Térey János Teremtés vagy sem című esszékötete 2012. áprilisában jelenik meg a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra. A könyv egyik fejezetében Térey a klasszikus magyar költészet arcképcsarnokát járja be saját lámpásával: lefújja a port a bálványpózba merevedett slágerszerzőkről, elfeledett arcképeket ás elő a raktárból, az untig ismert portrékon pedig olyan részletekre mutat rá, melyek eddig mindannyiunk figyelmét elkerülték.
A szerzőket bemutató esszékhez minden esetben néhány szemelvény is társul Térey saját válogatásában: gyöngyszemek és titkos favoritok, régi ismerősök és új felfedezések. A kötet megjelenéséig hátralévő tíz hétben ezekből a versekből válogatunk, hozzájuk téve néhány sort Térey róluk szóló szövegéből – ráadásképpen pedig egy másik, előkészületben lévő könyvünket is ajánljuk hozzá, hogy a játék izgalmasabb legyen. Blogunk indulásának hetében Ady Endrével kezdjük a sort: szóljon hát Budapest éjszakája!
„Adynál majdnem minden ropogósan új. A radikális társadalmi program, az imádva megvető magyarság-kép, a »héjanász« jellegű, vagyis szabados, kispolgári konvenciókra fittyet hányó párkapcsolat piedesztálra emelése. A grammatika, a zsoltáros ismétlések, a képi arzenál (modorosnak mondták és mondják, pedig csak saját nyelvet beszél, bosszantó túlzásaiban is). Ha lefejtjük verséről a modor páncélját, ha csupaszon látjuk Adyt, fölkavarnak megrázó emberi közlései. És új popsztár-magatartása is! Egyik roppant extrém versében a vershős koporsón lovagol, mintha egy Marilyn Manson-klipet látnánk. Írt parti-himnuszt is az amúgy lenézett főváros vigalmi negyedéről: Budapest éjszakája szól.” – írja Térey.
A vers születésének idején 1909-ben járunk: a békebeli Budapest ragyogásának tetőpontján. Ebben az évben jelenik meg Babits briliáns bemutatkozó kötete, a Levelek Iris koszorújából, Bartók ekkor fejezi be I. vonósnégyesét (ajánlott aláfestőzene a poszthoz!), megalakul a Nyolcak festőcsoportja, a Rákos-mezőn pedig felszáll és repül az első magyar gyártású repülőgép a pilótafülkében a tervezővel, Adorján Jánossal. Ám az éjszaka sötét árnyakat rejt:
ADY ENDRE
Budapest éjszakája szól
Budapest éji, nagy álmát hozom.
Be víg város vagy, én bús városom,
Zsibbadtan tapint fáradt két kezem,
Cigánnyal, borral, nővel érkezem.
Budapest éji, nagy álmát hozom.
Én vagyok a mámoros, kusza est.
Egy városom van: szegény Budapest.
Máshol keserü borom és söröm,
Itt számba ömlik az édes öröm.
Én vagyok a mámoros, kusza est.
Én hozom az álmot, Léthe-vizet
És Budapest ujjong, dalol, fizet.
Bizáncban is nőtt feledés moha,
De így feledni nem tudtak soha.
Én hozom az álmot, Léthe-vizet.
Itt mindenkinek utolsó tor int,
Itt a cél: esti öt vagy száz forint,
Itt estenként mind királyok vagyunk,
Holnap már letörünk, vagy meghalunk.
Itt mindenkinek utolsó tor int.
Itt mindenkit temető-láng vakít,
Itt mindenki gyászol már valakit.
Rossz asszony, váltó, betegség, kaland,
Rossz férfi, vak bűn, ártó hírharang.
Itt mindenkit temető-láng vakít.
Itt mintha a víg Halál lengene,
Szinház, kávéház, cigány, bor, zene,
Csók, ájulás, láz és mai siker,
Mit bánjuk ma, a holnap mit mível.
Itt mintha a víg Halál lengene.
Hajszás nap után éji örömök.
Kigyulnak a szívek, ha én jövök.
Ugye, hogy jó az éji merés?
Ugye, hogy jó a vidám feledés?
Hajszás nap után éji örömök.
Holnap majd ujra jövök, érkezem,
Most a hajnal vad szagát érezem.
Bús Budapest száguldj, rohanj tovább,
Szedd össze a jövő éj zálogát.
Holnap majd ujra jövök, érkezem.
A pesti éjszakának ekkor már jól ismert figurája az a Molnár Ferenc is, akinek Liliom című, máig játszott darabját szintén ebben az évben mutatják be. Ám a fényes Vígszínházi premierek után Molnár nem mindig az előkelő dámák és gazdag uraságok társaságát kereste: előszeretettel csatangolt a város kétes hírű fiataljaival is, akik közül a leghíresebb csapatot “cúgos cipősöknek” hívták.
Két évvel később, 1911-ben őket figyeli naiv érdeklődéssel a Budapestre frissen érkezett Saint-Germain gróf, akinek a fiatal újságíró, Szállási Titusz mutatja meg a várost, így foglalva össze a különös idegennek az Adyéhoz nagyonis hasonló véleményét:
„Budapest szeret vigadni, de ez csak a látszat, ha egyesével kérdenénk végig a megannyi mulatozás résztvevőit, csupa sírással és szomorú arccal találkoznánk. Ezek itt harsányságba és egymás társaságába fojtják a bánatukat. Estétől hajnalig együtt, csapatban járják a kávéházakat, általában keveset esznek és keveset isznak, de mindenkit megbámulnak és mindenre megjegyzést tesznek. Külön-külön teljesen ártalmatlanok, ám együtt igen bátrakká lesznek, és lenézik azt, aki nem tartozik közibük.”
Ám hogy mi köze lesz egymáshoz Molnár Ferencnek és a külföldről érkezett legendás grófnak a pazarul kivilágított éjszakai Budapesten, az majd csak Benedek Szabolcs regényéből fog kiderülni 2012 márciusában, amikor A vérgróf megérkezik a székesfőváros árnyas utcáira…
Dunajcsik Mátyás, szépirodalmi főszerkesztő
(Korabeli képek innen és innen.)