Azt hiszem, Benedek Szabolcs: A vérgróf című könyvének címe, borítója és marketingje sokakat megtéveszthet, úgyhogy le is szögezem mindjárt az elején: egyáltalán nem egy újabb, az aktuális divatot meglovagoló vámpírregénnyel van dolgunk. Van vér, persze. A főszereplők történetszálait egy gyilkosságsorozat fogja egybe. Mégis inkább kirándulás az időben visszafelé, amely megérdemel némi további kutatást:
Oktogon, az 1900-as évek elején (Forrás: fortepan.hu)
Egy időutazásra indulunk tehát, amint felütjük a (sajnos) puha fedelet. A tipográfia viszont egyenesen remek, ahogy az is, hogy nem vakító fehérek a lapok (ámbár talán egy kicsivel jobb minőséget elbírt volna), a szövegtükör olyan, mintha régi kéziszedővel készült volna, és ha én lettem volna a kiadó – mely persze rendelkezik némi plusz pénzzel – még tovább mentem volna, felvágatlan lapokkal, hoztam volna ki, esetleg limitált szériához valami dizájnos papírvágóval …, jó, elszaladt velem egy kissé a konflis, tudom, csak hát így van ez néha azzal, aki szereti a könyveket, bizonyára a Librinek is lettek volna még ötletei.
A vérgróf könyv tehát ránézésre olyan, mint egy szokványos ponyva (méreteit tekintve éppen a divatos vámpírregényekre hasonlít), de mindjárt ez első oldalaktól kezdve az 1900-as évek eleji Budapesten kószálunk. Beavatottak leszünk, budoárokba, kávézókba, bordélyokba, nyomozó irodába, szerkesztőségbe is beleshetünk. A virágzó kávéházak népe a Nyugatot, a Magyar Naplót lapozgatja, az úriemberek kalapot emelnek üdvözlésképp, a törzsasztalok összehajolnak egy-egy új jövevény láttán, a hölgyek pedig nem mutatkoznak megfelelő kíséret nélkül. A szórakozás a színház. Például a Vígszínház, ahova szintén bejáratos lesz az olvasó, vagyis Tarnóczay Etelka, a híres és jólelkű színésznő, Hunyady Margit pártfogoltjaként.
A kritika itt folytatódik.