Három kisfiú anyukájaként, meseíróként és pszichológusként triplán érdekel a címben feltett kérdés. Hát hogyan? Még mindig van értelme? Aktuális ez a lovagtéma 2020-ban? Most komolyan, érdekel ez még valakit? A válasz egyszerű: igen, igen és IGEN!
Sárvári Györgyi írása a Nyugati tér blognak
A legfontosabbal kezdem: a könyvről beszélek, Tonke Dragt Levél a királynak című könyvéről! A filmes adaptáció, bár nagyszabású és izgalmas, ezer ponton, számtalan részletében, de akár fő történeti szálában, dramaturgiájában, főszereplőiben is jelentősen (!) eltér az eredeti műtől. A könyv számomra a felnövés és a barátság története, míg a film a kalandé, a varázslaté és a románcé. Hangsúlyozni szeretném, a sorozat lebilincselő és szórakoztató, mégis úgy vélem, inkább az eredeti történet által inspirált, a napjaink sorozatfüggő divathullámát követő új műnek tekinthető, többé-kevésbé az eredetivel megegyező nevek és helyszínek laza felhasználásával.
Amikor elkezdtük a karantén elején olvasni a fiaimmal Tonke Dragt örökzöld, hatvan éve írt, ma is briliáns klasszikusát, a Levél a királynak című regényt, még nem is sejtettem, hogy én leszek a könyv leglelkesebb rajongója. Azzal kezdem, hogy a több mint négyszáz oldalon sűrűn teleírt történet nem négy- vagy hatéveseknek való – papírforma szerint legalábbis –, de a kicsik becsületére legyen mondva, nyolcéves bátyjukkal (na meg velem) tartottak végig. Ráadásul szerették a történetet! Emlékeztek rá, és ami a legfontosabb: eljátszották a szereplőket.
Pedig a belső borítón lévő térképtől eltekintve nincsenek benne képek vagy illusztrációk, a leírások is hosszúak, de a szöveg, bár a lineáris narratíva klasszikus szabályait követi, annyira nagyszerű, magas színvonalú és élő, hogy az elmúlt négy hónap nálunk egyértelműen Tiuriról szólt.
Vigyázat, spoilerveszély!
Azt hiszem, örökké emlékezni fogunk rá: a koronavírus bezárta a világot, Tiuri és Piak kinyitották. A srácok nálunk tényleg titkos nyelvű leveleket írtak és kézbesítettek a királynak, Piak volt a barátjuk álmukban, és a szoba sötét zugaiban Ásport vélték látni. Pont úgy jártak tehát a fiaim, mint a regény írója a tőle rajzot tanuló diákjaival járt: a nebulókkal töltött órák alatt Tonke Dragt rájött, akkor maradnak csöndben a gyerekek, ha rajzolás közben mesél nekik. Mennyivel jobb ötlet, mint a fenyegetés és a pisszegés!
Ez a történet beszippant, magával ragad, elsodor, elvarázsol, pedig a jelenlegi varázskultusszal ellentétben – egy sötétben is világító gyűrűtől eltekintve – a Levél a királynak című nagyszerű regény mentes a mágiától. A filmre egy gondolat erejéig visszatérve, a varázslat és az érte való küzdés – a jelen kor divatjának megfelelően – a történetmesélés mozgatóeleme, egyik alappillére, azonban ennek a könyvben, az eredeti történetben nyoma sincs.
Bevallom, imádom és falom az ifjúsági könyveket! Az Éhezők viadala is top kedvencem, ám Tiurival kalandozva, szülőként is vadul jegyzeteltem. Az egyedül helytállni kényszerülő tinik harcában a szélsőséges diktatúra közepén inkább a félelmeim köszöntek vissza a lapokról, míg itt egyértelműen a vágyaim. Ha ilyenek a srácaim tizenhat évesen, jól indulnak az életben.
Milyen is Tiuri? Belső értékrendje szilárd, szülei jelenlététől, társai elismerő vagy kritizáló véleményétől független, nyitott, érző szívű, bátor, becsületes, és a legfontosabb: megszerzi fiatal felnőttkora elején a személyiségéréséhez nélkülözhetetlen valós élményeket, amelyek formálják és érlelik őt. Pont, mint Tutajos Matulánál. Hisz egy videojátékban vagy egy elképesztően menő influenszer követésével megélt kalandtól nem nőtt volna fel lélekben egy nyár alatt sem ő, sem Bütyök. Talán ennyi lenne a titok?
Cikkünk folytatásában – egy hét múlva olvashatjátok itt, a Nyugati tér blogon – pedig tényleg kiderül: mi is a titok, avagy hogyan neveljünk lovagot 2020-ban?