azonban útközben megette a doboz tartalmát, és helyette egy ragadós puszit nyomott a professzor homlokára, ami remekül rögzítette a szemüvegeit. A postás használt bélyegeket hozott ajándékba. Mindegyiknek volt valami hibája, ami állítólag még értékesebbé tette őket.
– Ööö, izé, köszönöm – mondta a professzor –, most pedig jöjjenek beljebb.
Előrement a folyosón, és először véletlenül a konyhába vezette a társaságot. Kis híján nekiment a tűzhelynek, de végül hosszas rendezkedés és még több bocsánatkérés után bejutottak a dolgozószobába, ahol az automatikus mechanikus karácsonyfa állt.
– Bámulatos! – kiáltotta az ezredes.
– Bejelenthetem, hogy az ajándékosztó fa megnyílt? – kérdezte a polgármester és a lelkész egyszerre, majd a választ meg sem várva megköszörülték a torkukat, és kimért, hivatalos hangon bejelentették: – Számomra a megtiszteltetés, hogy az ajándékozást ezennel ünnepélyesen megnyissam!
Hamarosan mindenki karokat húzogatott, a gép kattogott, a szoba megtelt karácsonyi dalokkal és jókívánságokkal, és mindenki izgatottan bontogatta az ajándékát.
A polgármester selyemharisnyát és levendulavizet kapott, amit igazából Röpkekukucs kisasszonynak szánt a professzor, csak összekeverte a neveket a karokon.
– Jaj, de figyelmes! – tört ki Röpkekukucs kisasszonyból. A következő pillanatban azonban döbbent „na de” felkiáltás követte az első lelkesedést. A kisasszony ugyanis tyúkszem kezelésére szolgáló kenőcsöt, valamint levélszekrényt mintázó dobozba csomagolt dohányt kapott, amit eredetileg a postásnak szánt a professzor.
Aggie néni egy doboz szivart kapott. A lelkész pedig egy pucér porcelánbabát. Célratarcs ezredes ajándéka egy meggyekkel díszített masni volt. A könyvtáros nagy, szögletes kutyakekszet kapott, és azon tűnődött, vajon ez valamilyen új könyv-e.
Visszatette a babát a gépbe, és meghúzta az egyik kart. Ezzel egy időben a polgármester és Aggie néni is visszatuszkolták az ajándékaikat, és elkezdtek olyan gombokat nyomkodni a gépen, amelyeket nem nyomkodásra terveztek.
– Ne, ne, ne! – kiáltotta a professzor.
De már elkésett. Az automatikus karácsonyfa nyilvánvalóan megsértődött, amiért az ajándékait visszaadták. Olyan karácsonyi csengettyűzenét csinált, mintha egy tűzoltóautó szirénázna, koszos zöld füstöt adott ki magából, elkurjantotta magát, hogy „Boldog karácsonyt Szent István ünnepén!”, és kirobogott a házból.
– Nyomás utána! – kiáltotta az ezredes, aki úgy érezte, tudja, hogy kell egy ilyen helyzetet kezelni.
Az egész társaság a gép után rohant, amelyik éppen a Kiskarácsony, nagykarácsony összekutyult változatát énekelte. Az ezredes kardot rántott,és a karácsonyfának rontott. A fa elkapta a kardot, és díszcsomagolásbanadta vissza.
– Kisült-e már a karácsony – énekelte a gép, és jobbra-balra mindenkinek ajándékokat osztogatott jókívánságok kíséretében. Három kisfiú és egy koldus reszelőt és csavarhúzót kapott, amit a professzor eredetileg saját magának szánt. Egy asszonyság, aki éppen az élelmiszerboltból lépett ki, megkapta a lelkész porcelánbabáját, valamint meghallgathatta az Ó, szép fenyő igen hamis változatát.
– Kerülje meg, és vágja el az útját – kiáltotta a lelkész egy úthengeren dolgozó embernek. De sajnos az úthengerek nem reagálnak túl gyorsan.
A professzor biciklire pattant, a gép azonban egy halom üveggolyót szórt szét, és a professzor egyenesen belerepült a polgármester karjaiba.
Végigszáguldott az Uppington utcán, körbementa téren, balra fordult a Wright útra, míg eközben a professzor,a barátai és más városi lakosok üldözték.
– Tolvaj, állítsák meg! – kiáltozták az emberek, mert jobb nem jutott eszükbe.
A gép kifogyott az ajándékokból, így megragadott mindent, ami a közelében volt, és becsomagolta. Egy rendőr feltartotta a kezét, hogy megállítsa, mire kapott egy zsalukövet, használt bicikliket reklámozó plakátba csomagolva.
A gépezet átszáguldott a High utcán, és beleütközött egy enyveskezű rablóba, aki éppen az ékszerboltból jött kifele mindenféle értékes csecsebecsével.
– Itt egy szép könny, ott egy bamba – harsogta tovább a karácsonyfa. Ráült a rablóra, szétszakította a zsákot, és csak egy halom rendőr érkezése akadályozta meg abban, hogy órákat és gyöngysorokat kezdjen osztogatni. A rendőrök letartóztatták a rablót, és a gépet is őrizetbe vették volna, ha nem érkezik meg a professzor és nem kapcsolja ki. Próbálta elmagyarázni, mi is történt, de a rendőrök nem nagyon hittek neki.
– Ez bizony rendzavarás – mondta a nagy tokás rendőr őrmester. – Az ilyen viselkedés oda vezethet…
A professzor és az ezredes azonban gyorsan szétkapta a karácsonyfát, rápakolták egy talicskára, és adtak egy ötvenpennyst a férfinak, aki a talicskát tolta, hogy vigye el a gép darabjait a professzor házához.Végül minden jóra fordult. Az ékszerész busásan megjutalmazta a professzort, amiért elkapta a rablót, és így a professzor mindenkinek tudott karácsonyra szép ajándékot venni. Az ajándékokat végül az unalmas, megszokott, de mindenki számára örömteli módon adta át.
– Boldog, ööö, izé, karácsonyt – mondta.
A karácsony nagy könyve fenti részletét Kós Krisztina fordításában közöltük.