Mitológia újratöltve


Nem is gondolnánk, hogy egy jól kidolgozott és leporolt, szakkifejezésektől mentes mitológia mennyire könnyedén tud sikert aratni és fényt gyújtani az addig unatkozó kamaszszemekben.

A humorban gazdag görög mitológia már jött, látott, hódított Zeusz irányításával. 24 halhatatlan és néha halandó hős és isten kapott lehetőséget, hogy saját maga elmesélhesse sokszor elképzelhetetlen sztoriját, számot adjon hőstetteiről, és ferdítések nélkül avassa be az olvasót kalandjaiba. Az ókori római történelmet Caesar és bandája segített felfedezni, ők bepillantást engedtek egyáltalán nem unalmas hétköznapjaikba, megismertettek minket szerelmeikkel, és ott lehettünk csatáikban.

A mitológia és történelem, bár azt gondolnánk, csak valami régmúlt, mára érdektelen lányregény, ha 21. századivá tesszük, képes friss és lebilincselő olvasmánya lenni iskolásoknak és szüleiknek egyaránt. Nem csoda, hogy alig vártuk, olvashassuk végre a viking mitológia szórakoztató nagykönyvét is, mely bizonyítja: ezek az északi kalandorok mindenkinél többet tudtak, létük felforgatta a történelmet. Odin vezetésével górcső alá vehetjük Loki igaz, vagy nem teljesen igaz történetét, kiderül, hogy vajon Thor, a tökfejű mennydörgésisten kalapácsa hogyan tűnt el, és persze sárkányok, vikingek és egyéb hírességek küzdenek folyamatosan egy perc nyugtot sem hagyva az olvasónak. Most megismerhetitek a legizgalmasabb viking történetet, ami talán nem is pont úgy történt, ahogy… Bemutatkozik Odin és bandája, exkluzív beleolvasó itt, a Nyugati tér blogon.