Cormac McCarthy-t gyakran kérdezik regényeinek keletkezéséről Az útról egyszer ezt mondta: „csak elképzeltem, hogyan nézhet majd ki El Paso ötven vagy száz év múlva… tüzek égnek fenn a dombokon, minden porig rombolva, és én közben csak a kisfiamra tudtam gondolni.” Azonban nem ez az egyetlen keletkezéstörténet, mert egy másik történet szerint nem a valós életből vett kép, hanem egy onnan érkező hang volt a szerző múzsája: „mikor a fiammal El Pasóban jártam, hajnali kettőkor kinéztem a városra, és csak egy távoli vonat hangját hallottam, egy hangot, amelyet „nagyon magányosnak” találtam.
De vajon hogyan készült a McCarthy-életműsorozat, melynek borítóit Váradi Zsolt tervezte. „Szerettem volna az egyes regények hangulatát visszaadni a rajzokkal, így egy egész kis világokat teremtettem a borítókon. Viszont ezt úgy, hogy az adott kép ne adja könnyen magát. Fontos, hogy az olvasó érdeklődését már messziről is felkeltsék a kontrasztos, erős színek, de ahogy a kezébe veszi a kötetet, felfedezhesse az apró részleteket, amiktől (reményeim szerint) feltárul a McCarthy által nagyon plasztikusan bemutatott Knoxville (a Suttree esetében) vagy éppen a posztapokaliptikus Amerika (Az út borítóján). Ezen kívül fontos szempont volt, mivel egy életműsorozatot kellett terveznem, hogy a szerző neve nagy méretben, a környezetétől elválva jelenjen meg, ezért választottam a kiemeléséhez a fekete-fehér színpárt. Az összes kötet egy alapmotívumra épül, ami egyben a grafika befoglaló formája is. Az útnál ez a világvégét szimbolizáló koponya (és a történetben fontos szerepet kapó két pisztolytöltény), a Suttree esetében pedig a címszereplő sziluettje. Ezek fekete alapszínéből bomlik az adott történetre jellemző helyszín.”
A teljes interjút elolvashatjátok a Könyvesblogon, itt.
