Gyuri bácsi


Bánó András nekrológja a Nyugati tér blogon

Az ember 70 felé már nem gondolja, hogy barátokat szerezhet. Ha mégis így történik, hálás lehet a sorsnak. Én hálás is vagyok, mert 70 felé közeledve lettem baráti, szinte pótapai kapcsolatban Bálint Gyuri bácsival, akit az egész ország a Magyar Televízió Ablak című műsorából csak Bálint gazda néven ismert.

Televíziósként évek, évtizedek óta beszélgetek emberekkel, általában – ahogy szokták mondani – meg is nyílnak nekem, elmesélik a legféltettebb titkaikat is, de Gyuri bácsival egészen különleges volt a beszélgetés heteken keresztül. Már az első pillanattól kezdve úgy éreztük mindketten, mintha évtizedek óta ismernénk egymást, és mindig is jóban lettünk volna. Egyből megéreztem, hogy bízik bennem, és csak így válhatott lehetővé, hogy életének szomorú pillanataiból olyan részleteket is elmesélt, amilyenekről másnak soha nem tett említést sem. Csak ilyen hangulatban lehetett rekordgyorsasággal elkészíteni az élete történetét bemutató könyvet.

(Fotók: Lettner Kriszta/Helikon Kiadó)

Amikor valaki egy százéves emberrel beszélget, felmerül benne – s ez szinte természetes –, hogy sietnie kell, hiszen ki tudja, mit hoz az élet, és vajon be tudja-e fejezni, amit elkezdett? Gyuri bácsinál a dolgozószobában beszélgetve – a mindent rögzítő okostelefon egy üvegpohár tetején volt, abba beszéltünk bele mind a ketten – ilyen kétely fel sem merült. Egyszer sem mondta le a megbeszélt időpontokat, sohasem panaszkodott rosszullétre. Sőt annyira fiatalos volt, hogy magamban átértékeltem mindazt, amit addig az öregségről, a magas életkorról gondoltam.

Nemcsak a régmúlt eseményeire emlékezett világosan és kristálytisztán, de a mezőgazdaság mai állapotáról sem rejtette véka alá a véleményét. Mindezt cseppet sem bántóan, de nagyon határozottan. Azt tudtam, hogy több mint 480 ezer ember követi a Facebookon, de azért meglepődtem, amikor a dedikálásoknál rendre hatalmas sorokkal találkoztunk, sokan már egy órával az előtt a helyszínen voltak, hogy mi megérkeztünk volna.

Csak köszönni tudom a Helikon Kiadónak, hogy megbízott a feladattal, és az ÉLET-nek, hogy a feladatot elvégezhettem.

A videofelvétel a tavalyi, 100. születésnapon készült

Bálint György életének 101. évében, 2020. június 21-én hunyt el.