Tolnai
Ottó Kossuth-díjas költő, író a kortárs magyar irodalom egyik legeredetibb
alkotója. A Világpor című
verseskötetének újrakiadása egyszerre irodalomtörténeti rangú eseménye a
kortárs magyar költészetnek, ugyanakkor egyfajta Ariadné-fonálként is
szolgálhat a szerző életművével ismerkedni szándékozóknak.
Tolnai
Ottó Világpor című verseskötete
először (és ezidáig utoljára) 1980-ban jelent meg Újvidéken. A korabeli
kultúrpolitikai körülmények miatt a hazai olvasók nem juthattak hozzá a példányokhoz.
Az időközben eltelt 36 év azonban távolról sem tudta feledtetni ennek az újító
kötetnek a jelentőségét, amelyben már ott világlanak Tolnai költői
topográfiájának folyton visszatérő helyszínei és teremtett mitológiájának
alapmotívumai. „Thomka Beáta figyelt fel rá, hogy a Világpor a hetedik verseskönyvem. Igen, a hetedik te magad légy” –
írja kötete utószavában Tolnai. Akinek tájékozódását kezdettől fogva az újító
esztétikai törekvések iránti fogékonyság, a filozófiai érdeklődés, a más
kultúrákra való nyitottság és ezzel együtt a szülőföld, a Vajdaság iránti mély
elkötelezettség jellemezte. Tolnai indulásakor erősen hatott rá a szerb
szürrealista esszé és a francia modernizmus, de írásainak a későbbiekben is
meghatározó sajátossága maradt az esszéisztikus minőség. Ifjúkorának másik
alapélménye az Adria, büszkén vallja: ő olyan magyar költő, akinek van tengere.
A tenger Jugoszlávia szétesése után is egyik központi költői kategóriája
maradt.
A
szerteágazó műfajiságú és tematikájú életműben éppúgy megtalálhatók a pálya
kezdetén a neoavantgárd vonzásában születő művek, mint a mitikus narratívára
épülő, nagyobb lélegzetű prózaversek vagy éppen elbeszélő művek. Bárhol is
nyissuk fel azonban ezt a gazdag oeuvre-t, hamisítatlanul egyedi nyelvvel és
világgal találkozunk. Tolnai Ottó, a „semmis dolgok kis énekese” különös
érzéki-imaginárius univerzumot formál egész költészetével és prózaművészetével.
Megvan az a különös képessége, hogy a hétköznapok véletlenjeit, a most történő
történelmet szinte azonnal, az esemény jelen idejében mítosznak lássa, és
folyamatosan újraíródó motívumai révén fedezze föl és alkossa meg lehetséges
esztétikai mintázatait.
