Elképesztően vicces és teljesen őrült


Jo Nesbøt általában mint norvég krimiszerzőt jegyzik, aki nem mellesleg egy országos hírnévnek örvendő rockbanda frontembere is. Neve fogalom a világ thrillerrajongóinak körében. Akciódús regényei a svéd Stieg Larssonéihoz hasonlóan nem csak a „vérigényét” elégítik ki az arra „szomjazó” olvasónak, de megbízható szociológiai környezettanulmányokat is nyújtanak a ma norvég társadalmáról. Nesbø 2007-ben új utakra tévedt, és elkezdett fiatal olvasók számára írni.

Első meseregénye, a Doktor Proktor pukipora (Doktor Proktors Prompepulver), akkora siker lett, hogy követelte a folytatást. A magyar kiadás hátsó borítója is előrevetíti a következő részeket, s mint hírlik, készül a negyedik Doktor Proktor-regény. Jo Nesbø sokat mesélt a kislányának. A metódus az volt, hogy a lánya mindig megadott pár kulcsfogalmat, amelyeknek a mesékben kellett szerepelniük, Nesbønak pedig kutya kötelessége volt a történetekben ezeket megjelenítenie. Ennél a mesénél adott volt egy kislány, egy kifejezetten pöttöm kisfiú (Nesbø kislánya félt a nagyobb fiúktól) és egy szórakozott professzor. Nos, igen, a puki nem volt a kislánya kívánságlistáján, azt a szerző csempészte bele. Hogy egy egészen kicsit szerepeljen a történetben. A csempészáru nem is kicsit szerepel, hiszen a történet az óriási (és ami fő, szagtalan) durrogás mesterséges előállításának feltalálásáról és a találmány felhasználásáról szól. Meg még persze sok minden másról. Adott tehát egy szórakozott kémiaprofesszor és a szomszédban két gyerek: a kilenc-tízéves Lise és a beköltöző Bulle (ejtsd ’bülle’). Egyenként mindhárman magányos figurák: a professzor nem vehette nőül párizsi szerelmét, Lise legjobb barátnője elköltözött egy messzi városba, Bulle, ez az aprócska fiú pedig az anyjával és a nővérével gyakorta költözködik, ezért Bullének nem lehetnek tartós barátai. Ők hárman azonban hamar egymásra találnak, és ettől kezdve nem tágítanak egymástól. A szórakozott doktor csupa haszontalan porokat talál fel, mint például a foszforeszkáló port vagy a pukiport. A gyerekek segítenek találmányainak új értelmet nyerni: a foszforeszkáló por segít a sötétben tájékozódni, a pukiportól pedig üzleti hasznot remélnek, hiszen, gondolják, a gyerekek nagyon szeretnek pukizni…

Az iskolában nagy sikerrel árusított pukiporra azonban szemet vet az utcában lakó két rosszfiú és az apjuk, aki mérges autóval (egy „szörnyen sok kipufogógázt kibocsátó” Hummerrel) jár. Jó és rossz karakterek élesen elválasztódnak a mesében, itt minden fekete-fehér. Talán túlságosan is gonoszak, akik gonoszak, és talán túlságosan egyoldalúan jók, akik jók, de legyen ez a leggyengébb jellemzője a regénynek. A két gyerek és a szórakozott professzor pukiporos kalandjai szerencsére nem csupán altesti viccelődések. Ha eltekintünk e felettébb különös és irodalmi tabuként (is) kezelt téma, a fingás mint olyan természetétől, a meseregény egyéb kalandos fejezetek sora, amely követi a krimiszerű meseregények izgalmat fokozó sémáit (lásd Astrid Lindgren nyomozós regényei, a Kalle-kötetek, vagy Kåstner Emil és a detektívek című regénye, vagy akár Darvasi László Trapitija). A kalandok egyre komolyabb, „felnőttesebb” epizódokban manifesztálódnak: a pozitív hős által birtokolt találmányra, objektumra szemet vet a negatív hős, és a lopás, a tolvajok lefülelése, igazságosztás és a boldog vég a tipikus ügymenet. A főhős itt papírforma szerint Lise és Bulle, de kettejük közül inkább Bulle jelleme a kidolgozottabb, kerekebb. A „jókislány” kategóriába sorolható Lise mint egy Hermione, eszes, okos, és persze félős is egy kicsit, a legjobb barátnője elköltözött, de több nem derül ki a múltjából. Bulle érdekes kisfiú. A történet szerint alacsony növésű, nagyon apró gyerek, de ezt a „hátrányát” hihetetlen kreativitással és bőbeszédűséggel ellensúlyozza. Nevét, amelyet úgy fordítottak le, hogy mint az eredeti szövegben, magyarul is a ’lüké’-re rímeljen, eleve ellensúlyozza, mennyire olvasott, korához képest művelt fiú, és ezzel a tudásával élni is tud. Sok mindenen átmehetett ez a gyerek, mire Lise osztályába kerül, ezt a gonosz iker fiúk afféle újoncbeavatási jelenete tükrözi talán a legjobban. Ő sztorikat kezd el mesélni, amelyek vagy igazak, vagy nem, mindenesetre azzal a fajta hrabali hadoválással húzza ki magát a csávából, amelyet mi oly jól ismerhetünk a münchhauseni, háry jánosi hagyományból is: „Elég gyenge ivókutatok van. (…) Berlinben, a Kurfürstendammon van egy olyan szökőkút, ami tíz méter magasra lövelli ki a vizet. (…) Én pedig úgy döntöttem, hogy ráülök a vízsugárra. (…) Odafentről elláttam egészen Lengyelországig”. (49. oldal) A könyv célcsoportjának számító „haladó elsőolvasók” számára olvasásnépszerűsítőként is szolgálhat, amit a kicsit „liba”-ként megjelenített mellékszereplő, Bulle nővére gondol az öccséről: „Eva pechjére Bulle rengeteget olvasott, ezért elég sok olyan dolgot tudott, amiről a nővérének fogalma sem volt. Ezért aztán Eva soha nem lehetett egészen biztos benne, hogy amit az öccsétől hall, azt csak kitalálta-e, vagy valóban a könyvekből szedte.” (23. oldal) A fentebb említett vízbeavatási (keresztségi) jelenet más tanulsággal is szolgál. A képzelet életmentő erejéről például.

Amikor Bullét leeresztik az ivókútba, „Bulle nem tanúsított ellenállást, egy szót sem szólt. Csak összeszorította a szemét és a száját. Megpróbálta azt képzelni, hogy nagyapa motorcsónakjának az elejében ül, a hajó pereme fölött a víz fölé hajol, és tengervíz fröccsen az arcába. Csodás.” (47. oldal) Nem állítom, hogy a képzelet hatástalanítja a vízbefúlás következményeit, de tény, hogy képzelete segítségével Bulle sokkal jobban elviseli a kínzást, mint valószínűleg számos elődje. A kisfiú a legrosszabb körülmények között is feltalálja magát, nagyon ritkán esik kétségbe, mintha egy kis Švejk veszett volna el benne.

Történeteivel, cselekedeteivel lenyűgözi hallgatóságát: ő így vészel át, és a végén győz, mert győznie kell. Ismerős anyukák és apukák körében készítettem egy nem reprezentatív felmérést, hogy ilyen címmel, hogy „Doktor Proktor pukipora”, megvennének-e egy könyvet a gyereküknek. Akiknek öt évesnél nagyobb gyerekük volt, igennel válaszoltak: „Hát ha fingópárna van, akkor mért ne lehetne pukikönyv is, nem?!” A döntést Önökre bízom, a könyv mindenesetre kellemes, szívderítő, könnyű és nagy betűs, tehát könnyen olvasható történetet rejt, amelyet meg-megszakítanak Mike Lowery szellős, a szöveget hűen követő vonalrajzai.

Forrás: csodaceruza