Mátyás-napi boldogság:  Dékány Dávid kapja az első Dunajcsik Mátyás Lehetőséget


Amikor 2014 nyarán Dunajcsik Mátyás távozott a Libri Kiadó
szépirodalmi főszerkesztői posztjáról, hogy a jövőben Izlandon folytassa tovább
tanulmányait, a kiadó igazgatói, Sárközy Bence és Halmos Ádám a távozó
főszerkesztő munkájának elismeréseként irodalmi díjat alapítottak. Közös
elhatározásuk alapján a Dunajcsik Mátyás Lehetőséget minden évben egy olyan
fiatal, pályakezdő alkotó kapja meg, akinek a könyvét a Libri Kiadó az egykori
főszerkesztő ajánlására adja ki. A díjazott személyét minden év február 23-án,
Mátyás-napon hozzák nyilvánosságra.

Az elismerés első, 2015-ös díjazottja Dékány Dávid, akinek
Darwin Motel című verseskötete április 11-én jelenik meg a Libri Kiadónál.

Dékány Dávid 1988-ban született Szegeden, folyóiratokban
2010 óta publikál. Egy irodalmi körnek sem tagja, egyetemre nem járt. Verseivel
többek között a Holmi, a Jelenkor, a Műút, az Alföld és a Litera oldalain
találkozhattak eddig az olvasók. Első verseskötetéről Dunajcsik Mátyás a
következőképpen ír a könyv fülszövegében:

„Dékány Dávid első kötetének versei egy felnőtt elkövető
higgadtságával vallanak a kamaszkor őrületéről. A levetkőzhetetlen mániák és
szorongások meghittségéről, a házi kedvencként dédelgetett, pusztító
indulatokról, és persze a szerelemről is, ami néha épp a legbarátságtalanabb
díszletek között rak fészket magának. Aki a Darwin Motel elsötétített szobáiban
száll meg, tudja, hogy a recepciós nem tesz fel fölösleges kérdéseket a
csomagtartó tartalmáról és arról, kinek a vére száradt az ágyneműre a vendégek
távozása után. Ezek a versek nem udvariasak és nem jól neveltek. De bennük van
egy rosszul végződő road movie minden romantikája.”

A díjat a Libri Kiadó április 11-én este, költészet napi
eseményén, a Corvintetőn fogja átadni.