Hogyan nevelj lovagot 7 lépésben? (2. rész)


Az előző rész ott ért véget, hogy Sárvári Györgyi, aki meseíró, pszichológus, ráadásul háromszoros fiús anyuka, próbálta megfejteni, milyen is valójában Tonke Dragt Levél a királynak című regényének főhőse, Tiuri. Milyen képességekre van szüksége egy mai fiatalnak, hogy képes legyen – akár egy lovag – nagy dolgokat véghez vinni, amiről ma azt gondoljuk, talán lehetetlen? A recept nagyon egyszerű, vagy mégis mindenre kiterjedően összetett?

Sárvári Györgyi írása a Nyugati tér blognak

Az előző részben említettem, hogy szorgalmasan jegyzeteltem, nézzük végre, milyen a jó úton haladó tinédzser à la Tonke Dragt!

1. A belső iránytű erejét felismeri és elismeri

Főhősünknek már elég erős a belső hangja, hogy a társadalmi elvárásokkal akár szembe is menve a saját belső hangját, értékrendjét kövesse. Ha erre képessé, érzékennyé, nyitottá és bátorrá tesszük az ifjakat, ez szerintem a felnőtt élet egyik legerősebb alapja, amit valaki a családjából hozhat. A belső iránytű létezésének felismerése/hite szerintem az élet egyik legfontosabb bázisa. Bízom abban, hogy amit teszek, helyes és jó, akárhogy ítélik is meg mások. Ez a közösségi médián szocializálódott tinédzserek lájkéhségének, „mindig adj nekem visszajelzést”-attitűdjének szöges ellentéte. Tiuri is vívódik, amikor a segélykérő hangot meghallja, tudja, hogy figyelmen kívül kellene hagynia azt, és a társaihoz hasonlóan, velük együtt, a külvilágot kizárva virrasztania kellene. De nem így tesz, hanem úgy, ahogy azt ő helyesnek ítéli. Egész útja alatt őrzi a küldetése titkát, csak a barátját avatja be. Tette jelentőségéről, súlyáról senki nem tud rajta, rajtuk kívül. És ez cseppet zavarja, teljesen a helyén kezeli küldetését. „Nem számít, lovag vagyok-e vagy sem. Tiuri vagyok, és kard meg pajzs nélkül is mindig lehetőségem lesz rá, hogy helyesen cselekedjek!”

2. Ismeri a késleltetés képességét 

„Mondd meg őszintén, Tiuri – folytatta a király –, ha lenne lehetőséged újra virrasztva eltölteni egy éjszakát a kápolnában, és ha ismét meghallanál egy hangot, amely a segítségedre kéri… Akkor mit tennél?
Tiuri a királyra nézett. Hirtelen teljesen higgadtnak érezte magát.
– Ugyanezt – válaszolta.
Dagonaut király bólintott.
– Épp ez az – mondta. – Ugyanezt tennéd, miközben tudod, ez milyen következményekkel jár. Nos, ezeket a következményeket vállalnod kell.”

Mennyi pszichológus szajkózza a késleltetés képességének fontosságát! Úgy tűnik, Tiuri négy évvel később lehet csak önkéntesen vállalt küldetése miatt az, aki mindig is szeretett volna lenni: lovag, de ezt határozottan vállalja és elfogadja, mert a tetteinek ez a következménye. A megszerzett élmény, élettapasztalat a megfelelő korban aranyat ér. 

„Köztük lehetnék!, gondolta Tiuri. Ha annak idején nem hallgatok arra a hangra, most mehetnék velük vadászni a király erdejébe. De a szíve mélyén tudta, csöppet sem bánja, hogy így alakult. Semmiért sem cserélné el az élményeit és a tapasztalatait.”

3. Bízik a segítők felbukkanásában

Tiurit végig meglepő módon ismeretlenek segítik. És ami a legfontosabb, ő hallgat az ösztöneire, és elfogadja ezeket a segítőket. Korunk igazi hőse a magányos farkas, az akcióhős vagy a varázsló, aki amúgy pont olyan magányos, mint a mágia nélkül élő Rambók. Ha jobban megnézzük, saját életünk is tele van időszakos támogatókkal, segítőkkel: egykori tanárok, egyszer látott idegenek, kedves szomszédok. Sosem felejtem el, milyen magától értetődően segítettek ki vadidegenek kubai stoppolásom alkalmával, vagy épp milyen bátran fogadott be egy magyar család Washington D. C.-ben ismeretlenül, amikor megszorultam. A házaspárral, amelyik ismeretlenül vendégül látott, azóta is kapcsolatban vagyok, barátok lettünk. De pont ilyen, amikor a szomszéddal felváltva visszük a gyerekeket úszótáborba, és így mindenkinek könnyebb kicsit. Ezt is tanuljuk. A bizalmat… szabad, félelmetes, tilos? Jót tesz a lélek egészségének, ha több pozitív és segítő véletlen társat tud felsorakoztatni, mint negatív, ártó szándékú intrikust. Persze ésszel és óvatosan, de hogyan adunk helyet ezeknek a szereplőknek az életünkben? Mi magunk vagyunk-e véletlen segítői másoknak? Fontos kérdések ezek, nem csak tinédzsereknek.

4. Hisz a mesékben

Meghallja a történetek üzeneteit. Rég tudjuk, ugyanaz a mese semmit nem jelent egy életszakaszunkban, és megoldókulcsot adhat nem sokkal később egy másikban.

„Volt egyszer egy ember, aki szivárványt látott – mondta –, pompás szivárványt. Úgy ívelt át az égen, mint egy magas, kecses híd, ám a végei a földet érték. A férfi azt mondta magában: elballagok a szivárvány másik végéig! A hídon átsétálhatok a Föld másik oldalára...
– Ezt régebben én is ki akartam próbálni – suttogta Piak. – És aztán mi történt?
– A férfi útra kelt – folytatta a bolond –, és hosszan vándorolt. Városok és falvak mellett haladt el, szántóföldeket és sivatagokat szelt át, átkelt háborgó folyókon és sűrű erdőségeken. És alig várta, hogy megpillantsa úti célját. Hiszen ott, ahol a szivárvány véget ér, bizonyára csoda szép, gyönyörűséges minden… Minél közelebb jutott céljához, annál inkább nőtt a vágy a szívében. Ám mire odaért, a szivárvány eltűnt, és az a hely, ahol a földre támaszkodott, éppúgy nézett ki, mint bármelyik más hely a Földön. És a férfi akkor nagyon bánatos lett. Aztán eszébe jutott, mennyi szépséget látott útközben, mennyi élmény érte, mennyit tanult. És akkor megértette, hogy az út nem magáról a szivárványról szólt, hanem a szivárvány kereséséről. Elindult haza; ujjongott, s azt gondolta, biztosan jön majd még újabb szivárvány. És valóban, amikor hazaért, a háza fölött gyönyörű szivárvány húzódott.
– Vége a történetnek? – kérdezte Piak.
– Igen – felelte a bolond.
– És ezt miért mondtad el nekünk? – kérdezte Tiuri, aki úgy érezte, a bolondnak volt valami célja a történettel.
– Csak úgy – válaszolta emez. – Régi, közismert történet. De a bolondok már csak ilyenek: unos-untalan mesélik ugyanazt.”

5. Megtanulja elfogadni és a helyén kezelni a negatív érzéseit 

„A szomorúságotokat úgysem tudom elűzni – válaszolta a bolond. – Az embernek olykor szomorúnak kell lennie, hogy jobban értékelhesse később a boldogságot. Ahogyan esőre is szükség van a napsütéses időszakok között. Isten veletek!”

„– Igen – mondta Menaures –, mindig lesz valami, amit hiányolsz, ha elmész, ha maradsz. Az életünk búcsúzásokból áll.”

Menaures, az erdei remete és a bolond mondatai jobbak, bölcsebbek alig lehetnének.

6. Saját fegyverével harcol

„Csak azt jegyezzétek meg, hogy azért, mert a gonosz ellen harcoltok, még nem vagytok mindjárt jók! A jó és a gonosz egymás ellenségei, de igen közel is lehetnek egymáshoz.”

Amikor Jaro, egy útja során mellé szegődő társa álnokul megtámadja, együtt vívódunk Tiurival, vajon baleset vagy támadás történt-e. Ám Jaro ahelyett, hogy Tiurit lökné be a szakadékba, maga esik bele (aki másnak vermet ás, ugye…), a főhős az olvasóval együtt tesz vizsgát emberismeretből és emberségből, mert bár végig sejtjük Jaro sötét szándékát, Tiuri naivitása, jóindulata bennünk is mocorog. Vajon így tennénk mi is?

7. Tudja, ő egy utazó a sok közül

Azt hiszem, még a felnőttek sem tudják elegen, hogy nem ők a világ közepe, pedig ezt már Lázár Ervin is megírta a Szegény Dzsoni és Árnikában. Sokkal jobb lenne a világ, ha mindenki tisztelné magát és a többi utazót is. Mindannyiunk kalandja fontos valamiért.

„Az én titkomat már elmondhatom, de attól még sok titok létezik a világon. A Nagy Vadon titkai például, meg még temérdek más titok. Olyanok is, amelyekről talán még csak nem is hallottunk. És akad köztük, amit soha nem is fogunk megérteni.”

És ha mindezzel megvagyunk, máris a helyünkön vagyunk. Legyünk tinédzserek vagy utunkat kereső felnőttek. Hisz mi lehet fontosabb a nagybetűs Életben, mint hogy a helyünkön legyünk? Talán az, hogy az úton maradva ne adjuk fel a keresést.

„Az egyik a hegyekben, a másik a síkságon: mindenkinek megvan a maga helye… kivéve persze a vándorokat, akik sehol sem lelnek nyugalmat, meg a kalandvágyó ifjúságot.” 

A cikk első részét itt olvashatod.

A regényből vett idézeteket Wekerle Szabolcs fordításában közöljük.