Cormac McCarthy, a nagyszerű amerikai


Cormac McCarthy 1933. július 20-án született a Rhode Island-i Providence-ben, Charles McCarthyként, keresztnevét ír származása miatt változtatta Cormacre. Az egyik legjelentősebb kortárs amerikai íróként tartják számon. „McCarthy számára mindig az írás az első. Arra született, hogy folytassa a nagy irodalmi hagyományokat” – írta róla James Drake a Vanity Fairben. A neves irodalmár, Harold Bloom pedig az (akkor még) négy legjobb élő amerikai író közé sorolta Don DeLillo, Thomas Pynchon és a 2018 májusában elhunyt Philip Roth mellett. Cormac McCarthy művei 2018 júniusától jelennek meg a Jelenkor Kiadó gondozásában.

Sárközy Bence születésnapi köszöntője a Nyugati tér blogon

1933-ban születik a Rhode Island-i Providence-ben, Howard Philips Lovecraft városában, aki ekkorra már befejezi jelentősebb műveit, olcsóbb házba költözik, négy év van hátra a haláláig. A városban, ahová majdnem száz évvel korábban a szenvedélybeteg Edgar Allan Poe járt látogatni gazdag okkult jegyesét, Sarah Helen Whitmant. Poe volt az, aki a legmagasabbra rakta a rémtörténetírás mércéjét, akinek a köpönyegéből kibújt az amerikai gótikus irodalom, és akinek Arthur Gordon Pym című „befejezetlen” regénytörténetét Lovecraft épp kicsivel McCarthy születése előtt „igyekszik folytatni” Az őrület hegyeinél (1931) címen. Azonban Cormac McCarthy felejthetetlen művének, a Véres délköröknek egy másik New England-i Poe-kortárs szolgáltatja az irodalmi előképet – a gonosz természetét körbejáró, borongós próza, úgy fest, termékeny talajra talált az északi Új-Angliában –: Herman Melville a Moby Dickkel (1851). Az 1985-ös McCarthy-regény „nagy fehér” Holden bírója épp mint az a rettegett cet Melville-nél: legyőzhetetlen gonosz – a háború apostolaként vérszomjas és könyörtelen, akárcsak a természet. És ha már a könyörtelen természetről beszélünk, nem maradhat ki az Egyesült Államok déli része – és persze nem volna McCarthy William Faulkner nélkül. Amikor a Véres délkörök megjelenik, meg is kapja Harold Bloomtól, hogy a „legnagyszerűbb könyv a Míg fekszem kiterítve óta”. 

Cormac McCarthy regényei a Jelenkor Kiadónál,
az életműsorozat borítóit Váradi Zsolt tervezte

Szerzőnknek a 90-es évek előtt is jut bőven kritikai elismerés, a legnagyobb amerikai kortársak közt emlegetik (Thomas Pynchon vagy Don DeLillo mellett), de kevesen olvassák. Csak a Határvidék-trilógiától kezdi követni a népesebb közönség. És persze a műveiből készült filmek is növelik az ismertségét: Vad lovak, Nem vénnek való vidék és Az út. Na meg a díjak: National Book Award (Vad lovak), Pulitzer (Az út), Oscar (Nem vénnek való vidék). De ő ekkorra már az isten háta mögé költözik, valahová Santa Fe mellé, Új-Mexikóba. Olyan közel megy a tájhoz – amit hozzá hasonló részletgazdagsággal csak kevesen tudnak elbeszélni –, amilyen közel csak tud. A polgárháború, mely egykor a sebesülteket látogató Walt Whitman költői hangját biblikussá tette, nyomokat hagyott ezen a tájon és a beszélt nyelven, McCarthy prózamondatai pedig itt kalandozva válnak időtlenné, igazságokra alkalmassá és profetikusan töredezetté. A déli vadság és szikárság, a természet és a morális alapjait kutató ember ábrázolása teszi McCarthyt az egyik leginkább amerikai, ugyanakkor a kortárs világirodalom egyik legtöbbet fordított szerzőjévé.

Évek óta rebesgetik, hogy megírta, de egyelőre nem adja ki kezéből a The Passanger című monumentális, ezeroldalas regényét, amelyben talán több lesz az önéletrajzi elem, mint korábban bármelyik művében (ugyan a Suttree-ben is erős ez a szál). Többet erről nem tudunk. Egyvalakiről tudom, hogy olvasta: Sonny Mehta, aki hosszú évtizedekig volt McCarthy kiadója (Knopf), de Sonny sajnos itt hagyott minket tavaly decemberben. Egy hónappal a halála előtt beszélt nekem a könyvről, azt mondta kétségkívül kora legbefolyásosabb amerikai könyvkiadója (aki egyben az utolsó régi vágású kiadóvezető volt az új kontinensen) a kétségkívül egyik legnagyobb élő amerikai szerző művére: nagyszerű lesz. Én pedig azóta is ezt a nagyszerűséget várom. Születésnapról születésnapra.