Ma kerül a boltokba Szentesi Éva új könyve, A legfontosabbat utoljára hagytam. „2015. május 13-án megkaptam életem legfontosabb eredményét: negatív lett a PET CT-eredményem, azaz a teszt szerint a daganat tökéletesen eltűnt a szervezetemből. Azért is volt nagy szó ez, mert az orvosok ennek leginkább nulla, de legfeljebb is maximum egy százalék esélyt jósoltak. Azóta eltelt szinte percre pontosan öt év, az állapotom fontos fordulóponthoz érkezett, s a legfrissebb eredmények még mindig negatívak. Ez a könyv részben ennek az ünneplése, részben pedig egyfajta tudás és élményanyag átadása. Ebben a kötetben benne van mindaz, amit megtanultam a lelkemről és a fizikai valómról a sokszor fájdalmas gyógyulás és testi-lelki rehabilitáció kőkemény évei alatt” – olvashatjuk a fülszövegen a szerző sorait. Az írótárs barátot, Péterfy-Novák Évát kértük meg, hogy ajánlja a kötetet.
Péterfy-Novák Éva írása a Nyugati tér blognak
A legfontosabbat utoljára hagyta.
Lement a mélyére. A lelke legmélyére.
Mi, akik a könyv megírása alatt vele voltunk, láttuk, mennyire nehéz neki.
Láttuk, mennyire benne lesz a lelke.
Láttuk, mennyire benne lesz a szíve.
Nem tudom, hogy megérte-e ennyire lenyúlni, és megmutatni a mélységeit. Ha barátként nézem, akkor azt mondom, talán nem. Ha olvasóként, akkor csak azt hajtogathatom, hogy: Igen! Igen! Igen!
Mert amikor először végigolvastam, engem lenyűgözött.
Az őszintesége, a maradéktalan életszeretete és a tehetsége, ami a legsötétebb sorokon is átvilágít.
Mert vannak sötét sorok, és amikor ezek a sötét sorok íródtak, akkoriban voltak sötét időszakok is.
Olykor elviselhetetlenül sötét időszakok. De megcsinálta, megírta, megalkotta. Nekünk, olvasóknak.
Hogy beavasson fájdalma legrejtettebb zugaiba, hogy ott legyünk vele, hogy menjünk együtt a rideg kórházi folyosókon, hogy érezzük át a fájdalmát, hogy a lelkünkig hatoljon a túlélő rettegése az eljövendő életétől.
Hogy rájöjjünk, hogy elfogadjuk, hogy élete talán legnehezebb pillanatairól ír, hogy együtt ismerjük föl vele a tényt, könnyebb betegnek lenni, mint egy beteg közeli hozzátartozójának. Hogy könnyebb a fájdalmat elviselni, mint tehetetlennek lenni szeretteink fájdalmával szemben.
De nem csak az őszinteség miatt fontos ez a könyv, mert önmagában az őszinteség semmit sem jelent. Ez a könyv, ez színtiszta irodalom. A legjobbakból való.
Olyan erővel képes megjeleníteni a szenvedést, olyan rideg pontossággal ábrázolja a világot, amely a betegséget körülveszi, olyan mély emberismerettel elemzi a lelki folyamatokat, hogy az olvasó napokig a hatása alá kerül. És ez a napokig tartó hatás kétségkívül jelzi, hogy a kortárs irodalomban hol van Szentesi Éva helye.
Ami mindenképpen érdekes kérdéseket vet fel. Arról, hogy hány nő szokott előfordulni az irodalmi díjazottak listáján. Hogy mit jelent legbelső vívódásokról, lelki folyamatokról írni férfiként és mit nőként. Hogy mennyire veszik komolyan a nőket, amíg „női irodalomról”, és nem egyszerűen csak irodalomról beszélünk. Szentesi Éva könyve egy újabb alkalom arra is, hogy ezeket a kérdéseket kicsit elővegyük újra. És közben bónuszként jó irodalmat olvasunk.
A nyitóképhez használt Szentesi Éva-portrét Máté Péter, Péterfy-Novák Éva portréját pedig Bulla Bea fényképezte.