Jiří Weil, a legmodernebb cseh író


120 éve született a huszadik század egyik legkiemelkedőbb és talán leghányatottabb sorsú cseh írója, Jiří Weil. Hányatott sorsú volt maga szerző, és hányatott sors jutott művei többségének, különösen négy legfontosabb regényének, amelyek közül három magyarul is megjelent a Park Könyvkiadó gondozásában.

Ötvenkilenc, lelkesedéssel és bukással, üldöztetéssel, időnként pedig sikerekkel teli, inkább szörnyű, mint felemelő évet élt az ellentmondásos európai huszadik századból. Elszegényedett vidéki zsidó iparoscsaládban született, ám identitásának élete első harmincnyolc évében nem a származása, hanem a cseh és internacionalista baloldali kommunitás volt a meghatározó eleme.

A bolsevik forradalom, egy igazságos társadalom, egy új közösség építése iránti lelkesedéstől hajtva a Károly Egyetem bölcsészhallgatójaként már 1921-ben alapító tagja az alakuló kommunista ifjúsági szövetségnek. Olyan mesterektől tanult szláv filológiát és összehasonlító irodalomtörténetet, mint a cseh baloldali avantgárd egyik legnagyobb alakja, F. X. Šalda. 1922-ben, a Rudé právo kommunista napilap tudósítójaként jár először a Szovjetunióban. Ebben az időszakban fordítóként (Zoscsenko, Gorkij, Paszternak műveit ülteti át csehre) és propagátorként rengeteget tett a modern szovjet irodalom csehszlovákiai népszerűsítéséért. A húszas évek végén, a Csehszlovák Kommunista Párt bolsevizálásakor többek között Nezvallal, Halasszal, Fučíkkal együtt a keményvonalas szárnyhoz csatlakozott, és fellépett olyan, a párt demokratikus irányvonalát támogató írókkal szemben, mint Olbracht, Seifert vagy Vančura. 1929-ig a prágai szovjet misszión dolgozott, később kiadói szerkesztő lett. A gazdasági világválság idején utcára került, majd 1933 nyarán Moszkvába települt, ahol a Komintern idegen nyelvű kiadójánál kapott fordítói állást.

Élete egyik megrázóan meghatározó szakasza, egyben íróvá válása kezdődött el ezzel. Nagyon hamar szembesült ideáljai és a harmincas évek szovjet valóságának mindent átszövő brutalitása közti áthidalhatatlan és feloldhatatlan ellentmondásával. A szembesülés nemcsak intellektuálisan, de fizikai valójában is fájdalmas volt. Prágai ismerősének írt levelében beszámolt moszkvai nélkülözéseiről, a címzett pedig egy kávéházi társaság tagjaival is megosztotta az iromány tartalmát, ami visszajutott Moszkvába is, a Kominternhez. Weilt figyelni kezdték, elbocsátották, pártfegyelmi indult ellene, és hiába tett bűnbánó nyilatkozatot, a pártból is kizárták.

1935 tavaszán előbb egy kirgizisztáni csehszlovák alapítású szövetkezeti kolóniába, az Interhelpóba száműzik, majd egy Balkas-tó melletti Gulag munkatáborba kerül. Néhány hónap múlva a Komintern csehszlovák funkcionáriusai kiszabadítják, és hazautazhat Prágába. A szovjet valósággal való szembesülésének hatására írja meg 1936–37-ben a Moszkva – A határ és a Faragott kanál című regényeit. Előbbi a kommunizmus „szabad” hétköznapjaiban Moszkvában, utóbbi a száműzetés és kényszermunka helyszínén játszódik. Ezek a könyvek nem tekinthetők önéletrajzi írásoknak, ám nyilvánvaló, hogy a két mű közös főhősének és részben elbeszélőjének, Jan Fischernek a sorsa – akit a szerző mintegy kívülről figyelve követ – igencsak emlékeztet Weilére. A két mű gyakorlatilag egy regénytörténet, Weil egyszerre írta őket, ám a második könyv kiadására már nem került sor Csehszlovákia német megszállásáig. A Moszkva – A határ 1937-ben még megjelent, és rettenetes botrányt kavart, a kommunista párt a már amúgy is kizárt szerzőt végleg, élete végéig megtagadta, az 1969-ben, a prágai tavasz leszálló ágában tervezett újbóli kiadást végül is betiltották. A két mű csak 1989 után jelenhetett meg- a Faragott kanál (leszámítva több szamizdat kiadást) ekkor először csehül.

A szovjet valósággal való szembenézés megrázó élményét egy talán még nagyobb sokk követi Weil életében: a zsidó sors megélése. Weil többnyire magányosan bujkálja végig az egész vészkorszakot. Ezt a számkivetettséget, jogfosztást, az élet jogától való megfosztottságot, az éhezést, a rettegést, az idő és a létezés értelmetlenné válását jeleníti meg a Moszkva – A határ és a Faragott kanál tárgyszerű miszticizmusához hasonló képi és nyelvi eszközökkel az Élet csillaggal című regényében. Ez az 1949-ben megjelent, rendkívüli szöveg szintén éles kritikák kereszttüzébe kerül a kibontakozó csehszlovákiai kommunizmus világában, nem is maradhat a könyvesboltok és könyvtárak polcain. Másik, a vészkorszaki létet a fekete humorral átszőtt abszurd eszközeivel felelevenítő regénye, az 1960-ban, nem sokkal halála után megjelent Mendelssohn a tetőn a Cseh–Morva Protektorátus idején elszabadult emberi butaság, szolgalelkűség és aljasság tobzódásának a tükre, egy olyan világé, amelyben „a cseh groteszk rémdrámává válik”.

Weil igazi nagyságát mutatja, hogy bár szinte mindig a hivatalos kultúra peremére szorult, jelentős hatással volt a huszadik század második felének olyan kiemelkedő cseh szerzőire, mint Milan Kundera, Ladislav Fuks, Arnošt Lustig, Jan Šotola vagy Egon Hostovský. Különleges sorsú, különleges látásmódú, különleges írói eszközökkel dolgozó művész volt, aki a születése óta eltelt 120 év dacára korunk egyik legmodernebb cseh alkotójának számít.

Varga György

Jiří Weil művei a Moszkva – A határ Varga György (e cikk szerzője) fordításában, a Mendelssohn a tetőn ésaz Élet csillaggal című kötetek pedig Detre Zsuzsa fordításában olvashatók magyarul.