Úgy tartja a mondás, hogy ahány ház, annyi szokás. Mondhatjuk ezt úgy is, hogy ahány ház, annyiféle család. Kiscsalád, nagycsalád, előkelő, nemesi család, vér szerinti vagy általunk választott tagokból álló família. Házanként eltérő dinamika, összetétel, viszonyrendszerek. A béke szigete vagy vehemens szócsaták színtere, ahová jó hazamenni és ahonnan jó útnak indulni is.
E heti válogatásunkban 5 olyan könyvet ajánlunk, melyek középpontjában egy-egy családi történet áll. Legyen szó a híres Romanovokról, Nádas Péter nagynénjének rendszertelen önéletrajzáról, valós történelmi események résztvevőiről vagy éppen elszenvedőiről, olyanokról, akiknek két anyja van, vagy egy magányos kisfiúról, akinek hirtelen lesz egy gengszter nagyija. Egy biztos: a család az család.
Helen Rappaport: A Romanovok utolsó napjai – A jekatyerinburgi tragédia
(Helikon Kiadó, fordította: Kovács Lajos)
Helen Rappaport brit történész egyik nagy témája az orosz Romanov-család. Már több könyve olvasható az orosz cári család életéről, tagjairól. A Helikon Kiadó gondozásában tavaly látott napvilágot a különösen izgalmas, A Romanovok utolsó napjai című könyve, mely II. Miklós és családja utolsó tizenhárom napjának, utolsó óráinak hátborzongató története – az aljas és kegyetlen gyilkosságé, amely végett vetett a 300 éves Romanov-uralomnak.
1918. július 4-én új parancsnokot neveztek ki a szigorúan őrzött, jekatyerinburgi Ipatyjev-ház élére. Jakov Jurovszkijnak hívták, s az ő feladata volt, hogy végleg megoldja a cári család kérdését, amely egyre több gondot okozott a bolsevik vezetésnek. Tizenhárom nappal később Jurovszkij parancsára, de minden bizonnyal Moszkvából – Lenintől és Szverdlovtól – érkező utasításra egy alagsori szobában kivégezték a volt cárt, II. Miklóst, a feleségét, Alekszandra Fjodorovnát, négy lányukat, a trónörökös Alekszejt és a még velük lévő szolgáikat. A történetet már sokan megírták, Rappaport könyve mégis különleges. Soha senki nem tárta fel még ilyen meggyőzően az uráli bolsevikok és a moszkvai vezetés kapcsolatát – miután a hivatalos orosz történetírás ma is azt tartja, hogy a gyilkosságra sem Lenin, sem bárki az új szovjet-kommunista kormány vezetői közül nem adott utasítást, és főleg nem a cárné, a lányok, a kiskorú Alekszej és a szolgák megölésére. Soha senki nem írta meg ilyen percnyi pontossággal a kivégzés hátborzongató részleteit – felkutatva minden létező beszámolót az utolsó órákról. És soha senki nem ábrázolta még ennyire árnyaltan az utolsó orosz cár, a felesége, a lányai és a beteg fia személyiségét – minden hibájukkal, ugyanakkor azzal a méltósággal együtt, ahogyan sorsukat viselték. Rappaport könyve a precíz, de egyben érzelmekkel telített történetírás remekműve.
A kivégzés (vagy gyilkosság) jelenkori megítéléséről, és arról, ki állhatott a háttérben, M. Nagy Miklós írt itt, a Nyugati tér blognak.
Fenyves Katalin (szerk.): A holokauszt és a családom
(Park Könyvkiadó)
„Mindenkinek, minden magyarnak: zsidó, sváb, szlovák, szerb, román, roma, horvát és minden egyéb származású magyarnak, még azoknak is, akik Árpád apjukkal jöttek be a Vereckei-hágón, van egy-egy története a családjáról a vészkorszak idejéből.” – Így kezdődik A holokauszt és a családom Facebook-csoport bemutatkozása, amelyet Eörsi Mátyás indított el 2014-ben, és ma már majd’ 8000 tagja van. Az indulás pillanatától özönlöttek a bejegyzések az oldalra. Ez a platform lehetőséget ad arra, hogy zsidók és nem zsidók egy helyen mesélhessék el, hogyan nyomta rá bélyegét családjuk történetére a 20. század Magyarországon is meghatározó eseménye. E családi történetek összességéből az ország legújabb kori történetének egy olyan képe bontakozik ki, amely nem elsősorban az elmondottak eseménytörténeti szempontjából érdekes, hanem azért, mert minden másnál többet elárul arról, milyen élmények kései hatása formálja mindannyiunk mai viselkedését, tudatát, érzéseit.
A Park Könyvkiadó 2015-ben adott ki azonos címmel egy könyvet, amelybe a 2014. február 3. és 2015. január 27. között posztolt családi történetek közül körülbelül 160 került be. A könyv, a tudás őrzésének e hagyományos médiuma arra szolgál, hogy rögzítse ezt a kivételes pillanatot – amikor magyarok, zsidó és nem zsidó magyarok odafordultak egymás történeteihez és traumáihoz.
„Mi itt Magyarországon arra voltunk nevelve, hogy felejtsük el saját holokausztunkat, vagy ha erre nem vagyunk képesek, legalább ne beszéljünk róla, de semmi esetre sem nyilvánosan.” (Fahidi Éva: A Dolgok Lelke)
Mártonffy Zsuzsa: Akiknek két anyja van. Küzdelmes sorsok – Történetek az örökbefogadásról
(Bookline Könyvek)
Idén minden rutinunk felborult, minden bizonyosságunk megkérdőjeleződött; az év eleje óta tartó bizonytalanságban az élet számos területén kényszerülünk újratervezésre, újrakezdésre, önvizsgálatra. A szerencséseknek megadatik, hogy legalább a legszűkebb mikroközösségükben, a családjukban biztonságra találjanak. De mi van azokkal, akiknek nem ez jutott a sorstól, akik egész életükben küszködnek a hiánnyal, az ellentmondásos érzésekkel? Mi van azokkal, akik a létezéshez nélkülözhetetlen szeretetet nem átlagos családmodellekben kapják meg? Róluk, de nem csak nekik szól Mártonffy Zsuzsa hiánypótló riportkötete, azAkiknek két anyja van. Küzdelmes sorsok – Történetek az örökbefogadásról, amelyben az örökbefogadási folyamat minden érintettjével találkozhatunk (itt olvashattatok bele korábban: https://nyugatiter.blog/2020/05/nekunk-tobb-anyukank-van-te-vagy-az-egyik/). A személyes vallomásokon keresztül megismerhetjük és átérezhetjük ennek a rendkívül összetett élethelyzetnek sokféle aspektusát – az érzelmi vonatkozásúakat éppúgy, mint akár a jogi háttérrel vagy épp a hétköznapok gyakorlati működésével kapcsolatosakat. Megindító, felkavaró olvasmány ez mindenkinek, akkor is, ha nem érintett közvetlenül az örökbefogadásban, hiszen megmutatja, milyen sokféle kötelék fűzheti össze az embereket, mennyi fájdalmat és mennyi boldogságot tudunk okozni egymásnak vagy épp milyen sorsfordító lehet az odafigyelés, a gondoskodás – a szeretet. Hiszen ez az alapköve minden olyan családnak, amely biztonságot nyújt, amelyből útra lehet kelni és amelyhez jó visszatérni. Mindegy, hogy ez a család kikből áll, vagy hogy mennyire „átlagos”; a család az család.
Aranyossi Magda: Én régi, elsüllyedt világom
(Jelenkor Kiadó)
„Számomra ez a kis családtörténeti epizód azért érdekes, mert érzékelhető belőle, hogy a magyar történelemnek ebben a nagy konzervatív liberális korszakában milyen természetességgel épült bele a magyar arisztokrácia társadalomismerete a feltörekvő zsidó nagypolgárság életébe. Még akkor is, ha Mezei Mór gyermekei alkatuk szerint inkább apjukat és halott anyjukat követték, csak semmi hangoskodás, föltűnés, csak semmi finomkodás, szerények voltak, műveltek, és a legkevésbé sem ceremoniálisak. De ismerték a viselkedés szabályait. Bizony szerették az almás pitét, habár tudták, hogy az ünnepi étkek után tényleg nem illik desszertként.” – írja Nádas Péter nagynénje, Aranyossi Magda rendszertelen önéletrajzának egyik széljegyzetében. A Világló részletekből is jól ismert Aranyossi Magda író, újságíró, történész, a magyar nőmozgalom egyik úttörője a nagypolgári Mezei–Nádas családba született 1896-ban. 1918-ban ment feleségül Aranyossi Pál újságíróhoz, akivel 1920 és 1942 között emigrációban éltek, a háború alatt pedig részt vettek a hazai ellenállási mozgalomban. Önéletrajzát, melyet korábban Rendszertelen önéletrajz címmel publikált, most családi fényképek és levelek, valamint Nádas Péter széljegyzetei kísérik, de találunk a kötetben egy családfát is (ez Nádas Péter memoárja, a Világló részletek olvasásakor is nagyon hasznos). Az exkluzív fotókból képeslap-válogatás is készült, illetve itt is megnézhettek párat.
„Az olvasás szeretete már gyermekkorunkban belénk ivódott. Rendes ifjúsági könyvtárunk volt. Erről gondoskodtak a nagybácsik és a nagynénik. Emlékszem, valamelyik karácsonyra szép aranykötésű könyvet kaptam, címe: A párizsi gyújtogatók. A Kommünt ismertette, nem részletezem, milyen szemszögből. Így fejlődtem, vagy jobban mondva hányódtam ellentétes nézetek között.” – írja Aranyossi Magda az Én régi, elsüllyedt világomban saját olvasóvá válásáról. És tudjuk, azt, hogy ki hogyan és mennyit olvas, nagyban meghatározza a családja, a környezete.
Aranyossi Magda önéletírása érzékletes képet nyújt konzervatív liberális szellemiségű családjáról, a szinte elfeledett nyugati kommunista emigráció életéről és dilemmáiról, és egy mára diszkreditálódott elköteleződés anatómiájának bemutatásával hozzájárul a 20. századi Magyarország történelmének megértéséhez.
David Walliams: Gengszter nagyi
(Kolibri Kiadó, fordította: Totth Benedek)
Ben 11 éves kiskamasz, akinek minden péntek estét az unalmas nagymamájával kell töltenie. Azzal a nagymamával, aki kizárólag káposztát eszik, hangosan pukizik, és akivel maximum szókirakózni lehet. Ám Ben szülei sem épp a tökéletes családmodell alappillérei: kifejezetten sarkított karakterek, akik gyereküket elhanyagolva inkább saját meg nem valósított tánckarrierjükről álmodoznak. A táncversenyek világába kényszerítik fiukat, aki nem elég, hogy kétballábas, ráadásul vízvezeték-szerelőként szeretné élni az életét. Nem éppen egy ideális család. A történet kulcsfigurája mégis a különc nagyi, aki próbálja összeilleszteni a szétkuszálódott családi szálakat: egyrészt igyekszik unokája lelkére beszélni, hogy szülei szeretik őt, csak sajnos nem tudják jól kifejezni, mindeközben saját rejtélyes és izgalmas múltjáról lebbenti fel a fátylat. Rejtett kincsek, rablás, motoros üldözés, egy be nem fejezett táncverseny, a királynő és egy betegség során érnek össze a családi szálak, és oldódnak fel az addig ki nem mondott konfliktusok. A család ismét család lesz, még ha már sosem lesz olyan, mint amilyen lehetne. Walliams nagymestere a dráma és humor vegyítésének, egyszerre képes megnevettetni és elszomorítani olvasóit.