A Vállald fel bátran önmagad címet viselő sikerkönyv már több mint 4,5 millió példányban kelt el. Ha kíváncsi vagy, hogyan válhatsz azzá, aki valójában lenni szeretnél, akkor ez pont neked való olvasmány. A Vállald fel bátran önmagad bölcsességeit olvasva világossá válik, miért fontos, hogy megbocsássunk magunknak, s hogy testi és szellemi értelemben is törődjünk magunkkal. A kötet által képviselt felszabadító erejű gondolkodásmód lehetővé teszi, hogy merjünk változni és figyelmen kívül hagyni a korlátokat, amelyeket magunk elé állítunk. Rácmolnár Lili pszichológus írt exkluzív könyvajánlót a Nyugati tér blognak.
Az ezeréves város szélén élt egy filozófus, aki azt tanította, hogy a világ egyszerű, és bárki azonnal képes elérni a boldogságot. Egy, az életével elégedetlen fiatalember meglátogatta ezt a filozófust, hogy megismerje tanítása lényegét. A fiatalember a világot egy csomó ellentmondás káoszának látta, és a boldogság bármilyen formája teljes képtelenségnek tűnt szorongó lelke számára.
A filozófus a Vállald fel bátran önmagad című könyv fő szerzője, Ichiro Kishimi, aki Alfred Adler pszichológiáját kutatja, és e munkáján keresztül próbálja meg mindenki számára közel hozni, hétköznapi formában. A fiatalember Fumitake Koga, elismert japán író, a kötetet végigkísérő párbeszéd másik szereplője, aki a filozófusnak feltett kérdéseivel és kétkedéseivel megfogalmazza a témakör összes nehéz gondolatát.
A filozófus a tanító, aki a laikus kezekbe is használható pszichológiai tudást ad, a fiatalember pedig a tanítvány, aki kicsit mi vagyunk, mindannyian.
A mű magyar címe, Vállald fel bátran önmagad akkor értelmezhető igazán a helyén, ha mellé tesszük az eredeti angolt is: The Courage to be Disliked, azaz Bátorság ahhoz, hogy ne szeressenek. Freud tanítványa, Adler ugyanis erre alapozta elmélete lényegét: individuálpszichológiájának központi eleme az egyén, az ő szabad élete és az ő felelőssége, amit ehhez vállalnia kell. Másoktól függetlenül, és nem mások ellen, hanem saját magáért. Az önmagunk felvállalásához szükséges bátorságot ugyanis pontosan kell definiálni; óriási a különbség aközött, hogy öncélúan, polgárt pukkasztva megyünk szembe a társadalommal, vagy (f)elismerjük: néha vállalni kell a kockázatot, hogy nem fognak szeretni minket, annak érdekében, hogy mi szerethessük magunkat. Ez a könyv erről szól.
De ahhoz, hogy eljussunk ide, néhány gondolatot körbe kell járnunk.
Az adleriánus szemlélet kiindulópontja elsőre nagyon megosztónak tűnhet: nincs trauma. A kijelentést érdemes nem szó szerint értelmezni, mert akkor gyorsan be fogjuk csukni a könyvet. Ha azonban nyitva hagyjuk, egy nagyon új megközelítést engedhetünk be vele… Régóta tudjuk, hogy nincs egy nagy, objektív valóság, csak sok kis, szubjektív valóság létezik; az egyes életek. Adler pont ezt az egyéni szubjektivitást tartja a fejlődés kulcsának: ha a világ olyan, amilyennek megélem, akkor változtatni is tudok rajta, változni is tudok benne. Ez a nézőpont nem teszi megnemtörténtté a múltat, és nem kell általa elfojtanunk semmit. A múlt vitathatatlanul hat a jelenre, de az, ahogy ezt a hatást értelmezzük, sokszor kizárólag rajtunk múlik.
Életünk alakulását rengeteg tényező befolyásolja; nincs két egyforma történet és nincs egy pszichológiai magyarázat, amely mindenre választ adna. Van azonban egy filozófiai gondolat, amelyet mindannyian tudunk használni, ha akarunk: nincs szabadság felelősség nélkül. Adler azt mondja, mindannyian hajlamosak vagyunk a kifogások okokként való kezelésére, a felelősségeink másokra való áttolására. Így azonban a szabadságunk soha nem lesz a miénk. A megoldás a saját felelősségünk folyamatos szétválasztása lehet másokétól. Nem mástól várni, hogy megmentsen minket, és nem azzal töltve az életünket, hogy másokat mentünk meg. Mert a határt, ahol én kezdődöm, meghúzni nehéz, mások feladatait nem átvenni még nehezebb. Megadni minden segítséget, de közben meghagyni a másiknak a saját életét… talán az egyik legnehezebb feladat.
S mi a jutalmunk mindezért? Hogy a legjobb önmagunk lehetünk.
Fogyasztói társadalmunk motorja az összehasonlítás, csak épp óriási árat fizetünk érte: a folytonos versengést, melyben szemünket a többieken tartva az életünk mindig másoktól függ. Az űzött győzni akarás pedig nem jó tanácsadó. Adler szerint kizárólag akkor tudunk fejlődni, ha a versenyzés helyett más célok felé fordulunk; ezek az értelmes munkavégzés, a társasági élet és a bensőséges kapcsolatok. A filozófus és a fiatalember beszélgetéséből az is kiderül, az életben elválaszthatatlan az egyén önállósága és a társadalommal való együttműködés. A kisbaba veleszületetten úgy éli meg, ő a világ közepe, az életünk során folyamatosan tanulva oda kell(ene) eljutnunk, hogy valójában nem a közepe, hanem a részei vagyunk.
Ahhoz viszont, hogy ez megvalósuljon, el kell engednünk valamit, ami a modern ember számára sajnos nagyon meghatározó: az elégedetlenséget. Folyton azon gondolkodunk, mi hiányzik, mit adhatna nekem még a másik… Itt jön a lehetőség a legnagyobb fókuszváltásra, ha megértjük: a világ nem tartozik nekünk.
Az „adni és nem kapni” szemléletváltása nemcsak a külső világ felé irányul, hanem az önelfogadás alapja is. Az egyéni felelősségvállalás különleges szintje, ha többé már nem sértődötten várom, hogy az élet kompenzáljon a hiányaimért. Hanem a fejlődést választva elfogadom, hogy az, amiből jövök, az „alapbeállítás”, és ebből kell kihoznom a legjobbat. Nem másokat túlszárnyalva, hanem a saját adottságaimat hajtóerőként használva. Itt és most.
Mert Adler bár fontosnak tartja, hogy legyenek kitűzött céljaink, amik felé haladunk, értelmezésében mégsem létezik sem múlt, sem jövő; az életet mindig most éljük. Nem szabad elhalasztani. Már csak azért sem, mert az életnek nincs a szó klasszikus formájában vett, általános értelme. Nekünk kell hozzárendelni azt, a saját megélésünk szerint – és ez mindig útközben születik meg.
Az egyéni jelentéstulajdonítás és a trauma tagadása ekképpen nyer értelmezést: Adler legfőbb gondolata szerint nem az számít, hogy ki mit hoz magával, hanem hogy mihez kezd vele. A világo(ma)t csakis én és senki más nem változtathatja meg. A filozófus és a fiatalember beszélgetése sokat segít nekünk ebben.