Különleges életút Xue Yanpingé, aki hazájában, Kínában elismert író, és akinek választott, új hazájában, Magyarországon is olvasható már két regénye. A 21 gramm szerelem című történet után a Lazúrkő idén tavasszal, épp a karantén első napjaiban érkezett a nyomdából, így talán kevesebb figyelem jutott neki, pedig ez a nagyregény nagyon is megérdemli, hogy ismerjék a magyar olvasók is. Ahogy a szerző fogalmaz: „A könyveim olyanok, mint az irodalom kardja, amellyel elűzöm az élet ködét, hogy megtaláljam az igazság fényét”.
Xue Yanping írása a Nyugati tér blognak
Könyvem, a Lazúrkő kortárs történet, a történelmi Hutongokban, ezekben a – Peking óvárosát képező, a Tiltott Város körül található – tradicionális, egyszintes, belső udvarral épített házak által formált, sikátoros utcácskákban játszódik. Családok és egyéni életek sorsát mutatja be a kínai reformok és a nyitás éveitől, vagyis az 1970-es évektől a 2000-es évekig. A Kulturális Forradalom kőkemény évtizede után játszódik, amikor az egyetemek újranyitnak. A főszereplők, az Öreg Kettő nevű fiatalember és a barátnője, Daling, sok, őket próbára tevő, különös élmény után, végül találkoznak. Bár látszólag egyazon logika szervezi egész generációjuk életét a felemelkedésekkel és a bukásokkal, a középszerű és a kiemelkedő figurákkal, mégis mindegyiküknek megvan a saját egyéni története és élete. Rá kellett jönnöm, hogy a különböző sorsok, amelyeket a társadalmi átalakulás befolyásolt, az 1977-es egyetemi felvételi után milyen mértékben differenciálták ezt a fiatal közösséget, és ez a felismerés lehetővé tette számomra, hogy meglássam a társadalomban végbemenő legmélyebb változásokat. Azoknak, akik egyetemre mentek és azoknak, akik végigcsavarogták az ország minden szegletét – függetlenül attól, melyik utat járták –, más-más szerencse és végzet jutott. A regényem két hőse követi a számára kijelölt utat és a hétköznapi világban őket körülvevő emberek viszontagságai, vesződségei segítenek, hogy megtalálják a túléléshez szükséges bölcsességet. Ebben az életben, sem az értelmiségiek kételyeire, sem a munkások bizonytalanságára nem szolgál magyarázattal a konfucianizmus.
A „folyó és tó” egy gyakorta használt kifejezés a kínai nyelvben, amit a „társadalom” helyett, annak megfelelőjeként használnak. Nyugodt, mint a víz felszíne, de a mélység veszélyeket rejt – ez a Lazúrkő történetében is így van, a Hutong-beli életben. A Hutong poros udvara olyan, mint egy színpad, amely az emberi természet szokatlan drámájának helyszínéül szolgál. Nem keserű siránkozással követtem hőseim sorsát, hanem a megértés egyfajta formájaképp beléptem minden egyes szereplő életébe, és ezáltal felismertem, hogy milyen és mennyire különböző a természetük. A regényben a párbeszédek a Hutong nyelvet kívánják visszaadni számtalan helyi és köznyelvi dialektussal. Mégis, a karakterek lélektani ábrázolása a hangsúlyos. Az agresszív és a szervilis személyiségjegyek és viselkedéstípusok együttélése egyazon karakteren belül is szemléletesen ábrázolják a nemzeti jellegzetességeket. A kínai emberek sajátos egyénisége megmutatja, hogyan tudják túlélni az abszurditást – ezt akartam bemutatni.
Minden ember a saját logikája mentén, a saját útját járva akar túlélni. Öreg Kettő lecsúszott a gödör mélyére és az életét egyfajta öniróniával szemléli. Nem szégyelli magát a régi osztálytársai előtt, akik mind értelmiségiek lettek. Dalingot számtalan döntési helyzet elé állította az élet, és egyik miatt sincs lelkiismeret-furdalása. Ami a vér szerinti kapcsolatait illeti, érzékeli a megbonthatatlan köteléket, de az irántuk való közöny keserűségét is látja. A családtagjai közötti törékeny és érzékeny kapcsolat olyan, mint egy kiszáradt mély kút, amelyben áthatolhatatlan a sötétség. Ez lehet, hogy morbid példa, de az emberek ilyen kusza kapcsolati hálója feltárja a mindennapi élet esszenciáját. Szerintem ez a világ normális állapota; nem az számít, hogy kinek van igaza és ki téved, sőt, úgy látom, hogy az emberek kedvessége és haragja egyszerre lehet jogos is, meg nem is. Öreg Kettőben a gonosz egy dialektikus ördög. Amit megtapasztalt, az a Hutong-beli élet számos valósága. Beismeri, hogy gonosz, de igazságosan és lovagiasan is küzdhet ebben a világban. Ez a nemzeti jellem másfajta megtestesülése, szemben az ősi történetek csavargóival. A Lazúrkő a Hutong társadalom alulról jövő filozófiájáról szól, ami hasonlóan a „folyó és tó”-hoz, megmutatja a pekingi kultúra erős hagyományainak és a drámai változásoknak a konfliktusát.
Pekingi Hutongban nőttem fel, és kisgyermekkoromban belém ivódott a Hutong különleges szürkesége. Gyerekként úgy éreztem, az idő megállt, nem múlik. A fülemben hallom az árusok hangos kiabálását és anyám elnyújtott hangját is, amint vacsorára hazahív. A levegőben keveredett a száradó ágyneműre tűző nap, az otthonokban fővő rizs és az árnyékszéket tisztító csatornamunkások illata. Az árnyékba boruló nagy szentjánoskenyérfa remek helyszín volt a gyerekeknek bújócskázni, az ajtónál lévő nagy kőoroszlán pedig, a tetején állva, parancsnoki magaslatként szolgált, galambok szelték át a kék eget, az éjszakai égbolt pedig mint egy kiütéses gyermek teste… Ezek a napok, bár elmúltak, még mindig élénken élnek bennem.
De az emlékek önmagukban talán nem mások, csak egy adag méreg. Az irodalom feladata, úgy hiszem, hogy felismerésekre sarkalljon, megtalálja az inspiráló jeleket a múltban és az élet apró részleteiben. Fáradhatatlanul újra és újra leírtam a helyeket, ahol éltem. Meg akarom találni azokat a felismeréseket, amiket ez a bonyolult élet kínált az íráson és az ábrázoláson keresztül. Ezek a felfedezések talán a soraim közé vannak rejtve, talán némi jelentéssel szolgálnak néhány olvasó számára. Számomra a könyveim olyanok, mint az irodalom kardja, amellyel elűzöm az élet ködét, hogy végre megtaláljam az igazság fényét.
Már közel tíz éve élek Budapesten, ebben a gyönyörű városban. Ez a második otthonom. Idővel minden különös, sajátos jelentést kapott itt is. A Duna néha zajos, néha csendes, mintha csak egy régi, öreg barátom lenne. Lassan magamba oltottam ennek a városnak a tipikus jellegzetességeit, a nyugalmas, kissé lusta hangulatot és az élettel szembeni óvatos elvárásokat. Remélem, a város is barátjának tekint, és hagyja, hogy életem hátralévő részét is itt töltsem békében.