Egy rendkívüli füvesasszony története


A királyregények királynőjének, Philippa Gregorynak új könyve jelenik meg a napokban A füvesasszony címmel. A történetből már olvashattatok ízelítőt a blogon, most pedig a romantikus történelmi regények egyik legnépszerűbb hazai írója, Fábián Janka írását adjuk közre, aki elárulta, szerinte a történelmi regény is lehet modern, női műfaj.

Fábián Janka írása a Nyugati tér blognak

Elöljáróban meg kell jegyeznem, hogy Philippa Gregory régóta a kedvenc szerzőim közé tartozik. Azt is mondhatnám, hogy az egyik írói példaképem, bár ez csak megszorításokkal igaz. Az biztos, hogy többek között neki köszönhetem, hogy minden bátorságomat összeszedve hosszú évekig tartó előkészület, töprengés és tépelődés után végül megírtam az első regényemet. Annak idején az ő könyveit olvasva jöttem rá először, hogy a történelmi regény is lehet modern, emellett „női” műfaj, azaz női főszereplőkkel, a nők szemén át látva és láttatva is lehet érdekfeszítően ábrázolni őseink történelmét.

A füvesasszony (Tidelands), amit közvetlenül a megjelenése után, angolul elolvastam, még a korábbi köteteknél is jobban a szívemhez nőtt. Elsősorban azért, mivel az én regényeimhez hasonlóan nem egy ismert történelmi személyiség a főszereplője, hanem egy kitalált figura, egy „hétköznapi” asszony, Alinor Reekie (azért használtam idézőjeleket, mivel – látni fogjuk – Alinor minden, csak nem hétköznapi). Továbbá a történet egyes szám harmadik személyben íródott, tehát a szerző ezúttal egyik szereplője bőrébe sem bújik bele, hanem kívülálló krónikásként meséli el az eseményeket.

Alinor a Brit-szigetek egyik rendkívüli természeti adottságú, zord szegletében, a dagályföldének is nevezett Sealsea-szigeteken él. A történelmi korszak, melybe csöppenünk, a 17. század közepe, a viharos angol polgárháború kora, ám ebből eleinte vajmi keveset érzékelünk. Az itt élő emberek a természettel vívnak harcot nap mint nap. Alinort, a javasasszonyt mindenki ismeri a környéken. A nő egyedül neveli két gyermekét, matróz férje legjobb tudomása szerint odaveszett a tengeren, bár erről bizonyosat nem tudhatnak, tehát a társadalmi helyzete enyhén szólva is kétséges. Egyébként is a hivatása és az önállósága miatt állandó gyanakvás veszi őt körül, és minden tapasztalatára, óvatosságára és leleményességére szüksége van, hogy ne sodorja veszélybe magát és szeretteit.

Már a könyv első lapjain megjelenik a másik főszereplő, egy nemesi házból származó ifjú, James Summer, aki katolikus papként és a király elkötelezett híveként az ellenséges területen rejtőzködni kényszerül. Találkozása Alinorral mindkettejük életét fenekestül felforgatja, és az ő felbukkanása hozza el dagályföldére a korabeli nagypolitika, a háború, egyszóval a világtörténelem konfliktusait, ami esetünkben I. Károly király és a parlament élet-halál harca. Alinor és családja, valamint Sealsea lakosai pedig hasztalan próbálnak kimaradni az egész országot felforgató eseményekből.

Alinor alakja már csak azért is kedves számomra, mivel az én „boszorkányos” történeteim (Az utolsó boszorkány történetei 12., Az utolsó boszorkány lánya) főszereplőjével, Sárosi Felíciával rokon lelkek. Az ő életét is örökre megváltoztatta egy nagy, beteljesülve is reménytelen szerelem, az ő élete is folyton veszélyben forgott gyógyító hivatása, a kor előítéletei, a szerelme, az irigyei és saját önérzete, kitartása, a kor normáitól eltérő viselkedése miatt. Kettejük sorsában az is hasonló, hogy a lányaik, bár szeretnének kiszakadni az általában anyáról lányára szálló vajákos hagyományból, szeretnék az életüket nyugodtabb körülmények között, a kortársaikhoz hasonlóan egyszerű, szerető családban tölteni, ez egyiküknek sem adatik meg. Alinor lánya, Alys a regény elején még csupán egy csinos és szerelmes fiatal fruska, a történet végére azonban rájön, hogy bármennyire is harcolt ellene, ő is kénytelen osztozni édesanyja sorsában.

A könyv egyik legnagyobb erénye a gyönyörű, de néha félelmetes táj, a lápi világ és a szeszélyes tenger érzékletes leírása. Szinte úgy érezzük, mintha mi is ott járnánk, óvatosan, közvetlenül Alinor lábnyomait követve, nehogy elragadjon minket a mocsár, és mintha hallanánk az iszap cuppogását a lábunk alatt, valamint a sejtelmes és hátborzongató bugyborékolást, a tenger morajlását. Emellett megismerhetjük a dagályföldén élő egyszerű, természetközeli emberek, valamint az itteni nagyurak mindennapi életét is. Ám egy valamirevaló történelmi regény nem nélkülözheti az egykori tankönyvekből jól ismert alakokat is, akik azonban itt nem amolyan papírízű, kimerevített, egydimenziós figurák, hanem magától értetődően ők is életre kelnek. James révén személyesen találkozhatunk I. Károllyal, aki ostoba és gőgös viselkedése miatt még a neki segíteni próbálókat is veszélybe sodorja. Ebből jobban megérthetjük, miért jutott neki végül az a sors, ami előtte koronás főkkel nem nagyon fordulhatott elő (tanulmányainkból tudhatjuk, hogy árulás miatt lenyakazták, habár ez a könyv cselekményéből még egyelőre nem derül ki).

A regény bővelkedik váratlan és izgalmas fordulatokban is, látszik, hogy Gregory lubickolt abban a lehetőségben, hogy az általa megalkotott szereplők sorsát ezúttal tetszése szerint alakíthatja. A könyv végén pedig elégedetten vehetjük tudomásul, hogy a szívünkhöz nőtt főszereplőktől, Alinortól és Alystől nem kell végleg elbúcsúznunk; történetük további kötetekben folytatódik majd.