Nehéz hetek vannak mögöttünk. Volt, hogy a szűk család az otthonok szűkösségében néha túl soknak, túl szűknek bizonyult. De ha szerencsénk volt/van, a legnehezebb pillanatokban is segített egy jó mondat vagy egy vicces grimasztól kibuggyant belőlünk a nevetés, és máris próbáltuk a dolgok jó oldalát nézni. Magunk, meg persze elsősorban a legkisebbek, a gyerekeink miatt is. Ma, az ő nemzetközi ünnepnapjukon minden szülő megengedheti magának, hogy az legyen, Aki szépen butáskodik. Mert tudjuk, hogy ezekben a hetekben sokan olvastatok Varró Dániel-meséket, mondogattátok a Túl a Maszat-hegyen verseit, ezért elindultunk, és találtunk „Fönt a Maszat-hegy legtetején, / ahol érik a Bajuszos Pöszméte”, néhány igazán lelkes Varró Dani-rajongót, mi velük ünnepeljük az idei gyereknapot.
és itt a Nórinak dedikált példány
„Anya a múltkor kiröhögött. Nem, nem mosolygott, hanem rázkódva röhögött rajtam. Azért, mert megkérdezte, mit kérek gyereknapra, én meg tiszta szívemből azt válaszoltam: »Én semmi, de semmi mást nem kérek, csak hadd lehessek Varró Dani erre az egyetlen napra. Csakis ezt.« Miután abbahagyta a kacagást, azt felelte: »Hiszen te TE vagy, de ha nagy leszel, lehetsz te is költő, mint Dani.«
És én tudtam, hogy nem érti.
Varró Daninak lenni, úgy képzelem, nagyon klassz lehet. Az ember egész nap játszhat a gyerekeivel meg mások gyerekeivel is, utazgathat meg kalandos dolgokat csinálhat – a nagyi például mindig várta a Nők Lapját, hogy elolvashassa, mi minden történt a Varró családban, most meg ott van az ágya mellett egy könyv, rajta Dani meg a fiai, bele-bele olvas, és jókat kuncog. És a költő ráadásnak még csodás, vicces lényeket is teremthet. Ott van például a nekem legkedvesebb, Csütörtök, aki amúgy egy kisördög. Amikor még iskolába jártunk, diafilmen is levetítette az egyik kalandját a tanító néni.
Nem ismered?! Csütörtökben az a legeslegjobb, hogy neki is van egy nagyobb tesója is meg egy kicsi is, pont olyan, mint én. Meg azért is szeretem, mert nagyon vicces meg bátor. Pedig Csütörtök is képes kalamajkába keveredni, akkor is, ha semmi rosszat nem csinál, csak eszik az ágyában. Aztán teljesen, de teljesen felfordul a ház, mert az anyuja, aki amúgy egy vasorrú banya (de nagyon kedves!), nem bírja az egereket meg a hangyákat meg a mindenféle más állatokat, akik viszont csípik a morzsát. És ettől kezdve lesz minden nagyon izgalmas. Van még benne egy másik mese is, de azt most hosszú lenne elmondanom.
Szeretem azt, ahogy anya meséli ezt a mesét. Amikor a mókárhoz érünk, mindig elmondja, hogy őt a nagyapa azzal ijesztgette, ha rosszalkodott, hogy majd jól elviszi a mókár. De ez nem olyan, ez egy kedves fajta. És ezért is jó, ha ez az esti mese, mert anya soha nem alszik bele. És sose kérdi: »Nem unod még?« Pedig ezt egy csomó másik mesénél megkérdezi. Meg velem nevet rajta. És ő olyan szépen nevet!” (Ines)
(Fotó: Németh Dániel/Jelenkor Kiadó)
Nóri, aki 8 éves, már találkozott Varró Danival személyesen is. Szerinte vicces, kedves, jó költő és jó apuka. Nemcsak Varró Dani, hanem a fiai is aláírták a mesekönyvét (az első képen ez jól látszik is). A kedvence A szomjas troll, amit Maros Krisztina illusztrált, mert „jópofa, és olyan, mintha egy igazi játék lenne”. Ha Nóri is lehetne egy napra Varró Dani, akkor a versírásról írna vicces verset, meg hogy miért jó a költőség. De „minden Varró Dani-s könyv érdekel – mondja –, mert nem unalmasak, és rímelnek is”.
A szomjas troll egyik nagy slágere A leprikónok átka. A 10 éves Vali is ezt szereti a kötetből a legjobban: „Ez a lapozgatós fajta mese vicces is, aranyos is. A kedvenc szereplőm a szárnyas vadmalac. Nekem nem volt túl nehéz eljutni a kalandok végére, de még így is izgalmas volt – képzeljétek, volt, hogy meghaltam! Jó lenne tudni, honnan jön Varró Daninak az ihlete.” A kalandválasztós mese mást is megihletett: „Amikor választani kellett, és én lyukra futottam, megnyugtatásul szívesen ittam volna egy pohár lakkaszörpöt, de szerencsére mindig tudtam nevetni a poénokon! Pár éve ott voltam Varró Dani könyvbemutatóján, és akkor azt mondta, valószínűleg senki nem fog eljutni ahhoz a befejezéshez, amikor a mesebeli kisöccsünk megszúrja az ujját, és ezért kell hazamennünk. Én akkor már olvastam a könyvet, és rögtön az jutott eszembe: nekem ez jött ki az elsők között! De annyira vicces a szöveg, hogy igazából nem bánom, ha a mesében esetleg rossz véget érek vagy rám ugrik »egy tucat morózus, közelharcban kiképzett, gonosz kis harcimókus«!” (Virág, 13 éves)
És persze vannak rajongók, akik komolyabb elemzésre is vállalkoznak, mint Dominik, aki mindjárt 14 éves lesz; saját oldalán, a Türkiz Bookson olvasnivalókat is ajánl kortársainak. A szomjas trollról ezt írta: „Varró Dániel verseskönyvében találhatók klasszikus művek, például a Toldi vagy A walesi bárdok [»Setét lován, minek nyomán / jajonghatunk mi mind / lant tönkrement, de újra peng, / te tetted ezt viking!«] vagy, mondjuk, a Vackor dallamosságában és tartalmában szinte megegyező humoros átírásai. Itt a négy fejezetben a szerző mesél a finnországi lények és skandináv mítoszok szereplőinek életéről. A szomjas troll lakkaszörpre vágyik, de valaki elvitte mindet. Elromlott a toronyóra, mindent összevissza csinálnak az emberek, és az óratörpe kétségbeesetten próbál megoldást találni. A kis hablegény elvesztette testvéreit, ezért a tengerfenékre indul megkeresni őket. A könyv felétől pedig egy interaktív »lapozgatós vadászat« kezdődik, hogy a leprikónok átkától megszabaduljon a főhős (meg az olvasó). A szomjas troll eredetileg egy kisebbeknek szóló versekkel teli könyv, de én is nagyon élveztem (sőt a szüleim is imádják). Jó pár napra le tud kötni, mire végigérsz a kalandjátékon! (Én meghatároztam a verslábakat és a rímképleteket is, azzal elvoltam egy darabig. Biztosan örülne a magyartanárom.”
Mi pedig, ha kicsik vagyunk, ha nagyobbacskák, ha felnőttek, mind mást és mást olvasunk ki Varró Dani bácsi, Varró Dani vagy Varró Dániel soraiból, de egy biztos, bármelyik könyvet csapjuk is fel – akár ma is –, biztosak lehetünk benne, hogy előbb-utóbb mosolyra húzódik a szánk.
És végezetül álljon itt a Mi lett hova? című kötetből a [Leltár].
Aszongya, hogy. Van öt dioptriája,
van húszkilónyi súlyfeleslege,
aztán egy fejelágya, ami nem nőtt
harmincakárhány év alatt se be
– így vette számba vagyonát a költő
félhangosan motyogva, mint szokott,
egyszer, mikor kis felesége éppen
a fürdőszobában tollászkodott –,
víg csemetéi, nyájas szavu nője
(nyolc hosszú évet élt már le vele),
nyolcszázhuszonegy facebook-ismerőse,
s még több válaszra váró levele,
van két külföldre szakadt jóbarátja,
egy darab lantja (kissé már hamis),
autója, háza, kertje, hólapátja,
pár milliónyi tartozása is,
van egy kifejlett kártyaszenvedélye,
van bűntudata, aggodalmai,
tériszonya, telefonfóbiája,
rendkívül lassan őrlő malmai,
van neki jópár görnyesztő keresztje,
miket oly sokszor vágyott tenni le,
de szíve mélyén tudni véli mégis,
hogy nélkülük nem menne semmire,
s volt egy-két este, pár setétes éjjel,
miben sebes villámként szétcsapott –
mi még? Kihúzott verssorok, kihízott
nadrágok, elfelejtett névnapok,
volt egy hattyúi kép, az is hová lett,
meg a múlt ifjúság tündér tava…
S kiszólt a hitves a fürdőszobából:
„Mit keresel, szivem? Mi lett hova?”