Van abban valami vicces és romantikus, amikor az ember szánkóval indul munkába. Mi ezért költöztünk a hegytetőre, és két gyerekünk meg is hálálja ezt rendesen. Már fél nyolckor fejtetőig havasak, és mire leérünk a kocsihoz, befalnak kétmaroknyi kutyapisis havat, oviba indulni meg persze baromira nem akarnak, hármunk közül nyilván csak én sietek. Szóval ez az a pont, ahol elkezdenék hisztizni, de nem tudok, mert annyira röhögnek, és annyira élvezik, hogy leolvad a fejemről a morc.
Pedig most még a táskámon, egy rahedli könyvön, két zacskó puszedlin és habcsókon (amit a dedikálásra viszünk majd a Mammutba), két ovis táskán (a foci-, illetve a művészitorna-cuccon) kívül, öntudatos ökomamiként még egy nagy láda szelektív hulladékkal is egyensúlyozom a hegyről lefelé, miközben a szomszéd kerítésével frontálisan ütköző szánkót (rajta a két hahotázó anorákkal) egy jól irányzott rúgással indítom újra útnak. És ilyenkor igen, emlékeztetnem kell magam, hogy ez jó.
Gábor javában melózik, ami egy filmes esetében azt jelenti, hogy hamar megy és későn jön, de ezt maximálisan kompenzálja a nem dolgozós napjain (például amikor én könyvleadási hajrától szűkölök vagy ha, csak úgy, hócsatázni kell). Otthon tehát melegváltás (én fél 6-kor leléptem úszni, és erről semmilyen körülmények között nem vagyok hajlandó lemondani), de mire hazaérek, a gyerekek felöltözve, bekakaózva, Gábor el, mi meg pattanunk a szánkóra. Az ovitól HÉV-vel vágtázom tovább, ahol ugyan állunk, mint a heringek, de lehet nyugodtan olvasni és emailezni.
Egy szerkesztőségben, ahol ennyi érdekes és okos ember dolgozik együtt, az a jó, hogy a legtöbb beszélgetésből kisül valami extra. Nézzé(te)k csak meg az idei utolsó és szerintem nagyon fontos könyvünk, a Képzeletbeli barát naplójának a borítóját (csak kézbe véve látszik); de pl. ugyanígy, ugyanitt csiszolódott ki a Budapesti böngésző koncepciója is. Nem nagyon tudok elképzelni jobb szobatársakat, mint Angyalosy Eszter, Dávid Anna és Dunajcsik Matyi.
Balázs Eszter Anna írása itt folytatódik!