Elszabadult tér-idő kapu Budapesten, népvezérré avanzsált nonstop-bolt tulajdonosok és a poraiból feltámadt Goethe aranyköpései egy tragikus anya-fiú történet fénytörésében: ez Barta András regénye, a Magyarország = anyád című regény, melynek friss-ropogós példányait a Könyvfesztiválon már dedikálta is a szerző. Most a kötet szerkesztőjével, Keresztesi Józseffel beszélgettünk a szerkesztés folyamatáról. (A képen bal oldalt a szerkesztő, jobb oldalt a szerző látható közös zenekaruk, a Szőranya egyik koncertjén.)
Mikor kezdtetek együtt dolgozni a könyvön, és nagyjából mennyi ideig tartott?
Ami azt illeti, a kezdetektől képben voltam afféle baráti tanácsadóként vagy házi szerkesztőként, már ha létezik ez a fogalom. Bandi, ha jól emlékszem, 2002 körül kezdte írni a regényt. Legalábbis amikor elküldte nekem az első részletet, én már a Jelenkorban dolgoztam, ott pedig 2001 őszén álltam munkába. Aztán amikor befejezte az első verziót, azt ugyancsak én néztem át, és így tovább.
Mennyit változott közben a könyv?
Lassan írta, hosszú leállásokkal. Maga a szerkezet, miszerint párhuzamosan fut egyfelől a futurisztikus történelmi-politikai vonal, másfelől pedig a főszereplő családtörténete, bizonyára menet közben alakult ki. Sokat húztunk a kész anyagból, és sok szerkezeti kérdés is fölmerült. A regény első olvasásra bizonyára erősen pikareszknek tűnik, rengeteg éles váltással, ugrással, esetleges elemmel; ez ügyben azért igyekeztük valamivel feszesebbre húzni az egészet, visszacsatolni bizonyos motívumokat. Persze még így sem lett belőle egy különösebben lineáris vonalvezetésű regény – mondjuk úgy, nem ez az új Egri csillagok.
Milyen volt a közös munka a szerzővel?
A közös munka nem ezzel a kötettel kezdődött. Régi barátság köt össze minket, közös zenekarunk is volt – a méltán hírhedt Szőranya –, ráadásul az első Barta András-regény, A vidéki fiatalok Budapesten második, átdolgozott kiadásának is én voltam korábban a szerkesztője, míg Bandi a Prae folyóirat szerkesztőjeként kezdte közölni az én verseimet-dalszövegeimet (én tulajdonképpen ott kezdtem szépirodalmat publikálni). Úgyhogy ezzel az együttműködéssel egyikünk sem vásárolt zsákbamacskát. De mindettől függetlenül azt gondolom, hogy ez a felállás, amikor a szerző és a szerkesztő már a lehető legkorábbi szakaszban együtt dolgozik, egész biztosan nem haszontalan. Persze, ezt nem minden szerző igényli, az viszont alighanem mindegyik számára fontos, hogy olyan szerkesztője legyen, akinek az ízlésében megbízik.
Nekem az első olvasáskor végig az járt a fejemben, hogy olyan, mintha egy XXI. századi Termelési-regényt olvasnék. Szerinted mennyire jogos ez a párhuzam, és te hova helyeznéd a magyar irodalmon belül ezt a könyvet?
A korai Esterházy valóban fontos vonatkoztatási pont. A Vidéki fiatalokban ez szövegszerűen meg is jelenik, a Magyarország = anyád pedig nyilván számos tekintetben építkezik ennek a korábbi regénynek a tanulságaira. Ami a magyar irodalmi hagyományon belüli helyét illeti, azt hiszem, hogy ez a könyv „vad” regény. Egyrészt azért, mert humoros ugyan, csakhogy a humora igen sötét, időnként kifejezetten gonosz. Másrészt pedig, miközben magabiztosan kézben tartott, rendkívül eleven stílusú könyv, mind a történetvezetésére, mind a nyelvi világára jellemző valamiféle punkos nonchalance. Nemigen sorolható be a kortárs magyar irodalom különféle irányzatai közé, inkább a partvonalon kívül áll, vagy legalábbis a surranópályán mozog. Talán nem is a „vad” a megfelelő jelző, hanem a „bitang”, mégpedig abban az értelemben, ahogy a jószág elbitangol a nyájtól.
Barta András éppen Péczely Dórának dedikálja regényét a Könyvfesztiválon
A Magyarország = anyád írása jóval korábban kezdődött, mint hogy a kortárs irodalom és az aktuálpolitika újra egymásra talált volna az utóbbi években, főleg a költészet területén. Most viszont, a könyv megjelenésekor ez egy nagyon erős jelenség. Szerinted mennyiben befolyásolhatja ez a helyzet a könyv fogadtatását?
Lehetséges provokatív politikai pamfletként olvasni, ezt a Magyarország = anyád kétségkívül felkínálja. Csakhogy hamar nyilvánvalóvá válik, hogy ez csupán az egyik rétege a regénynek – egy ilyen olvasat legalábbis nehezen tud majd számot vetni a másik fő történetszállal, az anya történetével. Én azt hiszem, hogy ez a könyv több értelemben vagy – mondjuk így – több szinten provokatív. Ami a politikai szintet illeti, számomra az a legizgalmasabb kérdés, hogy mit kezd a magyar történelmi és politikai irodalom – például Mikszáth vagy Jókai – hagyományával, hogyan parodizálja, forgatja ki a beszédmódjait, és mit tart belőle mégis érvényben.
Szerkesztés közben te melyik vonalat érezted markánsabbnak, a személyesebb hangvételű anya-fiú történetet, vagy a teljesen tébolyult utópisztikus országparódiát? Van-e alá-fölérendeltségi viszony a kettő között, vagy ez a kapcsolat jóval bonyolultabb?
Meggyőződésem, hogy a kettőt együtt érdemes mérlegre helyezni, hiszen már maga a cím is ezt sugallja. A futurisztikus Budapest-szál szerintem brutálisan szórakoztató, a vidéki vonal az anya történetével pedig letaglózó, és a Magyarország = anyád folyamatosan oszcillál a kettő között. Túlnyomórészt az az olvasó benyomása, hogy a regény világán belül semmit sem szabad teljesen komolyan venni, aztán persze kiderül, hogy mégsem ez a helyzet. Ahhoz pedig, hogy ez a libikóka mozgásban maradjon, nyilván szükség van mindkét oldalra.
